A KBI születése

Full text search

A KBI születése
A Központi Bűnüldözési Igazgatóságot – mint az Országos Rendőr-főkapitányság új szervét – kormányhatározat hozta létre azután, hogy a kisebbik koalíciós párt hosszas politikai huzavona után meghiúsította Horn Gyula központi nyomozóhivatalra vonatkozó eredeti elképzelését.
A kormányfő úgy vélte, a feketegazdaság ellen legfőbb bűnüldöző hivatalt a rendőrség, a vámhatóság éás más érintett szervek „fölött” a Miniszterelnöki Hivatal keretein belül kellene létrehozni. Ezzel szemben Kuncze belügyminiszter mindvégig azt hangoztatta, hogy az új hivatal felállítása helyett a meglévő apparátusokat kell erősíteni. A politikai huzavona már-már koalíciós válsággal fenyegetett.
Kompromisszumos megoldásként merült fel végül az Országos Rendőr-főkapitányság keretein belül létrehozandó központi bűnüldözési szerv ötlete, amelynek létrehozási határidejét 1996. szeptember 1-jében szabta meg a kormány. A kabinet döntött arról is, hogy az ORFK önálló igazgatási szervezeteként kell létrehozni. A felállításhoz és a működtetéshez szükséges 680 millió forintot a kormány folyósítja a 96-os költségvetés általános tartalékának terhére.
A már a kezdet kezdetén a „magyar ,,FBI”-ként emlegetett új rendőri egység vezetőjének kiválasztását hosszas huzavona, s persze az ebből eredő találgatások özöne előzte meg. Kiss ezredes neve mellett lehetséges jelöltként felbukkant Berta Attila – a ma már a BRFK élén álló, akkori Tolna megyei rendőrkapitány -, valamint a Pest megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének, Horváth Andrásnak a neve.
A belügyminiszter végül is két nappal a kormány által megszabott határidő lejárta előtt hozta meg a legfontosabb személyi döntést: kinevezte a KBI élére az ORFK gazdaságvédelmi főosztályának akkori vezetőjét, Kiss Ernő rendőrezredest, akit rögtön előléptettek dandártábornokká. Kiss Ernő kinevezése előtt, 1992 márciusától az ORFK gazdaságvédelmi főosztályvezetője volt. 1990 és 1993 között a megszüntetett gazdaságvédelmi osztály helyett a bűnmegelőzési osztályt vezette. Korábban, 1970-től 1990-ig – különféle beosztásokban – bűnügyi nyomozókénttevékenykedett. A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán végzett 1978-ban. 1985-ben az ELTE jogi karán szerzett diplomát, 1989-ben pedig ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgát tett.
A KBI ez idáig végzett munkáját idén nyáron értékeli a Belügyminisztérium.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir