Március 2. – Szombat

Full text search

Március 2. – Szombat
– Lezsák Sándor lett a Magyar Demokrata Fórum új elnöke. A párt országos gyűlésének résztvevői 400 szavazattal választották meg, míg vetélytársa, Szabó Iván ügyvezető elnök, frakcióvezető 269 szavazatot kapott. Lezsák mandátuma 2 évre szól, és az 1998-as választások előtt 60 nappal jár le. Az új elnök fontosnak tartja a KDNP-vel és a Fidesszel való együttműködést. Mint mondta, a párt nyitott marad a kisgazdák felé is. Szabó Iván ügyvezető elnök, frakcióvezető még a szavazás előtt azt mondta, hogy vesztesként is hajlandó együttműködni a párt új elnökével.
– Kutason és Kisbajomban eltemették a vonat-busz karambol hét áldozatát, két halottat pedig Szabáson és Nagykorpádon helyeztek örök nyugalomra. A szerencsétlenség okait még vizsgálják, de annyi bizonyos, hogy a sorompókezelő elmulasztotta leengedni a sorompót. Az őrizetben lévő sorompókezelőnek a MÁV felmondott, az erről szóló értesítést a fogdában kapta kézhez Czilinger Csabáné, akinek közvetlen főnökét is alacsonyabb beosztásba helyezte a vasúttársaság.
– A három nappal ezelőtti sziráki tragédia vizsgálata után a rendőrség átmenetileg az ország egész területén betiltotta a TT–24-es típusú gázkazánok használatát. Azokbna a lakásokban, ahol ilyen kazánnal fűtenek, azonnal le kell állítani a berendezést, és jelentkezni kell a területi gázszolgáltatónál. A Nógrád megyei Szirákon egy szivárgó TT– 24-es kazán okoztot tragédiát: három gyerek meghalt, egy gyerek és két felnőtt pedig életveszélyes állapotban van.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir