Tuzsér Összefoglaló
Tuzsér
Összefoglaló
Összefoglaló
A Rétköz ősi településeinek egyike a Tisza mentén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti részén fekszik. A 2892 hektár (tizenöt és fél négyzetkilométer) kiterjedésű, 3372-es lélekszámú (1999) község északon Tiszabezdéddel, Keleten Mándokkal, délről Komoróval, nyugatról a Tiszával, illetve Zemplénagárddal határos.
Területének felszíne egyenletes, tengerszint feletti magassága 100–113 méter között változik, a legmagasabb pontja – a község délkeleti részén, a Vajas-dűlőben – 120,1 méter. A felszín egyhangúságát néhány kiemelkedő folyóhátmaradvány, letarolt homokbucka, elhagyott folyómedrek, tálalakú mélyedések, belvízelvezető csatornák élénkítik.
A község területén a holocén üledékek (öntéshomok, öntésiszap, öntésanyag) foglalják el a nagyobb részt. A pleisztocénra jellemző homokformák (maradékgerincek, homokbuckák, szélbarázdák) szigetszerűen emelkednek ki a holocén üledékből, másutt az északkeleti Nyírség felől félszigetszerűen nyomulnak be Tuzsér keleti, délkeleti részébe. A mélyebb fekvésű, rossz lefolyású részeken kisebb foltokban szikes agyag, szikes iszap figyelhető meg. Ez a felszíni üledékelrendeződés egyben a talajtakaró területi különbségeit is maga után vonta, s befolyással van a község ma is legfontosabb terméke, az alma termesztésére.
Tuzsér területén az úgynevezett Gáva kultúra embere a késő bronzkor végén, a kora vaskor elején (Kr. előtt 1100–800) telepedett le, erről három díszített bronzkard tanúskodik. A honfoglaló magyarság szabad, köznépi rétege a X. század első kétharmadában szállta meg a vidéket, egy kiscsaládi temetőjüket 1900-ban tárták fel a Boszorkány-hegy nevű szőlőskertben.
Tuzsér neve az írott forrásokban, 1212-ben tűnik fel először (mint irányt jelző hely). A XIII. századra kettészakadt falu egyikét a közeli (Kis)Várda birtokosának, a Gutkeled nembeli Várdaiaknak adományozta el a király, ezt telepítőjéről vagy volt tulajdonosáról Gőstuzsérnak nevezték a középkor folyamán, de lakói 1343-ban –amikor először említik – már nem voltak. A másik Tuzsért 1270-ben adományozta el V. István király a Básztély nembeli Rénold mesternek, a később nagy hírű Rozgonyi család ősének. Róla sokáig Rénoldtuzsérának is nevezik az oklevelek a települést, a mai Tuzsér ősét.
Ám nem sokáig volt a Rozgonyiak birtokában a viszonylag nem nagy népességű település. 1316-ban a tiszai kikötővel és vámmal is rendelkező falut azoknak az Abaúj megyei Gecséről (ma: Geča, Szlovákia) származó szervienseiknek adják, akik a tartományúri rendszer idején uraik védelmében olykor még az életüket is feláldozták. Ez a család, a Tuzsériak, egészen a XVI. század elejéig voltak a harminc jobbágytelkes, körülbelül százötven lakosú falu birtokosai.
A XV. században, a Várdaiak kezén lévő földterületen egy másik falu is született, Kálongának nevezték, mindkét település fakápolnáját 1500-ban említik.
A kötet szerzői a falu történetét a rendszerváltás (1990) évéig tekintik át, külön fejezeteket szentelnek az 1610-től már meglévő református egyháznak és az iskoláztatásnak. A község ma műemléki védelem alatt álló református temploma 1821-ben épült, a XIX. század végén pedig az uradalomba telepített, zömmel katolikus vallású cselédek leszármazottai részére 1991-ben a görög katolikusokkal közösen használt kápolna. 1928-tól számolja kezdetét a baptista egyház, hívői imaházukat 1962-ben emelték a régi épület helyén.
Tuzsér újkori múltjában a közeli Bereg megyéből (Nagy- és Kislónya) a XVII. század végén ide származott Lónyay család játszott nagy szerepet, kezdetben majorságot alakított ki, majd az ezredet is tartó Lónyay Ferenc XVIII. század végén kastélyt épített a faluban. Ezt a falképekkel is díszített késő barokk stílusú épületet Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, később miniszterelnök (1871–72), a grófi cím megszerzője a híres magyar építész, Ybl Miklós tervei alapján oldalszárnyakkal kibővítve emeletesre építtette át. Leszármazottai 1945-ig lakták a hatalmas angolparkkal körülvett kastélyt, amelynek berendezését – bár átvészelte a világháborút – széthordták. Azóta kétszer is leégett, a mára ismételten helyreállított, állami tulajdonban lévő épület okos használót keres.
A család egy másik ismert tagja, gróf Lónyay Pálma (1880–1967) fia, herceg Odescalchi Miklós (1902–1945). A különcségeiről országosan ismert repülőtiszt 1944 elején kormányzati engedély nélkül Rómába kívánt repülni, azonban kísérőjével együtt téves navigáció miatt a német zónában landoltak. A Gestapo letartóztatta, majd átadta őket a magyar hatóságoknak. Az időközben uralomra jutott nyilas kormányzat hadbírósága mint árulót 1945. január 21-én kivégezte. 1946-ban rehabilitálták, őrnaggyá léptették elő, holttestét pedig a kastély sírkertjében szülei, egyik felesége és leánya sírja mellé temették.
Tuzsér aranya az alma. Termesztése a Tisza szabályozása után, a töltéssel védett egykori árterületen a XIX. század végén kezdődött meg, ahol a miniszterelnök menye, gróf Forgách Margit telepített először százharminc holdat. Majd lányának, Pálmának első férje, Odescalchi Zoárd herceg ezt 1912-ben kilencven holddal növelte, s tragikus halála után a második férj, sédeni Ambrózy György az 1930-as évek elején újabb kétszáz holdas telepítése nyomán alakult ki a mintagazdaság. 1937-ben az Ibrány község határában lévő gyümölcsössel egységet alkotó Rétközi Mintagazdaságban ezerszáz holdon 47 754 fa ontotta a termését. Ebből 32 ezer volt az almafa, s ennek több mint egyharmada, 12 400 fa a Kaliforniából betelepített jonatán fajtához tartozott. Az évente termett kilencven vagon almát helyben válogatták, csomagolták, Budapesten bérelt hűtőtárolóban helyezték el, s innen szállították külföldre.
Ez a gazdaság adott azután példát megyeszerte az alma ipari termelésére, az itt képzett kertészek segítségével alakították ki az 1960-as évek elején a megye termelőszövetkezeteinek az almásait. A tuzséri kistermelők megsegítésére az 1968-ban az alakult, a jonatán metszését kikísérletező gyümölcstermesztési felügyelő, Nagy Sándor nevét viselő kertbarát klub évtizedek óta, és ma is működik.
Az évszázadokon át az uradalom árnyékában, annak gondoskodását élvező falu életében a nagy változás az 1950-es évek végén kezdődött. A Szovjetunióból érkező faimport átrakását a széles nyomtávú vagonokból a normál, európai szabványú vagonokba a község határában épített fatelepen végezték. Az 1970-es években már két és fél millió köbméter fa érkezett, ebből egymillió fenyőfűrészáru és másfél millió gömbfa, ez utóbbi feldolgozása két fűrészüzemben és a melléktermékből almásládát gyártó üzemrészben történt. Az almaexport számára 1969-ben egy ezer, majd később egy háromezer vagonos hűtőház épült, ahol a rendszerváltás előtt évi kétszázötven-háromszázezer tonna alma felvásárlását és átrakását végezték. Ekkor az Erdért fatelepen ezernyolcszáz fő, a hűtőházban négy-ötszáz fő, a Magyar Államvasutak területén háromszázötven-négyszáz ember dolgozott, lekötve a környék munkaerejét.
Bár mára az orosz–magyar export-import jelentősen visszaesett, ma is Tuzséron fogadják az onnan érkező személygépkocsikat (Vagép Rt.). Ugyancsak ide érkezik a Taurus Carbonpack üzemébe a gumigyártás egyik alapanyaga, a korom, amelyet átfejtenek és csomagolnak – továbbszállításra.
A kötet utolsó fejezetében a Lónyay-kastély történetét tekintik át a szerzők, az építéstörténet mellett bemutatva az egyes helyiségek egykori funkcióját, a részben megmaradt és védett kastélypark botanikai értékeit. Végül felsorolják mindazokat a levéltári és könyvészeti forrásokat, amelyekre Tuzsér, az 1989 óta nagyközségi címet viselő település monográfiájának elkészítésekor támaszkodhattak.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
