Március 11. – Hétfő

Full text search

Március 11. – Hétfő
– A Magyar Demokrata Fórumból kivált tizenöt képviselő Szabó Ivánt választotta vezetőjének a Magyar Demokrata Néppárt parlamenti frakciójának alakuló ülésén. Az MDF tizenkilenc fős képviselőcsoportjának Demeter Ervin lett a vezetője. A két párt megbízottjai tárgyalást kezdtek az MDF eredeti, negyvenkét parlamenti bizottsági helyének elosztásáról, az irodák és a technikai felszerelés megosztásáról. A képviselők létszámaránya szerint az MDF-et 25, az MDNP-t 17 parlamenti bizottsági hely illetheti meg.
– Mindkét frakció ülésén megjelent Salamon László, az Országgyűlés MDF-es alelnöke, és bejelentette: Für Lajos korábbi pártelnökhöz hasonlóan egyik képviselőcsoporthoz sem csatlakozik, hanem a függetlenekhez ül át. Ezzel automatikusan megszűnt parlamenti alelnöki megbízatása.
– A nemzetbiztonsági bizottság MDF-es elnöke, Boross Péter is lemondott tisztségéről.
– A Független Kisgazdapárt megszakítja minden kapcsolatát a Magyar Demokrata Fórummal, a Fidesszel és a Magyar Demokrata Néppárttal – jelentette be Torgyán József. A kisgazdák elnöke ezzel reagált a Duna Televízió vasárnap esti Heti Hírmondó című műsorában elhangzott bírálatokra.
– Az Országgyűlés többségi szavazattal elfogadta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak idei költségvetéséhez benyújtott módosító javaslatcsomagot. A nyugdíj– és az egészségbiztosító együttes pénzhiányát 17,8 milliárd forintban határozták meg a képviselők. A módosításokkal több olyan ellátás tb-finanszírozását is visszaállították, amely jelentős lakossági érdekeket szolgál – néhány fogászati ellátás és a fogszabályozás ismét ingyenes lesz.
– Horn Gyula miniszterelnök a plenáris ülésen reagált a Független Kisgazdapárt alternatív gazdasági programjára és a Hazánk holnap című, Torgyán József pártelnök által jegyzett alapvetésre. Horn kijelentette: a kisgazdák dolgozata összességében alátámasztja a kormányzati célok és utak helyességét.
– Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke erdélyi tárgyalásainak tapasztalatait összegezve kifejtette: szükség lenne egy olyan konferenciára, amelyen a határon túli magyarok szervezeteinek vezetői mellett a magyar parlamenti pártok illetékesei is részt vennének. Ezen lehetne elfogadni egy közös, a későbbiekben egységesen képviselhető autonómiakoncepciót.
– A Millecentenáriumi Emlékbizottság szerkesztésében elkészült a honfoglalás 1100. évfordulójának eseménynaptára – jelentette be Magyar Bálint művelődési miniszter. Az ország másfél száz településén csaknem ezer rendezvény lesz az elkövetkező tíz hónapban. A programról a kéthetente megjelenő Hírmondó című kiadvány tájékoztat, a televízió Magyarok cselekedetei címmel indít 250 epizódból álló sorozatot.
– Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Diósgyőri Acélművek Kft. dolgozói, mert csupán hatszázalékos béremelést kaptak a követelt 23 százalék helyett.
– Átmenetileg visszatelepült az Egyesült Államokba Téglássy Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal 1991 és 1993 közötti elnöke.
– A Magyar Sajtóalapítvány Opus-díját az idén Kepes András televíziós személyiség, Lehoczki István karikaturista és Szigethy András, a Népszabadság főmunkatársa kapta.
– Tatabánya közgyűlése kitiltotta a város lakótelepeiről a harci kutyának minősülő fajták tartását, a település közigazgatási határain belül a kertes, családi házas részek közterületein is tilos az ilyen ebek sétáltatása.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir