5
5
A robbanást egypercnyi kábult csönd követte. Azután ezernyi ezerek kiáltozása, káromkodása zúdult fel összekeveredve. Mint a hangyazsombékok, mikor megzavarják, olyan volt a sereg kavargása. De mindenki arra tolongott, ahonnan a lángoszlop fölcsapott.
Az a hely holtakkal és sebesültekkel volt borítva.
A távolabb levők is megzavarodtak. Nem tudták, hogy valami elrejtett hadsereg öregágyúja szólalt-e meg, vagy hogy puskaporos szekér robbant fel az úton.
A janicsárság azonban tudta már, hogy aknarobbantást intéztek ellene.
Szétzúdult az erdőbe, mint a fölvert darázsraj.
Keresték az ellenséget.
De nem találtak mást az erdőben, csak a papot, a diákot meg Tulipánt.
A pap félholt volt. Az ajkán véres hab. A ruhája: mintha korpával hintették volna be. A farétől volt olyan. A robbanás eldöntötte a fát, s kivetette őt az üregből.
A szultán maga elé vezettette a három elfogottat.
Leszállt a lováról. A katonák egy nagy rezesdobot tettek székül a földre. Egy főtiszt ráterítette szőnyegül a saját kék selyemkaftánját.
A szultán azonban nem ült le.
Tulipánra nézett.
- Kik vagytok?
Megismerte az arcáról meg a láncáról, hogy török rab.
- Én rab vagyok - felelte térden Tulipán -, láthatod, minden igazhívő atyja: itt a lánc a lábamon. Janicsár volnék különben. A nevem Tulipán.
- Hát ez a kölyök?
A diák csak állt, és a helyzetbe belezavarodottan nézett a diószemű, kifestett arcú, birkaorrú emberre, a népmilliók urára, akinek fel kellett volna az imént röpülnie a török mennyországba.
- Fogadott fia Török Bálintnak - felelte Tulipán.
- Az enyingi ebnek?
- Annak, felség.
- És ez az ember? - kérdezte a szultán a papra mutatva.
A papot két janicsár tartotta. A feje lelógott. A vér végigcsurgott a szájából a mellén. Nem lehetett tudni, hogy ájult-e, vagy hogy meg van halva.
Tulipán ránézett a papra.
Egy főtiszt belemarkolt hátulról a pap hajába, és felvonta a fejét, hogy Tulipán jobban láthassa.
A vér csepegett a félholtnak az álláról. A melle zihált.
- Nem ismerem - felelte Tulipán.
- A diák se ismeri?
Gergely a fejét rázta.
A szultán a fiúra pillantott, aztán ismét Tulipánhoz fordult.
- Micsoda robbanás volt ez? - kérdezte tovább. - Engem akartak megölni?
- Felséges uram - felelte Tulipán -, mink a diákkal gombát szedtünk erre. Meghallottuk a zenét. Idesiettünk. Én a te lábad méltatlan pora, csak azt vártam, hogy elhaladj, azután kiáltottam volna, hogy szabadítsanak meg.
- Eszerint nem tudsz semmit.
- Úgy üdvözüljek az igazak paradicsomában!
- Oldjátok el! - felelte a szultán, egy vércseppet utálattal törülve le a kabátja ujjáról. - A láncát kössétek át a diák lábára.
Aztán a papra nézett.
- Ezt az ebet az orvosok fogják gondozásba. Akarom, hogy vallomást kapjunk tőle!
A szultán azután újra lóra ült. A fiai melléje csatlakoztak, s a bosztandzsik és basák kíséretében a robbanás helyére lovagolt.
Míg a diák lábára a láncot verték, látta, hogy a papot lefektetik hanyatt a földre, és egy bőrtömlőből vizet csurgatnak az arcára és a mellére.
Mosták róla a vért.
Egy hamuszín kaftánba öltözött, komoly török időnként felvonta a pap szeme héját, és figyelemmel nézte.
A diák lábára eközben föllakatolták a bilincset, s elkísérték a foglyok közé.
Sápadt volt a fiú, és remegett, mint a nyárfalevél.
Negyedóra múlva ott termett Tulipán is. Kékbe volt öltözve, mint a janicsárok. A fején fehér süveg, a lábán vörös bakancs.
Az öklét rázta a diákra, és dühösen ordított a szemébe:
- Markomba kerültél, hitetlen kutya!
S Gergely mellől eltolta a janicsárt.
- Ez az én rabom - mondotta. - Eddig én voltam az ő rabja. Allah igaz és hatalmas.
A janicsár bólintott rá, és engedte Tulipánt Gergely mellé.
A fiú sápadt arccal bámult Tulipánra. Valóban megfordult-e Tulipánnak a lelke?
Nem telt bele két perc, Tulipán lopva intett neki, hogy ne nyugtalankodjon.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
