Reményt keltő tárgyalások a vegyi fegyverek teljes eltiltását előíró egyezményről

Full text search

Reményt keltő tárgyalások a vegyi fegyverek teljes eltiltását előíró egyezményről
A bakteriológiai (biológiai) fegyverek leválasztását követően a genfi Leszerelési Bizottság folytatta a vegyi fegyverek teljes tilalmát előíró egyezmény kidolgozását.
A vegyi fegyverek kérdésköre azonban az előbbinél lényegesen bonyolultabb. Egyfelől ugyanis igen nagy a katonai célra alkalmasnak látszó vegyi anyagok száma, másfelől pedig alkalmazásuk lehetősége sokkal szélesebb körű. Ezért a tárgyalásokon sokáig nem történt érdemi haladás.
Az egy helyben topogáshoz hozzájárult a szovjet-amerikai kapcsolatok romlása a 70-es évek második felétől, valamint az is, hogy a korábbi szovjet vezetés mereven elzárkózott az egyezmények végrehajtásának helyszíni ellenőrzésétől. Enélkül pedig a teljes eltiltást kimondó egyezmény elbírásainak betartása nem ellenőrizhető megbízhatóan; nem elegendőek már a nemzeti technikai ellenőrző módszerek, amelyek döntően a felderítő műholdak használatára épülnek.
Az időközben 40 tagúra bővült és Leszerelést Értekezlet névre átkeresztelt genfi leszerelési fórumon az 1986-os esztendő hozta meg a fordulatot. Az új szovjet vezetés által alapvetően megváltoztatott biztonságpolitikai koncepció szerint a helyszíni ellenőrzés és egy sor más, korábban visszautasított javaslat elfogadhatóvá vált. Mindez jelentősen felgyorsította az egyezmény szövegezésének menetét, és belátható közelségbe került a vegyi fegyverek teljes tilalmát, a felhalmozott készletek és a gyártókapacitások megsemmisítését kimondó egyezmény megkötése.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir