Múzeum egy képírónak | Száz Magyar Falu

Múzeum egy képírónak

Magyarországon Zala a legkisebb település, ahol olyan jelentős gyűjteménnyel rendelkező múzeum található, mint amilyen a Zichy Mihály Emlékmúzeum. A művész gazdag életművéből a világ számos helyén őriznek alkotásokat, a Magyar Nemzeti Galériában például mintegy száznegyvenet. Zalán a híres festőművész unokája és örököse, Zichy Mária Alexandra és férje, Csicsery-Rónay István az 1920-as években hozta létre a Zichy Mihály Ereklye Múzeumot. A gyűjtemény alapját azok a képek és tárgyak alkották, amelyeket Zichy Mihály 1880-as – véglegesnek szánt, de rövidre sikeredett – hazaérkezése kapcsán hozatott ide. A festőművész akkor zalai szülőházába szállíttatta párizsi lakásának berendezéseit is, és átalakítatta a családi kúria melletti nagy virágházat műteremmé, amelyet néhányan a „zalai műcsarnok” névvel is illettek. A művész 1906-ban bekövetkezett halála után szentpétervári lakásából szintén sok minden Zalára került. Egyébként egy Zichy Múzeum létrehozását már az 1870-es években tervezte maga a művész. Ennek az alapját vevőre nem talált művei képezték volna.

A múzeum 1927-ben nyílt meg, Zichy Mihály születésének századik évfordulójának évében. Az épület falán ünnepélyes keretek között 1929. október 15-én avatták fel a Sidló Ferenc szobrászművész által készített emléktáblát, amelyet eredetileg szintén a festőművész születésének centenáriumára szerettek volna elkészíttetni.

Az emléktábla felavatására és az érkező illusztris vendégsereg tiszteletére Zalán addig soha nem látott ünnepséget szerveztek. A Tabra vezető úton, a falu határában zöld gallyakkal díszített diadalkaput emeltek, ahol díszmagyarba öltözött lovas bandérium „őrködött”, tisztelegve az érkező vendégek előtt. A Zichy-kúria udvarának kapujában a Tabi Leventeegyesület zenekara játszott.

A somogyi és megyén kívüli hírességek a zalai leventék és magyaros ünneplő ruhába öltöztetett leányok díszsorfala között haladtak át, mikor a Zichyek itteni kúriája felé vették az útjukat. Eljött többek között vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, Somogy vármegye főispánja, Stephaits Pál, a vármegye alispánja, báró Weissenbach Iván, a vármegye főjegyzője, Barcsay Ákos, a Kaposvári járás főszolgabírája, Kunffy Lajos festőművész, sárdi Somssich Miklós, gyulai Gaál István és feleségeik. Délelőtt fél tizenegykor kezdődött a zalai katolikus templomban az erre az alkalomra celebrált szentmise, Horváth Mihály pápai kamarás, tabi plébános és Kőszeghy Antal zicsi és nágocsi plébános mondtak szentbeszédet. A templomot már jóval korábban megtöltötték a zalai hívek.

A mise végeztével az emberek a kastélyparkba vonultak. Ide érkeztek meg a tabi vasútállomástól az újabb vendégek, akiket vasútnál a járás szolgabírája és az állomásfőnök fogadott, majd hosszú kocsisor kígyózott velük Tabon át Zichy Mihály szülőházáig. Többen automobilon érkeztek, így Milotay István, a Magyarság című lap főszerkesztője, Zsilinszky István huszár őrnagy és Zsilinszky Gábor is. Kiss Emil, a Tabi járás főszolgabírája és Rottler József tabi körjegyző pedig a Zalán felállított diadalkapunál sok más megjelent közt üdvözölte a kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó személyes képviselőjét, Gévay-Wolff Nándor kultuszállamtitkárt, Barna Bertalan miniszteri tanácsost és az emléktábla készítőjét, Sidló Ferenc szobrászművészt, főiskolai tanárt.

A Himnusz elhangzása után Stephaits alispán beszédében kiemelte, hogy itt a „márványtábláról Zichy Mihály bronz arca tekint reánk, ki 1827-ben ebben a kúriában látott napvilágot, és innen indult hódító útjára, hogy a magyar népnek, a magyar nemzetnek világraszóló hírnevet szerezzen. E kúriának a falai látták először a nagy művészt, ennek a kis községnek és az egész vármegyének a büszkeségét”. Lázár Béla, a művész egyik első életrajzírója, a Szinyei Merse Pál Társaság és az Ernst Múzeum koszorújának elhelyezése után hangsúlyozta, hogy az emléktábla „megjelöli azt a helyet, ahol Zichy Mihály töltötte el ifjúkori éveit, ahová legdrágább emlékei kötötték, ahová vissza-vissza vágyott élete mozgalmas változásai közepette, ápolta emlékét, mely hazáját szimbolizálta neki, azt a hazát, mely elfordult tőle, mely nem adott neki se díszt, se alkalmat arra, hogy nevelő képességét a magyar tehetségek kifejlesztésére szentelje, amire pedig vágyva-vágyott.” A község nevében Rottler József tabi körjegyző mondott méltató szavakat és helyezte el a tábla alatt az emlékezet koszorúját.

A házigazda, a festőművész unokájának férje, Csicsery-Rónay István zárszóként köszönetet mondott az egybegyűlteknek: „Mély megindultság vesz rajtam erőt, midőn ezen emléktáblát családom nevében átveszem. Az elhangzott emlékbeszédek lelkem legbelsőbb húrjait rezgették meg, mert érzem, hogy az a tisztelet, hódolat és rajongás, mely Zichy Mihály hozzátartozóiban soha ki nem alvó parázsként ég, ma nagy megtisztelői szívében lángra lobbant, mely bevilágította Zichy Mihály művészetének szentélyét, felidézvén a múlt minden sikerét és dicsőségét, mit Zichy Mihály hosszú életében a magyar névnek szerte a világon aratott.”

Zichy sokat utazott második hazáján, Oroszországon kívül is. Gyűjtőszenvedélye révén a legkülönfélébb tárgyakra, művészeti alkotásokra tett szert, amelyeknek egy része ma is a zalai kúrián látható. Többek között elefántcsont berakással díszített perzsa bútorok, kazetták, régi cordobai székek, különféle indiai és kaukázusi bútorok, faragványok, gyöngyberakású asztalok, fajanszok, nargilék (vízipipák), különleges sétabotok kerültek a birtokába. Sokféle érdekes öltözéket is hazaküldött: japán és kínai ruhákat, ázsiai népviseleti és színházi ruhadarabokat. Prém József cikkében, melyben egykori zalai látogatásáról számolt be, olvashatjuk: „Becses volt a fegyvergyűjtemény is, az albáni, kaukázusi, török, arab, egyiptomi, beduin és cserkesz puskák mindannyi ritkaságok valának. Ahová a szem nézett, ott a művészet, vagy a természet egy ritka jelenségét látta.”

A múzeumi gyűjtemény része az a nagyközönség számára csak vitrin üvegén keresztül látható könyvtár is, melynek köteteire a Zichyek évszázadok alatt tettek szert. A mintegy négyezer kötet között sok értékes latin, német, angol, orosz és magyar nyelvű tudományos, képzőművészeti és irodalmi mű sorakozik a polcokon.

A front közeledtével 1944-ben menekülteket telepítettek a kúriába, akik számos műtárgyat tulajdonítottak el a gyűjteményből, és rövidesen továbbálltak velük. A szovjet katonák tabi parancsnoka 1945 áprilisában hadizsákmányként magával vitte a múzeum anyagát, ám éppen ekkor érkezett haza ifjabb Csicsery-Rónay István, az alapítók fia, és sikerült rávennie az oroszokat a múzeumi tárgyak visszaszolgáltatására. Ő az 1940-es évek végén emigrált Magyarországról, és a gyűjtemény megőrzésének gondja-baja édesanyjára maradt.

A múzeum anyaga 1949-ben ismét jelentős veszteségeket szenvedett. Ekkor a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályának emberei és a kommunista párt helyi kiskirályai vittek el innen műtárgyakat – maguknak, szép számmal. Ifjabb Rudnay Gyula jelzése után a Műemlékek és Múzeumok Országos Központjából Bényi László jött el a faluba, hogy mentse, ami menthető. Segítőtársa a szomszédos Tab szülötte, Takáts Gyula volt. A tanár, költő, műfordító, grafikus, festő Takáts ekkor, és még jó ideig, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatójaként dolgozott, így hivatalból segíthetett szűkebb pátriája múzeumán.

Bényi László és Supka Magdolna rendezésében 1951-ben nyílt meg újra a – műtárgyakban sajnálatosan megfogyatkozott – gyűjtemény. Elnevezése ekkortól lett Zichy Mihály Emlékmúzeum. Több kép kölcsönadásával is szintén ez időtől kezdve gazdagította a Zalán található Zichy-művek sorát a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum. Csicsery-Rónay Istvánné a múzeumi anyagot magángyűjteménnyé, ugyanakkor örökös letétté nyilváníttatta, kezelésének joga a magyar államot illeti. Az 1980-as évekig ő lett a múzeum igazgatója.

Zichy művei szerte a világon megtalálhatók. Születésének 125. évfordulójára emlékezve 1952-ben a Szovjetunió különböző múzeumaiban, kiállítóhelyein őrzött grafikáinak egy részét időszaki kiállításon Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban mutatták be az érdeklődőknek.

A Bényi házaspár munkája során 1956-ban újabb három szobával bővült a zalai múzeumi kiállítótér. Bényi László eredményes munkáját a magyar kormány 1991-ben magas kitüntetéssel ismerte el, amikor az Aranykoszorúval Díszített Csillag érdemrendet adományozta neki.

A múzeum épületének falai a hiányos szigetelés miatt könnyen telítődtek nedvességgel. Ennek következtében az 1970-es évekre a gyűjteményt jelentős károsodás fenyegette. A könyveket gombafertőzés támadta meg, a fémtárgyak rozsdásodása felgyorsult, a fából készült eszközök, bútorok a korhadás kezdeti jeleit mutatták. 1977-ben ideiglenesen be kellett zárni a kiállítóhelyet: mindent ki kellett költöztetni az épületből, és megkezdődött a Zichy-kúria műemléki helyreállítása, a megóvásra váró műtárgyak pedig restaurátorok kezébe kerültek. A felújított múzeum 1979-ben nyitotta meg ismét kapuit a látogatók előtt. A Központi Múzeumi Igazgatóság, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria munkatársainak, és főleg az új kiállítás közülük kikerült rendezőinek: Bánkuti Albinnak, Horváth Jánosnak meg Kisdéginé Kirimi Irénnek köszönhetően színvonalas tárlatot láthattak az érdeklődők. Sajnos az 1980-as években a megyei levéltár nem kapott lehetőséget a múzeum akkori vezetésétől az itt őrzött értékes iratok állapotának felmérésére, pedig erre a megyei tanács elnöke adott utasítást.

A gyűjtemény egykori örököse, majd gondozója, Csicsery-Rónay Istvánné 1986-ban, 95 éves korában meghalt. Végrendeletében a gyűjteményt két unokájára hagyta. Ebben felhívta a figyelmüket a gyűjtemény megteremtőjének egykori szándékára: „Nagyapám kifejezett óhaja értelmében Zichy Mihály hagyatékát tartsák együtt, a múzeumi tárgyak Zalán maradjanak.” Ettől fogva Petrus Magdolna látja el a gondnoki teendőket.

A második világháború után külföldre távozott ifjabb Csicsery-Rónay István 1990-ben tért haza. Hamarosan kezdeményezte a kiállítás újjárendezését, hogy „Zichy Mihályt mint az emberi jogokért folyó mai küzdelem prófétáját” mutassák meg a világnak. Csicsery-Rónay István mellett Horváth János és Forrai Márta, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, illetve Bajkay Éva és Szinyei Merse Anna, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai tették a legtöbbet az új kiállításért és a műtárgyak szakszerű kezeléséért. Ez idő tájt ajándékozta a Grúz Művelődési Minisztérium a zalai múzeumnak Zichy Mihály Rusztaveli művéhez készített illusztrációinak reprodukcióit.

Az évek során a múzeum az ország határain túl is egyre ismertebbé vált. A szerte a világból és Magyarországról érkező látogatók száma egyre nő. A 2000. évben közel 6500 belépőt váltott a Zala nevezetességére kíváncsi, a képzőművészetre fogékony és Zichy Mihályt megismerni vágyó közönség. Egyébként a grúzok, akiknek oly sok hősét és táját ábrázolta a művész, annyira magukénak érzik a zalai származású festőt, hogy emlékmúzeumát nemzeti zarándokhelyüknek tekintik.

Jórészt a zalai múzeum fejlesztését van hivatva szolgálni az 1998-ban Csicsery-Rónay István és Tab Város Önkormányzata által létrehozott Zichy Mihály Alapítvány. A közhasznú szervezet többek között célul tűzte ki a tönkrement Zichy-képek restauráltatását, a gyűjteménybe tartozó könyvtár tudományos feldolgoztatását, a művész mind több alkotásának megvásárlását, felkutatását, a rendelkezésre álló művekből vándorkiállítás létrehozását, a festővel kapcsolatos kiadványok megjelentetését.

A Tabi Művelődési Központ szervezésében 1993-ban a hely szelleméhez illő alkotótábort rendeztek Zalán. A számos helyről érkezett 26 amatőr képzőművésszel Bóka Dezső festőművész és Boér Lászlóné rajztanár foglalkozott.