Somogysárd Összefoglaló

Full text search

Somogysárd
Összefoglaló
Egy olyan község történetével és értékeivel ismerkedhet meg az olvasó, amelynek a neve hallatán régebben a híres nemesi család, a saárdi Somssichok, manapság pedig a nagy hírű ménes juthat eszünkbe. Az egykoron itt élő népek az agyagos, ragadós talajról adták lakóhelyüknek a Sárd nevet. A falu északi részén alakult ki a középkori falu Krisztus után 1200 körül, majd a török hódoltság utáni évszázadban már a mai helyen telepedtek meg a bevándorló horvát-sokác, magyar és szlovák nemzetiségű lakosok. A katolikus vallású népesség az idők folyamán teljesen elmagyarosodott.
A helység újkori történetének fordulópontja volt az a pillanat, amikor Mária Terézia királynő Somssich Antalnak, Somogy megye alispánjának adta örök birtokul Sárdot 1741-ben. Az új földesúr vásárjogot szerzett, kastélyt, templomot és uradalmi központot épített, s ezzel megalapozta Sárd mezővárosi fejlődését. A népesség száma viszonylag gyorsan emelkedett, s az 1848-as forradalom idejére már megközelítette az ezer főt. A jobbágyság és az uradalom egyaránt kiaknázta az országos vásárok lehetőségét, s a mezővárosi lakosság jelentékeny állattenyésztést folytatott a XIX. században.
A polgári fejlődés korszakában az uradalom kiválóan alkalmazkodott a piacgazdaság viszonyaihoz, de a sárdi birtokos parasztság is igyekezett, erői megfeszítésével, élni az új lehetőségekkel. A sárdi állatvásár a XX. században is a környék népszerű piachelye maradt. A község gazdasági és társadalmi haladásában gyakran okozott konfliktust az a tény, hogy a Somssich-birtok elfoglalta a község határának nagyobb részét. A lakosság több mint fele uradalmi cseléd és napszámos, egészen a második világháború időszakáig.
A saárdi Somssich család másfél évszázadon keresztül meghatározó szerepet játszott Somogy megye közéletében, sőt a család néhány férfi tagja országos politikai rangra emelkedett. Közülük Somssich Pál neve érdemel feltétlenül említést, aki 1869 és 1872 között a magyar országgyűlés képviselőházának elnöki tisztét is betöltötte. A családalapító Somssich Antal által épített barokk stílusú kastély és a római katolikus templom ma is a község legfőbb ékességei.
A Somssichok híres lótenyészetet alakítottak ki már a XIX. század elejétől, s ennek alapjain létesült 1953-ban a Somogysárdi Állami Ménes. Ügetőlovak tenyésztésével emelkedett a legnevesebb magyarországi ménesek közé. Az itt tenyésztett versenylovak sorozatosan kiemelkedő sikereket értek el a hazai és nemzetközi ügetőversenyeken. A somogysárdi lovasnapok a környék egyik legnépszerűbb sportrendezvénye. Az állami ménes területén 1993-ban megalakult az Országos Rendőr-főkapitányság Lovasbázisa, amely folytatja a versenyló tenyésztés nemes hagyományát is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir