Toldi Miklós históriája
Az elmúlt időkben jó Toldi Miklósról,
Ő nagy erejéről, jó vitézségéről;
Csuda, hogy mindeddig sem elmékeztünk erről.
Kivel mindez világ körös-környül rakva;
Az erősség sem utolsó áldomása,
Kivel Toldi Miklóst régen ő megáldotta.
Keveset olvasok róla krónikában,
Maga méltó volna írni ezt is abban;
Az énekszerzők is feledkeztek dolgokban.
Isten ajándékát benne megtekéntsük,
Az jó vitézeknek például jelentsük,
Az félelmeseket ezzel megbátorítsuk.
Toldi Miklós hogy születék Nagyfaluban,
Velencei Károly vala királságban.
Erős, vastag gyermek Toldi kicsin korában.
Az öregbik fia jó Toldi György vala,
Károly udvarában György ám felment vala,
Károly fiát ez Toldi György szolgálta vala.
Miklós húsz esztendős vala, hogy ez esék;
Az jó Károly király világból kimúlék,
Akkor Magyarország siralomba hozaték.
Urak az királnak nagy híven szolgálnak,
Laczfi András neve az nádorispánnak,
Nagy urak Budában az királnak szolgálnak.
Lát minden dologhoz az béres szolgákkal,
Hatalmas erejét nézik nagy csudával,
Nagy malomköveket emelget egy karjával.
Vitézlő szolgái rudat hánnak vala;
Toldi Mklós köztök ott forgolódik vala,
Vissza két annyira az rudat veti vala.
Azt is sokkal messzébb visszaveti vala;
Bátyjának az dolog mind hírével vala,
Öccsét ez dologért gyakran megfeddi vala.
Miklósra, öccsére nagy haragja vala,
Szerető szolgáját mert megölte vala,
Kiért réten, nádon Miklós búdosik vala.
Titkon azért őtet éléssel táplálja,
Szárcsamonnyal néha ő asztalát tartja,
Míg megkegyelmeze nékie az ő bátyja.
Erdélyből indula Lajos udvarába,
Az uton mentében Váradot haladá,
Nagyfalu határán hadával hogy ballagna.
Véletlenül utát elvesztette vala,
Egy rakodó szénaszekeret lölt vala,
Toldi Miklós kezében nyomtató rúd vala.
Toldi Miklós ezen igen búsult vala:
Nyomórudat fél kezével kapta vala,
Buda felé utat azzal mutogat vala.
Melyért következék néki búdosása,
Bolyog és búdosik, mégyen jó Budára,
Csakhamar béjuta ő Pestnek városába.
Mert egy pénze is nincs üres tarsolyában:
Tehénvágó-hídhoz mégyen koplalásban,
Hogy májat kaphasson, ólálkodik magában.
Kit akkor mészáros vágni akar vala,
Bika rugaszkodván kötél szakadt vala,
Toldi Miklós látá, bika után fut vala.
Az farkánál fogva mészárszékhez voná,
Ki ez dolgot látá, felette csudálá,
Miklósnak akkoron sok máj adatott vala.
Mészárosnak ott is igen szolgál vala,
Nagy tehéntagokat egyedül hord vala,
Kiért mészárosok Miklóst jól tartják vala.
Nem vala udvarnál Toldi György, az bátyja,
Csak ételért az szakácsokat szolgálja;
Étel után szennyes fazakokat mos vala.
Két jó öreg kondért hamar ragad vala,
Két kezében vízzel teli hozza vala:
Az ő nagy erején elálmélkodnak vala.
Ifjú Lajos király sokszor nézi vala,
Miklós is konyháról odaballag vala,
Kétannyira veti, - király csudálja vala.
Toldi Györgynek mondják atyjafia volna,
Gyilkosságért hazul elbúdosott volna,
Toldinak az király megkegyelmezett vala.
Toldi Györgynek irá mint hű szolgájának:
Kegyelem megvolna öccsének, Miklósnak,
Ne tartaná Miklóst otthon - írá - nagy kárnak.
És csolnokból bátran fegyverét kiraká,
Ottan ő csolnokját vízen elbocsátá;
Az cseh vitéz kérdi: mi légyen annak oka?
Vízen egy csolnokban járni egy személnek;
Meg kell ma itt halni, tudod, egyikünknek,
Nem szükség a hajó, tudod, megholt embernek!"
Erős cseh vitézzel ottan ölbe méne,
Szörnyű rángatással fárasztá, epeszté,
Ugyan ropog vala az cseh vitéznek teste.
Keze között csehnek elolvada teste;
Cseh vitéz, hogy látá, ottan elijede,
Azért Toldi Miklós csehet térdére ejté.
"Fiam, kérlek, de ne siess halálomra:
Tizenkét vitéznek minden sok marhája
Tiéd lészen, vitéz, magammal apródsága."
Hamar fejét vövé az cseh Mikolának,
Fejét és marháját adá az asszonnak:
Így állá bosszúját meg siralmas asszonnak.
Toldi vitézségét, erejét csudálá;
Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra néki hópénzt adata.
Még ifjú voltáról ilyeneket írnak:
Szolgálóleánya királné asszonnak,
Egykoron meghala, mondják herceg leányának.
Az bálványimádás akkor regnál vala,
Leánt nagy gazdagon eltemették vala,
Lélek üdvösségét mert abból várják vala.
Budában halála lőn egy fő embernek,
Ifjú felesége megmarada ennek,
Toldi, szerelmére igen gerjedez ennek.
Vala okossága az tisztes asszonnak,
Izenetit eluná Toldi Miklósnak,
Egy gazdag vacsorát készíte Toldinak,
Vígan akar véle mulatni, - írá annak.
Az ablakokat kárpitokkal bévoná,
Az egyik ablakra, mely kárpitot vona,
Azon egy oroszlán arannyal írva vala.
Az asszony kénálja hizelkedő szóval,
Toldi csak ingében vetkezék azonnal,
Kezde ott ugrálni nagy maga-mutatással.
Náladnál ugrásban nincs jobb ez világba,
Az én szerelmemért amaz oroszlánra,
Kérlek ugordjál fel az én kévánságomra."
Az asszony kedvéért egyet-kettőt ugrék,
Fene oroszlánra hamar felugordék,
Buda piacára Toldi csöndülést ugrék.
Toldi egy imegben ott künn pironkodék,
Az egy lakatoshoz bánattal bébotlék,
Az lakatgyátónak ezekrül panaszkodék.
Álkulccsal beméne az kis kápolnába,
Gazdagsággal való rakott sírt felbonta,
Sírbe hogy bészálla, gazdagságot kiadá.
Az kő Toldi Miklóst oda bészorítá;
Lakatos nagy hamar onnat el-kifuta,
Ott vesződik Toldi, azonban megvirrada.
Az nagy bálványkövet el-felemelíté,
Ijedtében sírbul magát el-kiveté,
Lakatos ruhában ő szállására méne.
Én mostan nem szólok semmit az többiről,
Szólok vénséginek csuda dolgairól,
Ő nagy erejéről, szólok vitézségéről.
Nagy parancsolatja cseh király, császárnak,
Adóját kívánja jó Magyarországnak,
És személyét látni ifjú Lajos királnak.
"Jöttön jöjj! hozd ide adóját országnak,
Tizenegy királyok mostan nálam vannak,
Azok is tégedet mind látnia kívánnak!"
Jó főfő tanácsit hamar béhivatá,
Császár kívánságát, levelét mutatá.
Ott Lajos királnak Laczfi András így szóla:
Főfő vitézivel sőt el-felkészüljön,
Toldi tőrhordozód és inasod légyen,
Laczfi István öcsém ország hadnagya légyen.
Prágában császárral hamar szemben légyünk;
Mi kívül a haddal bátor megmaradjunk,
Meglátja felséged, ott is mit cselekedünk."
Vagyon Lajos király oly nagy készületben,
Sok erős vitézek vannak seregében,
Az nagy urak véle indulnak örömben,
Megmondom uraknak neveket én versemben.
Laczfi András, István, vala Laczfi Miklós,
Laczfi Mihály vala, vitéz Druget Miklós,
Bebek István, Bebek György, és Garai Miklós.
Kanizsai Lőrinc vala, jó Tót Miklós,
Jó Péterfi Tamás vala, Szécsi Miklós,
Jó Czudar György vala, és vitéz Toldi Miklós.
Morva felé mozog lassan az ő hada,
Trincsént meghaladá, Csehországba hata,
Prága városához nagy hadával eljuta.
Vitéz magyarokat minden nép csudálja,
Lajos királt Laczfi András úgy oktatja,
Károly császár előtt félelmét ne mutassa.
Mi okáért fáraszt minket országunkból,
Prága kapuját mi megvesszük csehektől;
Isten lészen velünk, ne félj semmit császártól."
Lajos király megyen, urak véle vannak,
Vitéz Toldi Miklós inasa királnak,
Király el-belépék eleiben császárnak.
Ijedtében szólni egyet sem tud vala;
Sarkát Toldi Miklós úgy nyomódja vala,
Sarkából királnak az vér el-kifoly vala.
Prága kapujára ottan rohanának,
Csehektől az kaput megvövék magyarok,
Városban boltokat csakhamar felrontának.
Császár semmit nem tud ebben a dologban:
Egy követ eljuta, hogy hírt tegyen abban,
Toldinak buzgánya vagyon köntös ujjában.
Az olasz vitéznek hírré adták vala:
Hamar jó lovára olasz felült vala,
Gyorson vén baráttal ő kópiát tört vala.
Olasz az nyeregből esék messze földön.
Az barát akarja fejét venni menten,
Király azt kiáltja: "Kegyelem néki legyen!"
Címere megmaradt jó Magyarországnak,
Dicséreti, tisztessége lőn barátnak:
Így kegyelmeze meg király Toldi Miklósnak.
Haja és szakála megfehérült vala,
Lajos király Budán egy gyűlést tött vala,
Az vén Toldi Miklóst odahívatta vala.
Toldi Miklós vala egy szép palotában,
Széllelvigyáz vala világos ablakban,
Ígyen dörgölődik, feddődik ő magában:
Budára hívatott mostan király engem,
Az ifjú vitézek megcsúfolnak engem,
Király parancsolta fel kell mennem énnekem.
És megtanítandod most serdült ifjakat,
Gyönggyel megfüzetlek, mint jó szakálomat;
De ha nagy szégyenbe hozod ténnen magadat:
Város piacára, szemétre kihánlak:
De ha megmutatod magad az ifjaknak,
Gyöngyben és aranyban téged béfoglaltatlak."
Jó Lajos királnak fényes udvarába,
Ifjak tekintének ő vén szakálára,
Egyik az másiknak csúfságba így szól vala:
És az lisztes zsákot fejéhez verték volt."
Másik vitéz monda: "Bezzeg nem molnár volt,
Nem látod-é inkább, hogy ez régen halász volt?
Halaknak teteme állán kiütött volt."
Toldit az harmadik megszólította volt:
"Hallád-e te, bátya!" - Toldinak azt mondja volt. -
Látom, ludat hoztál, az is kedves nála."
Az vén Toldi Miklós ezt hallgatja vala,
Mondhatatlan igen ezen megbúsult vala.
Köntösujjal kiket az hol érhet vala,
Ottan ez világból, az kimúlik vala,
Még királhoz juta, addig hárma meghala.
Toldi vitézekben hármat megölt vala,
Azonban Miklós is királhoz béjuta;
Király kérdi okát, miért mívelte volna?
Majd fejedhez verném héttollú botomat;
Másszor megfeddenéd apró kölkeidet,
Meg nem csúfolnájak vitézi vén fejemet."
Azonban az gyűlés Budáról eloszla,
Toldi Miklós hazaméne Nagyfaluba,
Két esztendő múlván Toldi Miklós meghala.
Szertelen temérdek agya-koponyája;
Még most is ott vagyon nagy öklelő fája,
Híres ez világban szíve nagy bátorsága.
Minden reménsége boritalban vala,
Ő nagy erejének nem sok hasznát látá,
Semmiben marháját meg nem szaporíthatá.
Az régi dolgokról lőn emlékezetben,
Neve versszerzőnek vagyon versfejekben,
Az ezerötszázban hetvennégy esztendőben.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir