Ipari és mezőgazdasági hulladékok

Full text search

Ipari és mezőgazdasági hulladékok
Az egykori szocialista nehézipar visszaesésével párhuzamosan az utóbbi időben jelentősen csökkent az ágazat hulladék kibocsátása is. Az évente folyamatosan keletkező termelési hulladék nagyobb része (10,1 millió tonna/év) nem tartalmaz veszélyes komponenseket. Az üzemek hulladékaik kisebb hányadát (évi 0,7 millió tonnát) maguk hasznosítják, évi 7,2 millió tonnát vállalkozóknak adnak át hasznosításra. Az utóbbi években Magyarországon is meghonosodott új eljárások (másodnyersanyag-felhasználás) ellenére összességében súlyos problémák mutatkoznak a hulladékok ártalmatlanításában. Óriási hulladékmennyiséget — az évtizedek óta felhalmozott mennyiség meghaladja a 100 millió tonnát — tárolnak gyakran szakszerűtlen környezetet veszélyeztető körülmények között, egy részüket pedig elégetik. A termelési hulladékok tömegét növeli a felhalmozott bányászati meddő, az erőművi pernye és a különböző salakhányók anyaga, amelyeknek szintén csak töredékét hasznosítják elsősorban építőipari és talajfeltöltési célokra.
Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon az ipar teljesítményéhez képest aránytalanul sok hulladék keletkezik. Ennek oka a korszerűtlen technológiák alkalmazása és a hulladékminimalizálási programok hiánya. Egyelőre elsősorban a korszerű minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező cégek fordítanak csak komoly figyelmet a hulladékmegelőzésre.
A mező- és erdőgazdaságban évente mintegy 25-28 millió tonna hasznosítható biomassza halmozódik fel. Az élelmiszeripar ezen kívül megközelítőleg évente 5-6 millió tonna részben hasznosítható hulladékot bocsát ki. A legnehezebb feladat a tárolótavakban felhalmozott mintegy 14-15 millió köbméter hígtrágya ártalmatlanítása. Országos gond, hogy hiányoznak a talajerő utánpótlását szolgáló komposztálóüzemek, így jelenleg lényegében csak a húsipari hulladékok, illetve az állati tetemek biotechnológiai feldolgozása megoldott.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir