PORTUGÁLIA

Full text search

PORTUGÁLIA
1. Szociáldemokrata Párt: kényelmes parlamenti többséggel kormányoz. 1974-ben alakult Népi Demokratikus Párt néven. Kezdetben a balközép-politika, az államosítások híve volt, 1976-ban vezető baloldali személyiségei elhagyták, a párt politikai arculata megváltozott, érzékelhetően jobbra nyitott. Az első párt volt, amely az 1974-es demokratikus forradalom után – 1987-ben – abszolút többséget szerzett a parlamentben. Céljai közé tartozik a privatizálás, az 1974-es agrárreform után szerveződött szövetkezetek visszaszorítása, a szociális juttatások, érdekvédelmi jogok korlátozása. Vezetője Cavaco Silva kormányfő.
2. Portugál Szocialista Párt: a legerősebb ellenzéki párt. 1973-ban szerveződött meg Portugál Szocialista Akció néven, s az 1975-ös első demokratikus választás nagy győztese volt. Bár a párt elnöke, Mário Soares 1986 után 1991-ben is megnyerte az elnökválasztást, a PSZP vesztett parlamenti befolyásából. 1986-ban teljesen szakított a marxizmussal. A szabadságjogok tiszteletben tartását, a nagyobb szociális igazságot, és a vegyes gazdaságot szorgalmazza. Tagja a Szocialista Internacionálénak.
3. A Demokratikus Megújulás Mozgalma 1985-ben alakult. Eanes volt elnök hívei hozták létre, a franca típusú elnöki rendszer szószólói. Ideológiájában a szocialistáknál balrább állt. Azt követően, hogy Eanes távozott a párt éléről, befolyása csökkent. A Szociáldemokrata Centrum Párt 1974-ben jött létre, jobbközép irányvonalú. Célja a szociális piacgazdaság, az állami szektor csökkentése, az 1976-os, baloldalinak tartott alkotmány felülvizsgálata. Tagja a Kereszténydemokraták Európai Uniójának. Vezetője a Soaresszel szemben az 1986-os elnökválasztáson vesztes Freitas Do Amaral.
A Népi Monarchista Párt 1974 óta létezik, jobbközép politikát folytat, legfőbb céljainak egyike az agrárszektorban létrehozott szövetkezetek privatizálása. A szociáldemokraták szövetségese. Sokat vesztett befolyásából.
Az Egyesült Demokratikus Koalíciót 1979-ben a Portugál Kommunista Párt és a Népi Demokratikus Mozgalom hozta létre választási szövetségként. A Portugál KP 1921-ben alakult, de csak 1974 óta legális. Jelentős befolyása volt 1974 után a kormányban és a hadseregben. Célja az 1974-es forradalmi vívmányok védelme. A párt csak 1988-tól módosított hagyományos, az illegalitásból is megörökölt erősen centralizált felépítésén és irányításán. Főtitkára Alvaro Cunhal, aki a börtönből megszökve hosszú időn át élt emigrációban. A Portugál Demokratikus Mozgalom 1969 óta működik, a Kommunista Párt szövetségese a 70-es évek eleje óta.
Az Egyesült Munkásszervezet 1978-ban jött létre, szélsőbaloldali. Egyik fő szervezője, Otelo Carvalho tábornok, aki 1979-ig a hadsereg vezérkari főnöke volt, s nevét összefüggésbe hozták az 1975-ös baloldali puccskísérlettel. Carvalho alapította az Egyesített Népi Erők nevű szervezetet, amelynek utóda terrorista csoportként hallatott magáról. A tábornokot 1987-ben börtönre ítélték, de 2 év múlva a Legfelső Bíróság döntése alapján szabadlábra helyezték.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir