Új anyagok

Full text search

Új anyagok
A technika fejlődését mindig új és új anyagok megjelenése kísérte, s hogy ezeknek milyen szerepük volt ebben a fejlődésben, azt bizonyítja, hogy az egyes történelmi korszakokat éppen a rájuk leginkább jellemző nyersanyagokról nevezték el, pl. kő-, réz- vagy vaskorszaknak.
A nyersanyagokat az ember eleinte a természetben fellelhető formában vagy csak kis mértékben feldolgozva alkalmazta. Ezek elsősorban természetes anyagok voltak: fa, bőr, kő. A fémeket általában már érceikből kellett előállítani, hiszen a termésréz ritka, színvas pedig csak elvétve található, akkor is csak nagyon kis mennyiségben. A fémek ugyanis reakcióba lépnek egyéb anyagokkal, vegyületeket alkotnak; a természetben ásványok formájában találhatók.
A fémek elterjedésével indult fejlődésnek az anyagtechnológia. Eleinte azonban a fémfeldolgozás meglehetősen egyszerűen történt: csak az idők során fedezték fel, hogy bizonyos fémek elegyítésével, ötvözésével tulajdonságaik javíthatók. Az sem mindegy, hogy a feldolgozás során mennyire tisztítják meg a fémet, ill. milyen szennyezések maradnak benne vagy kerülnek tudatosan bele.
A múlt században jelent meg az első műanyag, a bakelit, amely új korszakot nyitott az anyagok történetében. Lassú fejlődés után a műanyagok az utolsó 50 évben káprázatosan sokfélék lettek, és ma már szinte tetszőleges tulajdonságú műanyagok tervezhetők: hőállók, vegyszerállók, különlegesen rugalmasak vagy éppen különlegesen kemények. Ugyanezen időszak alatt hasonló karriert futott be egy másik anyagcsoport, a félvezetőké. Az elektronika új anyagainak segítségével kisebb, alacsonyabb fogyasztású, megbízhatóbb eszközök készülnek; a tenger alatti telefonerősítőktől a számítógépekig. S megjelentek a modern hírközlés új anyagai is, a különböző üvegek, amelyek vezetik a fényt, ill. a szöveteinkkel összeférhető, különböző orvosi pótlások, segédeszközöket lehetővé tevő anyagok. Ezt a hatalmas fejlődést az tette lehetővé, hogy a szakemberek megismerték az anyag alapvető szerkezetét, belső tulajdonságait, a molekuláris szerkezet és a makroszkopikus, látható tulajdonságok közötti összefüggéseket.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir