Nyelvsajátság.
Nyelvsajátság.
Lássuk a magyar közmondás aesthetikai és nyelvi sajátságait. Van benne gyakran rím, és pedig a mondatok végén. Pl. Ki korán kel, aranyat lel. Illa berek, nádak, erek. Ritkábban a mondatok elején, pl. Hamar hamvas, késő kedves. Bőben büdös, éhben édes. Erre nézve a becsnek bizonyos fokát lehet megállapitani, pl. van ilyen közmondás is. Sürü gazda, ritka köntös, – vagy: Sürü gazda, ritka gatya. Ez utóbbi jobb közmondás, mert van benne előrím. Erdélyi szerint van még félrím is, hol csak a mássalhangzók egyeznek, pl. Ne csak tudd a jót, hanem tedd is. Adj kést, én is tudok kast kötni. Munkának egyenese jó, a mankónak horgasa.
Erdélyi szerint e rímes természet adá meg közmondásaink külső rokonságát a népdalokkal és költészettel. Formája mindkettőnek oly szivesen ömlik gömbölyüvé, kerekké, mint az elcseppent viz, mint a gyöngy. Azért Beniczky és Molnár Ferencz több-kevesebb sikerrel csak a közmondások költészeti hajlamára hallgattak, mikor azokat versbe kezdték szedni. Van olyan népdal, mely egész strófákon keresztül csupa ily rövid mondatokkal pereg le.* Egyenként elszórtan fölös számmal találhatni közmondást ugy a népdalokban, mint a népmesékben. Igy Kovács Pálnál és Dugonicsnál daltöredékeket találni közmondás gyanánt, melyeket sokan csak dalokból ismernek. Pl. Rózsaszedés tövissel jár. Ehhez valaki még ezt adván: A szerencsét éri a kár, – lett két közmondásból egy csinos versecske.
Lásd Erdélyi: »Népdalok és mondák« II. kötet 73. dal.
A közmondás nyelvbeli sajátságai vagy a meglévő nyelvkincsnek nyelvtani használatában mutatkozó eltérésekben alakulnak, vagy szóalkotási, értelem-másitó ujitásokban nyilatkoznak. A mi a nyelvtani sajátságokat illeti, a népdalban előforduló hajlitási, ragozási eltérések, valamint a szaporitások* a közmondásokban is hasonló alakban feltalálhatók.
Ezekről bővebben Erdélyi János »Népdalgyüjtemény«-nek 2-ik kötetéhez mellékelt értekezésében.
Különös figyelmet érdemelnek – Ballagi szerint – a szóalkotási vagy értelem-másitó sajátságok, melyek a nyelvkincs szaporitásának legfőbb forrásai.
Az értelem-másitó sajátságok vagy egész mondatra vonatkozók, vagy csak egyes szavakban mutatkoznak. A mi az elsőket illeti, azok többnyire homályos eredetüek, ilyenek: Kapufélfától vett bucsut. Rossz fát tett a tűzre. Uti füvet tett a talpa alá.
Az egyes szavakra vonatkozó értelemmásitások fölös számmal vannak és támadnak minden nap. Egy tréfás ötlet, egy nevezetes kifejezés felkapatik és gunyosan (ironice) egészen más értelemben használtatik, mint a mit eredetileg jelentett – és meg van az értelemmásitás. Mindenki ismeri e szólásformát: Két kulacsos. Hasonló értelemmásitások: mákvirág, borvirág, borhimlő, deák konyha, mamueluk és legujabban eszkimók.
Sok az egyes szókkal nem igazolható szeszély játékát űzi, igy, midőn gondolni helyett tudni igét mond. Pl. Azt tudnád, hogy elnyel, e helyett: azt gondolnád, hogy elnyel.
Legtöbb kifejezések azonban országos, vagy házköri eseményekből veszik eredetüket. Ilyenek: Csehül van. Tatár étel, török táncz; magyar adta, ördög láncz.
Szóalkotási sajátságok támadnak Ballagi szerint: 1. idegen nyelvből való kölcsönzések által, mely alkalommal az idegen, nem értett szó alakjából kiforgattatik s teljesen elferdittetik. Igy lett »Her Gott Vater!« német fölkiáltásból: herkópáter, – »Ober-Ens«-ből óperencziás, – »Bärenhäuter«-ből pernahajder stb. 2. tréfából ejtett és esetleg közdivattá fölkapatott érthetetlen kifejezésekből, ilyenek: egyedem-begyedem, ábri-fábri. 4. midőn adandó nyomaték kedvéért a szó megkettőztetik, még pedig vagy minden módositás nélkül, vagy oly módositással, hogy az egyik magában véve, néha mind a kettő külön semmi határozott értelemmel nem bir s csak puszta hangalkotás. Nem lesz talán érdektelen a nyelvnek sajátságos termékeit, népünk nyomatékozási erős hajlamának s szeszélyének e különös alkotásait – Ballagi után – egybeállitani.
Az ismertebbek ábécze rendben a következők:
Addig-meddig, agya-bugya, agyba-főbe, aláz-felez, apró-cseprő. – Ág-bog-, ágas-bogas, ákom-bákom, ángo-bángó, álta-botába, ázik-fázik. – Bara-bora, bi-bi, bű-bá, bű-báj, bűvös-bájos, bűvöl-bájol. – Czele-czula, czók-mók, czicza-macza. – Csete-paté, csattog-pattog, csecse-becse, csele-csala, csere-csala, csete-paté, cseng-bong, cseng-peng, csere-bere, csereg-bereg, csél-csap, csiga-biga, csihel-csahol, csinja-binja, csipeg-csöpög, csippel-csöppel, csip-csup, csiri-biri, csiri-csári, csiszeg-csoszog, csiti-pati, csonka-bonka, csóré-móré, csórál-mórál, csöng-leng, csör-pör, csöröl-pöröl, csötöl-botol, csúszik-mászik, csügg-lóg, csűr-csavar. – Dár-már-, dér-dúr, dib-dáb, dibeg-dobog, dinom-dánom, dirib-darab, dirmeg-dörmög, dörög-morog, drótoz-foltoz, dúl-fúl. – Ecke-ficzke, egyes-egyedül, egyetlen-egy, egyről-egyig, egyre-másra, egyről-egyre, ej-haj, elegy-belegy, encsem-bencsem, emez-amaz, erre-arra, eszem-iszom. – Élet-kelet, éllel-féllel. – Fántom-fánt, filit-falat, fity-firity, fity-fene, fúr-farag, fűnek-fának, füle-farka. – Gelencze-Velencze, genye-gunya, geze-mize, gézen-gúz, gigyeg-gagyog, gincz-göncz, giz-gaz, görbe-gurba. – Gyim-gyom, gyűr-gyúr. –Handa-banda, handa-bandáz, hái-bái, hápa-hupás, hebe-hurgya, hetyke-betyke, hejje-hujja, hetye-mitye, hereg-morog, hercze-hurcza, hébe-korba, hére-hóra, hével-lével, hi-hó, hibli-hubli, himez-hámoz, hipp-hopp, hire-hamva, hogy-hogy, horgas-borgas, hova-tova, hóres-móres, hóri-horgas, húza-vona, hű-hó, hűl-fűl, hűl-hevül. – Iczeg-bizeg, iczi-piczi, icsog-vicsog, ide-oda, ide-tova, igygyel-bigygyel, így-úgy, ihog-vihog, illeg-billeg, ilyen-olyan, ilyen-amolyan, imigy-amúgy, imitt-amott, immel-ámmal, inczen-bincz, inczi-finczi, ingó-bingó, innen-onnan, innét-onnét, ireg-forog, irka-firka, irka-firkál, irúl-pirúl, ityeg-fityeg, itt-ott, ize-bűze, izeg-mozog, izog-mozog, izseg-pizseg. – Jaj-baj, jár-kel, jártas-keltes, jő-megy, jött-ment. – Kákom-bákom, kecze-ficze, kemencze-Velencze, ken-fen, kever-kavar, kencse-fencse, kereg-forog, keresztül-kasul, kete-puta, kesze-kusza, kénye-kedve, kézen-közön, kicsi-piczi, kip-kopp, kiper-kapor, kipez-kapoz, kipked-kapkod, kityeg-kotyog, kótya-vetye, kótyon-fity, körös-körül. – Lári-fári, leg-esleg, libeg-lobog, lics-pocs, licseg-locsog, lig-lóg, lik-lyuk, lim-lom, lity-loty, lityeg-lotyog, lityeg-fityeg, locs-pocs, locsi-fecsi, kocska-fecske, locsog-fecseg, lót-fut, lőtyöm-fity. – Mende-monda, mézes-mázos, mén-mendegél, miszet-maszat. – Néha-néha, no-no. – Nyal-fal, nyakra-főre, nyif-nyaf, nyifeg-nyafog, nyimmeg-nyámog, nyimmel-nyámmal, nyisz-nyusz. – Oka-foka, okkal-móddal, olykor-olykor, ország-világ. – Öhöm-böhöm, örökkön-örökké, össze-vissza, ötöl-hatol. – Per-patvar, pif-paf, pifeg-pofog, pity-poty, pity-palaty, pitteg-pattog. – Recze-ficza, retye-rutya, réges-régen, ringy-rongy, rip-ropp, rips-raps, repeg-ropog, ront-bont. – Sebbel-lobbal, serte-fertél, sí-rí, sír-rí, súg-búg, sunyi-bunyi, sűl-fől, sületlen-fületlen, sürög-forog, süt-főz, sütör-kotor. – Szánt-vet, szántó-vető, szánom-bánom, szedi-vedi, szedte-vette, szeg-lyuk, szeglye-szuglya, szegről-végre, szemes-füles, szemen-szedett, szemre-főre, szemtől-szembe, szére-szóra, szerte-szét, szetye-szotya, szipeg-szöpög, szokás-mondás, szőröstül-bőröstül, szőrén-szálán, szuszi-muszi. – Tara-fara, tarka-barka, tátva-nyitva, teszi-veszi, teng-leng, tenyeres-talpas, tere-fere, tere-tura, teszi-veszi, té-tó, tip-top, tipeg-topog, tity-toty, told-fold, torzon-borz, töri-marja, töri-zúzza, tutyi-mutyi, tüled-hozzád, tűrés-tagadás, tüskön-bokron. – Ut-fut, uton-utfélen. – Ügygyel-bajjal, üreg-forog, üti-veri, űzi-fűzi. – Zege-zuga, zene-bona, zúg-búg, zűr-zavar.
Czuczor szintén állitott össze ilyeneket még 1847-ben az Athenaeumban.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
