Munkanélküliség
Munkanélküliség
Magyarországon a munkanélküliség fogalmát 1945 után hivatalosan 1989. január 1-jétől ismerik el újra, amikor a kormány bevezette a munkanélküli-segélyezés rendszerét. Az állásnélküliek ellátását egészen 1991. július 1-jéig teljes egészében költségvetési forrásból finanszírozták, ekkortól léptették életbe az ún. szolidaritási járulékot, amelyet a munkáltatók esetében a bruttó bérek 1,5%-ában, a munkavállalóknál pedig annak 0,5%-ában határozták meg. Ezekből a befizetésekből 1991-ben mintegy 8 milliárd Ft képződött, amellyel így 17 milliárd Ft-ra egészült ki a költségvetési forrásból eredetileg 9 milliárd Ft-os értékben létrehozott – a munkanélküli-járadékokat, -segélyeket finanszírozó – Szolidaritási Alap.
A Szolidaritási Alap létrejöttéről, valamint a munkanélküliséggel kapcsolatos szabályokról az 1991. márc.-1-jétől hatályos foglalkoztatási törvényben határozott a parlament. A jogszabály tervezete egyébként már ezt megelőzőleg hónapokkal korábban kész volt, de a zsúfolt törvénykezési program miatt nem kerülhetett a képviselők elé. Később kiderült; a késedelem árát – egyebek között – abban kellett megfizetni, hogy az aktív foglalkoztatáspolitika forrásaként szolgáló Foglalkoztatási Alapot (amelyről szintén a foglalkoztatási törvény határozott, s egyébként korábban abból fedezték a munkanélküliek ellátásával kapcsolatos kiadásokat) 1991-ben már nem teljesen sikerült a munkanélküliek átképzésének, továbbképzésének szolgálatába állítani. Mindezt csak fokozta a képzési irányok megleléséhez segítséget nyújtó gazdaságpolitika hiánya.
Az új törvényről rövid idő alatt kiderült, hogy nem mentes a hiányosságoktól. Már a szolidaritásijárulék-fizetés bevezetésekor nyilvánvaló volt például, hogy a 1,5–0,5%-os befizetések nem nyújtanak elegendő fedezetet az optimista várakozásokat jócskán felülmúló –1991 végére csupán 200 ezerre becsült, valójában 380 ezernyi –munkanélküli-tábor ellátásához. Más kérdés, hogy a munkaügyi tárca a törvénytervezet benyújtásakor eredetileg azt javasolta, hogy jan.-tól a kifizetett éves bérek 4%-a – amelyet 3:1 arányban osztottak volna meg a munkáltatók és a munkavállalók között – képezze a Szolidaritási Alapot. Ennek feltétele a társadalombiztosítási járulékok csökkentése lett volna, erre azonban nem találtak megoldást a törvényhozók. Így az eredetileg tervezett 32 milliárd Ft helyett csak 8 milliárd jutott erre a célra. Többek között a kormány kötelezettségvállalása – miszerint 1991-ben valamennyi erre jogosult állástalan garantáltan és hiánytalanul megkapja ellátását – is hozzájárult ahhoz, hogy a törvény hatálybalépését követő fél éven belül a parlament napirendre tűzte a jogszabály módosítását. A változások lényegében a bevételek növelését és a kiadások lefaragását szorgalmazták. Az Országgyűlés dec. 21-én elfogadott törvénymódosítása szerint 1992-től a munkaadók a – nyugdíjjárulék-alapot képező – bruttó kereset 5%-át, a munkavállalók pedig annak 1%-át kötelesek szolidaritási járulékként befizetni. Az új jogszabály a járulékbefizetések összesen 3-szoros emelésével párhuzamosan több lényeges ponton szigorította a munkanélküli-ellátáshoz jutás lehetőségeit.
A nyilvántartott munkanélküliek száma ugyanis – indokolták az előterjesztés készítői – szept. végén megközelítette, okt. végén pedig már 17 ezerrel meg is haladta a háromszázezret. Ugyanebben a hónapban az Országos Munkaügyi Központ arról adott számot, hogy az esztendő végéig csupán a bejelentett létszámleépítéseket figyelembe véve – újabb 40 ezren kapják kézhez munkakönyvüket. A tervezett létszámleépítésekről a legalább 30 munkavállalót foglalkoztató munkaadóknak – ha a létszámot legalább 25%-kal vagy legalább 50 fővel fél éven belül mérsékelni kívánják – a felmondást megelőző 3 hónappal korábban – tájékoztatniuk kell a munkaügyi központot. A legalább 10 főt érintő létszámleépítésre vonatkozó döntés esetén a felmondást megelőző 30 nappal korábban kell megérkeznie az értesítésnek.
A munkanélküli – a foglalkoztatási törvényben meghatározott feltételek szerint – munkanélküli-járadékban, előnyugdíjban, pályakezdő munkanélküli-segélyben, valamint költségtérítésben részesülhet. Munkanélkülinek a jogszabály azokat tekinti, akik korábban dolgoztak, és a piaci körülmények folytán nem tudnak elhelyezkedni. Munkanélkülinek számítanak továbbá a törvény szerint azok a pályakezdők, akik oklevelüket felső- vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán 2 évnél nem régebben szerezték (a törvénymódosítás után ezt másfél évre rövidítették), és több mint 3 hónapon át sem sikerül állást találniuk.
Járadékban, előnyugdíjban, segélyben az a munkanélküli részesülhet, aki ugyan akar munkát vállalni, de számára az illetékes munkaügyi központ nem tud megfelelő állást felajánlani. A felajánlott munkahely akkor tekinthető megfelelőnek, ha az megfelel a munkanélküli képzettségi szintjének, az állástalant egészségi állapota alkalmassá teszi a munka elvégzésére, a várható kereset nem kevesebb a munkanélküli-járadéknál, valamint, ha a munkahelyre való oda-vissza utazás ideje a 3 órát (tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és ugyanilyen kor alatti gyermeket egyedül nevelő férfi esetében a 2 órát) nem haladja meg.
A munkanélküli-járadék további feltétele a járulékfizetés. Ez utóbbi időtartama határozza meg a járadék folyósításának időtartamát is. Miután azonban a kötelező járulékfizetést csak 1991. júl. 1-jétől vezették be a járulékfizetés időtartama helyett a foglalkoztatási törvény hatálybalépését követő 4 esztendeig a munkanélkülivé válást megelőző 4 éven belüli munkaviszonyt veszik figyelembe. A munkanélküli-járadékot –amelynek alapja a munkajogi átlagkereset – 2 szakaszban folyósítják: az első szakaszban a járadékalap 70%-a, a másodikban a járadékalap 50%-a illeti meg a munkanélkülit.
Eszerint 360–479 nap járulékfizetés (ill. munkaviszony esetén az első és a második szakaszban legfeljebb 90–90 nap járadék, 480–599 nap járulékfizetés esetén 120–120 nap járadék, 600–719 napi járulékfizetést feltételezve 150–150 nap, 720–839 napi járulékfizetés esetén 180–180 nap járadék illette meg 1991-ben a munkanélkülit. A munkanélküli-járadék folyósításának időszaka 1991-ben maximum 720 (kétszer 360) nap volt, erre azonban csak azok számíthattak, akik előzőleg legalább 1440 nap munkaviszonnyal rendelkeztek. A foglalkoztatási törvény módosításakor kurtították a maximálisan fizethető járadék idejét. Eszerint 1992-től a 2 szakaszban – változatlanul legalább 1440 napos járulékfizetést, illetve munkaviszonyt feltételezve – összesen legfeljebb 540 napig fizethető járadék. Így például 360–479 nap „járulékfizetés” esetén az első szakaszban 90 napig, a másodikban pedig csupán 45 napig illeti meg a járadék a munkanélkülit. 1440 napon túli munkaviszony esetén 360, illetve 180 napig jár ez az ellátás.
A munkanélküli-járadék alsó határát a jogszabály a mindenkori minimálbérben (ez 1992-től 8000 Ft), maximumát ennek háromszorosában határozta meg. A foglalkoztatási törvény módosítása során a munkanélküli-járadék felső határát a minimálbér kétszeresére csökkentették. Ha a munkajogi átlagkereset alacsonyabb a minimálbérnél, a járadékot az átlagkeresethez igazították, amely a minimálbér emelkedésével arányosan, de legfeljebb a minimálbérig nőhet. A munkanélküli-járadék egyébként olyan, kereső tevékenységet folytató munkanélkülinek is jár, akinek havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét. Azzal viszont, ha valaki ennél nagyobb jövedelemre tesz szert, kizárja magát a munkanélküliségi ellátásból. Ugyanezzel a következménnyel jár az illetékes munkaügyi központtal való együttműködés megtagadása, ill. a felajánlott „megfelelő” munkahely vagy képzési lehetőség elutasítása. Az a munkanélküli, aki munkaviszonyának megszűnésekor a munkaadótól végkielégítésben részesült, csak annyi hónap elteltével juthat járadékhoz, ahány hónapig a végkielégítés „tart”. Vagyis, aki 2 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítésben részesült, csak 60 nap elteltével kaphat munkanélküli-ellátást.
A végkielégítés intézményét egyébként 1991. okt.-ben vezették be. Eszerint a dolgozót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése esetén szűnik meg. Nem jár végkielégítés annak, akinek munkaviszonyát a munkáltató a dolgozó hibája miatt mondja fel, vagy nyugellátásra szerzett jogosultságot, illetve részére korengedményes nyugdíjat állapítottak meg. A végkielégítés mértéke legalább 3 év esetén 2 havi, legalább 10 év esetén 3 havi, legalább 15 év esetén 4 havi, legalább 20 év esetén 5 havi átlagkereset összege. A végkielégítés mértéke további 3 havi átlagkereset összegével emelkedik, ha a dolgozó munkaviszonya (a törvényben meghatározott módon) az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzését megelőző 5 éven belül szűnik meg. Egyébként a végkielégítés alapjául figyelembe vehető átlagkereset nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér 5-szörösét.
A munkanélküli-járadék a jogszabályok szerint személyijövedelemadó-köteles, emellett 5%-os nyugdíjjárulék-levonás terheli. A munkanélküliek után a Foglalkoztatási Alapból 43%-os (1992-től 44%-os) társadalombiztosítási járulékot is fizetnek – tehát ugyanannyit, mint amennyit a munkáltatók a munkavállalók után. Ezt a mértéket munkaügyi szakértők – arra hivatkozva, hogy a munkanélküli nem kaphat táppénzt – túlzottnak tartják.
A Szolidaritási Alapból nyújtott előnyugdíj, amelynek összege a rendes nyugdíjjal megegyező, azokat a legalább 6 hónapja munkanélküli-járadékban részesülő, az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel (ez jelenleg 20 év) rendelkező állástalanokat illeti meg, akiknél az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez (ez nőknél 55 év, férfiaknál 60 év) legfeljebb 3 év hiányzik, és se átképzésükre, se részükre megfelelő munkahely biztosítására nincs kilátás.
A megfelelő munkahelyen 3 hónapig elhelyezkedni nem tudó – a már említett feltételek szerinti – pályakezdő legfeljebb 6 hónapig pályakezdők munkanélküli-segélyére jogosult. Ennek összege a mindenkori minimálbér 75%-a. Az 1991. okt. végén nyilvántartott 317692 munkanélkülinek csaknem 10%-a, 31983 volt pályakezdő. A munkanélküli-járadékban és a pályakezdők munkanélküli-segélyében részesített állástalanok munkahelykereséssel kapcsolatos-tömegközlekedési eszközre vonatkozó – utazási költségtérítésben is részesíthetők.
A munkanélküliség kezelésének ún. aktív eszközeire – a költségvetés által pénzelt Foglalkoztatási Alapban –1991-ben elvileg összesen 12,6 Mrd Ft állt rendelkezésre. Valójában azonban ennél jóval kevesebb, mindössze 5,8 Mrd Ft volt a szabadon elkölthető pénz, mert az alapból fizették az előző esztendőkben folyósított újrakezdési kölcsönök kamatkiegészítéseit, továbbá a munkahelyteremtésre korábban odaítélt összegeket is. Az alapból mintegy 3,4 Mrd Ft-ot a fővárosi és a megyei munkaügyi központokhoz juttattak, a többit az Országos Munkaügyi Központnak kellett volna – pályázat útján – elköltenie, erre azonban (a foglalkoztatási törvény kései hatálybalépése, ill. megfelelő foglalkoztatáspolitikai programok hiányában) csak részben került sor. Így a Foglalkoztatási Alap – az előző esztendőkhöz hasonlóan – 1991-ben is többlettel (ez mintegy 1,5 Mrd Ft) zárt. 1992-re a költségvetésből 13,5 Mrd Ft-ot különítenek el az alapra, a munkaügyi szakértők szerint azonban – az átképzések, továbbképzések megvalósításához – minimum 20 Mrd Ft-ra lenne szükség.
A foglalkoztatási törvény szerint az Alapból többek között azok képzése támogatható, akik munkanélküliek, vagy akiknek munkahelye várhatóan 1 éven belül megszűnik, és a leépítést a munkáltató az illetékes munkaügyi központtal közölte. Támogatható továbbá a közhasznú munkavégzésben részt vevők képzése, ha azt a munkaügyi központ ajánlja. A képzés elősegítésére keresetkiegészítés vagy keresetpótló juttatás és költségtérítés fizethető. A keresetpótló juttatás összege a folyósítás első szakaszában járó munkanélküli-járadék 110%-a, ill. pályakezdő munkanélküli esetén az őt megillető segély (vagyis a minimálbér 75%-ának) 110%-a, tanköteles korú munkanélküli esetében pedig a mindenkori minimálbér 15%-a.
A Foglalkoztatási Alapból finanszírozhatók továbbá a munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítését szolgáló tanfolyami képzési költségek, az igénybe vett szaktanácsadás költségei, valamint hitel felvétele esetén a hitelfedezeti biztosítás költségei – a megtérített kiadások azonban nem haladhatják meg a költségek 50%-át.
Ugyancsak a Foglalkoztatási Alapból fedezték 1991-ben az ún. „foglalkoztatás bővítését szolgáló” támogatásokat. A jogszabály szerint az a munkaadó részesülhetett ilyen támogatásban, aki a munkanélküli tartós foglalkoztatását megoldja, és a vállalását megelőző 6 hónapban nem hajtott végre hasonló munkakörben létszámleépítést, ill. kötelezettséget vállalt arra is, hogy az azt követő 3 hónapban sem bocsát el senkit. Ilyen esetekben az Alap átvállalhatja a munkabér vagy az azt terhelő járulékok, ill. ezek együttesének a költségek 50%-áig terjedő kifizetését. A Foglalkoztatási Alap terhére támogatás nyújtható olyan esetekben is, ha a munkaadó a nála keletkezett nehézségek miatt a korábban teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozóit részmunkaidőben alkalmazza, vagy korengedményes nyugdíjaztatásukat kéri.
Molnár Patrícia
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
