Selyem pille, kontydoboz | Száz Magyar Falu

Selyem pille, kontydoboz

A kollektivizálással és a mezőgazdasági nagyüzemek létrejöttével Ozorán is megszűntek a hagyományos paraszti életforma feltételei. Feledésbe merültek, és az öregek elmúltával lassan-lassan kihaltak a régi viselkedési formák, szokások. Mint ahogyan a cserépszemes kályhát felváltotta az olaj- és a villanykályha, a míves parasztbútorokat a padlásra, majd a házaló régiségkereskedőhöz száműzték a modern gyári bútorok, úgy szorította ki

a televízió és a diszkó a meghitt együttlétek különböző hagyományos formáit. Azokat az eseményeket ahol az idősebbek megtanították a fiatalokat a végzendő munka minden apró fogására, s e közben átadták az új nemzedékeknek gyönyörű dalaikat, meséiket, a messzi múlt homályába vesző történeteiket. Idézzünk fel néhányat közülük.

A nyár idején a libákról lekopasztott tollat kimosva, megszárítva zsákokban a padlásokon helyezték el. Télen zajlott a fosztás, majd dunyhákat, vánkosokat készítettek a tollból. A társas tevékenységet elsősorban lányok végezték, de a munkát gyakran „hátráltató” fiúk sem hiányozhattak az ösz-szejövetelekről.

A kukorica betakarítása a múltban nem gépekkel, hanem kézi munkával történt. A szárról letört csöveket nyárvégi, kora őszi estéken az összegyűlt, egymást segítő családok, barátok fosztották meg a csuhétól. Ez gyorsan végzendő munka volt, hogy a csumás kukorica be ne fülledjen. Az összegyűlteket a házigazda tehetségéhez mérten jól tartotta: főtt, pattogatott kukoricával, süteménnyel, sőt az ital sem hiányzott. A múlt igaz történetei, mesék, mondák, adomák elhangzása ugyanúgy jellemzője volt ezeknek az összejöveteleknek, mint a böllenkedés, nótázás, citera vagy más zeneszerszám hangjára a munka végeztével, elsősorban a fiatalok táncra perdülése.

A gazdák közül sokan foglalkoztak a hétköznapi paraszti viselet és a használati textíliák nagy részét biztosító növényfajta, a kender termesztésével. Az érett kendert kinyűtték, majd a Sió holtágában, később a község által kialakított tóban hetekig áztatták. A következő feladat a gúlákban történő szárítás volt. A megszáradt szárakat a lányok a pitvarban víg énekszóval taposták, törték. Ezután a tilolás, majd a gerebenezés következett. A pozdorjától megtisztított, kifésült szálak rokkára kerültek. Az asszonyok téli munkával a szöszből fonallá sodorták, és a fonás végtermékét orsókra tekerték. Mivel a rokkát könnyen lehetett szállítani, téli estéken más-más háznál a kukoricafosztáshoz, tollfosztáshoz hasonlóan közösségben folyhatott a munka.

A vidéki ember életének sorsfordulói közül évszázadok óta a legvidámabb esemény a lakodalom, mely a fiatalok egybekelésének alkalmát kihasználva a nagycsalád, a rokonok és jó barátok találkozására, az önfeledt mulatozásra ad lehetőséget. Az öröm és vigasság napját az ozoraiak régi szokás kapcsán a másnapi „kálátó” (kárlátó) megtartásával, illetve a lakodalom napja után egy héttel esedékes „nászebéd” elfogyasztásával toldották meg. A díszes körülmények között elköltött nászebédre, már szűkebb családi körben, annak örömére került sor, hogy a házasság a fiatalok között mindenki megnyugvására a maga valóságában is realizálódott. E szélesebb földrajzi körben is ismert eseményre a felkínált ételeket már a fiatalasszony készítette el.

A szüreteket hagyományosan a jókedv, az evés-ivás, a mulatozás jellemezte. A felvonulás napján a lányok rakott bő szoknyában, hímzett fehér ingben, piros, flitterekkel, gyöngyökkel díszített mellényben, zöld kötényben, hajukban szalaggal, kezükben rozmaringgal és almával jelentek meg az utcán. A fiúk öltözéke bő nadrág, szintén bő fehér ing és zsinóros, piros mellény volt. A csikósok és a kisbíró délelőtt végigjárták a falut, kihirdették a felvonulás kezdetét, és mindenkit meghívtak az eseményre. A csőszlányok a kiválasztott legényeknek három hímzett zsebkendőt ajándékoztak. Egyet a legény a derekára, kettőt a fokosára kötött. Délutánra a csőszlányok és csőszlegények átöltöztek. Előbbiek bő szoknyája alá öt-hat alsószoknya, a legények nadrágja fölé rakott bő gatya került. A fiatalok zenekísérettel, újabb időszakban két rendőrnek öltözött fiatal vezetésével, énekelve vonultak a főutcán, majd elmentek a bíróért és bírónéért (a faluban legutoljára összeházasodott pár tölthette be ezt a tisztséget). Ők lovas hintón csatlakoztak a menethez. Közben szaporodnak a fogatok, rajtuk vidám lányokkal, legényekkel. A menet minden kocsmánál megállt, vendégül látták őket, majd egyre emelkedettebb hangulatban folytatták útjukat. Este pedig megkezdődött a hajnalig tartó vigasság.

A Kapos–Koppány vidékét a nők jellegzetes ünnepi fejviselete után „pillés” vidéknek nevezték. A katolikus nők, de elsősorban a menyecskék kontyára helyezett fejdísz a XIX. század végétől vált a viselet jellegzetes darabjává. A környék falvaiban használatos pillék formájukban, anyagukban kissé eltértek egymástól, így azután a hozzáértő könnyedén felismerte mondjuk egy vásárban vagy búcsúban, hogy melyik menyecske, melyik településről érkezett. Ozorán kezdetben az egyszínű, valamint az önmagából mintás, lógós fekete selyempillét használták, később azonban a hímzett változat is megjelent. A kihímzett kendőt a keménypapírból készült, szegletes formájú kontydobozra kötötték, majd varrással rögzítették. A lelógó sarkokat eleinte természetesen eső formájukban hagyták, később szárnyhoz hasonló alakot igyekeztek kiképezni oly módon, hogy a belső oldalát egyenesen hagyták, míg a külső hegyes végéből fölfelé szélesedve kerekítették, és oldalt a kontydobozhoz varrták, hogy simán feküdjön.

Az 1934–35 körüli időtől a lógós pille szárnyába már keménypapírt helyeztek. Ezzel a szárny egyre jobban közelített a vízszintes fekvéshez. A pille bevonata 1940 után jelentősen módosult: kasmír, taftselyem, brokát, szatén különböző színei jelentek meg, ezzel a fejfedő „alkalmazkodott” a viselt ruha színéhez. Készültek gyöngyös, rátétes, sőt festett pillék is. Napjaink lakodalmában éjfélkor a menyecske átöltözik, ekkor fejére a menyasszonyi ruha anyagából készült fehér „cintányéros” pille kerül. Ez a pille természetesen csak ünnepi fejdísz. Az első gyermek születéséig hajadonfőn, később lekötővel hordták. Napjainkra a pille használata háttérbe szorult, csak ünnepi alkalmakkor és nem a legfiatalabb felnőtt korosztály használja.

Végül idézzünk fel egy régi-régi dalt, mely ugyan nem a hagyományos paraszti énekkultúra emléke, de kedves minden itt élő számára, mert a szabadságharc dicső ozorai eseményeire emlékeztet. Hadfy Béla igazgató-tanító nagyapjának, az 1848-as zászlótartónak hagyatékából került elő az Ozorai induló. A Csibor László ozorai regős-dalnoknak tulajdonított éneket a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű ének dallamára dalolták. A hagyomány szerint először 1848. október 6-án este a Tükörcsösön a nemzetőrök tábortűzénél Nagy Kálmán szekszárdi nemzetőr tárogató kíséretével csendült fel az alábbi dal:

„Máma nem lesz takarodó,
Ez a nap nem arra való
Tüzek mellett daloljatok,
Éberségben maradjatok.
Éljen a haza!

Császár hada készen várunk,
Hajnallik a szabadságunk.
Ne karéjozz seregeddel,
Zsákba kerülsz holnap reggel.
Éljen a haza!

Dég felől jön nagy ellenség
Sión vár a nemzetőrség.
Sebes, mély a nagy kanális,
Közöttünk jár sok huszár is,
Éljen a haza!

Ozora szép mezőváros,
Senki ne legyen benn álmos!
Igyátok a hegy levét,
Kurjantsátok Kossuth nevét!
Éljen a haza!

Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regimentje…
Nem fogyott el! Mind itt állunk,
Győztes virradást kívánunk.
Éljen a haza!”

Kender tilolása 1942-ben

Lakodalomra készülő ozorai család (1928)

Násznép egy polgári család lakodalmán 1928-ban

A nászebéd elfogyasztására összegyűlt szűk rokonság 1930-ban

Nászebéd 1949-ben

Szüreti felvonulók Gosztola István ozorai portáján készült csoportképe 1927-ből

Az 1935. évi szüreti mulatság résztvevőinek csoportképe

Az ozorai néptánccsoport tagjai 1955-ben

Újabb szokás szerint rendőrnek öltözött fiatalok vezetik a szüreti felvonulást (1982)

Az ozorai Gulyás család nőtagjainak négy generációja. A fiatalok a pille korai változatát viselik

Fiatal lányok már kontydobozos pillés viseletben (1939)

Özvegy Simon Lajosné pillét díszít 1959-ben (ifj. Poór Ferenc felvétele)

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir