II. Sóvárad és Kibéd környéke.
II. Sóvárad és Kibéd környéke.
Sóvárad. Endre. Sóvárad néveredete, római castrum, annak kiterjedése, mostani maradványai, bélyeges téglák s más műtöredékek. A ferenczesek itten volt kolostora. Csombod vára, annak tájirati fekvése, e várnak mostan látható maradványai. Regék e várról, Csombodról, az ott vívott csatákról. A régi Székelyföld határán elhelyezett várlánczolatról. Örömök dombja, Szomorák. Hallgatótető. Büdös szállás, hagyományok. Kibéd, Uron és Tabika pataka, gyümölcstenyésztés. A kibédi templom. Kibéd a Rákóczi-forradalom alatt. Péterffy-család.
Az első lépés, mit Marosszéken tettünk – azt hiszem – annyi nevezetest és érdekest mutatott fel, hogy a tovább utazás iránt is érdekeltséget, vonzalmat nyujthat; azért hiszem, hogy kedves olvasóm becses figyelmét továbbra sem fogja megtagadni. Szováthától bucsut véve, csakhamar felötlött Sóváradnak* messze ellátszó bádogos magas tornya; rövid félóra alatt a Küküllő mellett* kiesen fekvő csinos faluba értünk*, oly pontra, hol meg kell állapodnunk, mivel a régi őskornak sok műemléke van itten csoportositva; már maga a falu elnevezése is régi várt feltételez; miként a vár elnevezésű faluk és hegyek a Székelyföldön eddig soha sem csaltak, ugy itten is okadatolva találjuk az által, hogy e falu egy tekintélyes római castrum felett, nagyrészt annak romjaiból, épült.
Sóvárad az 1567-ki regestrumban Sowaragya néven 22 kapuval, az 1635-ki lustrában a rokon hangzatu Sowaradgia név alatt jön elő.
Melynek völgyét itt Endrének nevezik Sóváradtól egészen fel Szovátháig.
Sóvárad határának területe 6483 hold és 899 öl. Ebből 1719 erdő, a többi szántó, kaszáló és legelő. A határterületeket mindenütt Benkő K. Marosszék ism. czimű munkájának felhasználásával közlöm.
E vár a falu derekán a templomtól keletre feküdt, s bár területe most sürűn be van házakkal építve, figyelmes utánkutatással mégis feltaláltam nemcsak alapfalazatát, hanem még a várfokokat is. E castrum is, mint minden ilynemű római erőd, négyszög idomú volt, még pedig szabályszerű négyszög 250 lépés oldalhoszszal. A keleti oldalfal Biró Ferencz háza táján vágja át az országutat, a nevezett ház pinczéjének keleti fala összeesik a vár külső falával; ugyanezen telek csűrös-kertjében van a vár északkeleti szöglete, a szögerődön belül épült bástyával együtt. Az országúton belül (délre) a várfal még ölnyi magasságra most is kiáll a földből, minek nyomán tisztán kivehető, hogy kettős volt-e fal, ugy az is, hogy kívűl mély sáncz övezte. Délkeleti szöglete Dálya Ferenczné kertjében van, honnan ismét követhető a déli oldalfal egészen a falu között lefolyó Várpatak köves medréig, mely mellett volt a délnyugati várfok, sőt a patak hosszában vonult fel a nyugati várfal is. Északnyugati szöglete most már fel nem található, mivel azt a gyakran áradozó s medrét változtató hegyi patak elmosta, azonban kimérésem és az északi falnak irányulása szerint annak éppen a patak mostani medrébe kellett esni.
Hogy a várnak ekként határvonalazott belterén épületek álltak, mutatja, hogy ott több földalatti üreget, pinczét fedeztek fel időnként a lakosok; nem rég egyik háztulajdonos pityoka (burgonya) vermet ásván, beesett egy tágas földalatti üregbe, hol midőn tapogatódzva előre hatolna, feje felett iszonyú dörömbözést hallott, ő azt ördögök művének hivén, ijedten jött ki, pedig a halott dübörgés csak onnan származott, hogy az üreg felett vonulván át az országut, azon szekerek robogtak végig. Edényeket, római téglákat, fegyvertöredékeket gyakran találnak nemcsak a vár területén, hanem azon kívűl is, mi arra mutat, hogy e castrum védelme alatt római telep is létezett, s az innen lefelé menő római út nyomai is darabig látszanak a Tóth-utczában.
Az itten talált töredékek közt legérdekesebb a helybeli ref. pap birtokában levő azon tégla, melyen ezen bélyeg fordul elő:
(Cohors pedestris alpensium.*
E tégla jelenleg a kolozsvári muzeum régiségtárában van.
A római vár fölébe épült falu csakhamar önálló egyházközséggé lett, mert a pápai dézmák regestrumának 1332. évi bejegyzésében a 619. lapon ott találjuk Váradot, mint a melynek Miklós nevű papja 8 denárt fizet*.
A pápai dézmák regestrumának azon részét, mely a Telegdi archidiaconatus marosi districtusát tárgyalja, közölte Theiner Monumentája I. 561 s köv. lapjain; de csak kivonatilag s a helységek csak egy tételben fordulnak elő; pedig azoknak több évben való előfordulása a névidomulásra nézve igen érdekes; azért én e kötetben is, mint az előbbiekben, a fehérvári Battyáni-levéltárban N. 5. V. 15. lévő másolatot használom, s annak lapjaira hivatkozom.
Benkő József* mondja, hogy Sóváradon a reformatio előtt a ferenczeseknek volt kolostora, most azonban annak semmi nyoma, s hagyományi emléke sem maradt meg, ha csak az innen messze Bekecsalján levő Klastrom bérczén nem feküdt; de a nyomtalanul eltünt kolostor helyett találunk a sóváradi határon egy másik érdekes várromot, az ugynevezett Csombod várát *. A falun alól negyedórányira, ott hol a sóváradi és kibédi határ összetalálkozik, a jobboldali hegyekből egy, a Köves és Szénégető patakok által határolt magas hegyfok, az ugynevezett Csombod hátja szökell ki a Kis-Küküllő völgyébe, ennek déli bütüje alatt vonul el a Kibédre menő országut, keleti oldalánál pedig a Szénégető patak völgyületén felmenő azon másik országut, mely Nyárád-Szeredán és Kebele-Sz.-Iványon át megy M.-Vásárhelynek.
Milkovia II. CLXIII, 514 lap.
Mely Csimbód, Czimbaud, Czimbád váriatiókban jön elő a nép száján.
Ezen ekként körülhatárolt hegyfok tetőlapján egyike állott ősváraink leghatalmasbikának, mely még eltemetett rommaradványaiban is bámulatra ragadja az észlelve szemlélőt.
A hegy maga minden oldalról függélyesen van leszelve, csakis északi oldalán függ össze a magasabb magyarosi tetővel; itt az összekeskenyülő hegynyakon egy 100 lépés hosszu cyklopsi töltés. A vonul át a hegynyak egész szélességében, melynek még most is alapszélessége 15 lépés, magassága 8–10 láb hogy pedig e gátony egy roppant falnak összeomlott tömege, arról tanuskodnak a töltésben magában levő és körülte heverő idomitott kőlapok. Ezen töltés külső, északnak néző oldalán mély sáncz B vonul el, mely közepén – hol a töltés is megszakad, s hol a bejáratnak C kellett lenni – ölnyi szélességben be van töltve, de e betöltés csak későbbi művelet lehet, mert feltehetőleg itt felvonó-hidon kellett a várba való bejárásnak történni. E töltéstől 120 lépésnyire kifelé – tehát észak irányban – a már itt 50 lépésre keskenyedő hegynyakot egy másik – a belsőhöz hasonló – töltés és sánczolat D szeli át. A legsajátságosabb, mi eddig egy székelyföldi ősvárnál sem fordult elő, az, hogy ugy a belső, mint külső töltés és sánczolat a hegy keleti oldalán le volt vezetve a hegynek egy 50 lábbal alább fekvő lonkájára (terrasse), hol az ismét függélyesen lemetszett második lejtösülésnek oromszélén egyenes szögletben megtöretve, egy harmadik, délről északnak menő töltés által volt egybeköttetésbe hozva a más két töltéssel, ugy hogy az egész elő-védmű egy 120 lépés hosszu és ily szélességű négyszög erődöt képezett, melynek egy része fenn a hegytetőn, más része E lentebb a hegylonkáján feküdt, ekként felső és alsó elővárra levén osztva, mely alsó várnak keletoldali külső fala egy délre nyuló hatalmas földtöltéssel Z volt folytatólag meghosszabbitva.
A hegy keleti oldalán, műértelemmel sziklába vésett várútja F (a külső töltésen kívűl) még most is megvan, sőt jelenleg is az egyedüli közlekedő vonal, melylyel a hegytetőre fel lehet jutni. Az alsó elővárból ösvény G vezet fel a belső várba, mert mit eddig ismerteték, az csak mind elő-, a bemenetelt fedezett, védmű volt, ezeken belül a hegy kiterjeszkedő fennlapján volt az 1200 lépés kerülettel birt belső vár H elhelyezve.
Ezen belső várnak ugy látszik hogy nem volt védfala, mert azt a minden oldalról függélyesen lemetszett hegy alakulása feleslegessé is tette, bár a hegy alján oly mennyiségben hever a kő (mit sem víz ide nem hozhatott, sem a hegy alkatanyagában elő nem jön), miszerint még azt is fel lehet tennünk, hogy a falak az omladozó hegygyel együtt lesülyedtek a mélységbe. Arra azonban, hogy a belső vár terjedelmes és teres területén több épület állott, az ott levő számos üreg enged következtetni. Van egy a többinél hatalmasabb üreg I a déli oromszél közelében, erről a hagyomány azt tartja, hogy ottan roppant nagy, több emeletes, torony állott, melyben Csombod, a vár ura, lakott, tehát egy zömtorony, minő a középkori várakban mindenütt fellelhető: e torony tetjében – mond a hagyomány – oly nagy harang volt, hogymikor vész idején Csombod azt meghúzta, a szomszéd várakban (Rabsonné vára és Maka várába) meghallhatták, mikor aztán segélyére siettek. Ez a Csombod pedig roppant erős, s oly hatalmas hangu hős volt, hogy mikor várából le akart szekerezni, olyat kiáltott, hogy az egész vidék meghallotta, ilyenkor aztán senki fel nem indult, hogy a vár keskeny utján Csombod szekere akadálytalanul lejöhessen. A torony alján pedig alagút volt, melyen a hegy aljába lehetett lemenni, valamint e torony közelében volt azon mély kut is, mely vizzel látta el a vár népes őrségét; mikor pedig az ellenség (tatároknak mondják, s így hihető, hogy e várat is a mongol hadjárat semmisité meg) roppant száma körülözönlötte Csombodnak erős várát, ő és hires leventékből álló őrsége hősileg védte magát, a támadóknak többszörös rohamát mindig visszaverte, de elvégre is élelme fogyni kezdett, hiába zúgatta meg harangját, mert a szomszéd szövetséges várak is ostrom alatt lévén, segélyt neki nem küldhettek; látva tehát, hogy élelme fogyatékán van, az ellenség pedig nem tágit, a vár kutjába temette el nagy harangjával együtt roppant kincseit, mikor aztán embereivel elmenekült az alaguton. A tatárok bemenvén az elhagyatott várba, azt földig rombolták; de a kincs és harang ottlétéről tudomásuk nem lévén, fel nem fedezhették, ott van az most is – a nép hite szerint – a földfeltöltötte kutban; sőt e hit alapján még most is mindig ásogatnak és keresik Csombod kincseit. Mutatnak a várhegy déli alján egy vereses szinű forrást, mely a vár kutjának ide fakadott vizere lenne, s veres szinét a sok kincstől nyerné, melyen átszivárog.
Ennyi, mi ez ősvárból fennmaradt; ennyi mit multjáról a hagyomány számunkra megőrzött; homályos regék azok, de a melyekből mégis kiviláglik, hogy ezen várat egy Csombod nevű hős lakta, valamint kitünik az is, hogy az egybefüggésben állott a fennebb fekvő és ide jól látszó Rabsonné, ugy az alább feküdt Makkfalva melletti Makavárával, s a siklódi hegyeken feküdt (már Udvarhelyszék leirásánál ismertetett) Dávid várával, valamint a siklódi Nagykőn állott őrtorony által Firtos várával egyfelől, a bekecs-ormi vár által pedig a remetei erdőségeken levő Vityal vára és vármezői várral. Csombod vára eszerint összekötő lánczszeme azon erődhálózatnak, mely a központi székely várakat* egybekötötte a Kis-Küküllő-menti egymást sorban követő várakkal, melyeknek sürű lánczolata azon hitet költi bennem, miszerint a régi, vagyis a magyarok bejötte előtti Székelyföldnek területe csak a Kis-Küküllő völgyéig terjedt, s a már lankásabb s természeti védpontokkal nem bíró Nyárád és Maros terét nem lakták székelyek, legfelebb a Nyárádnak havas közti fennvidékére szorítkoztak, hol Remete táján ismét egy másik öt várból álló erődlánczolat az ős Székelyföld határát jelöli, melyek a Kis-Küküllő-menti másik 7 várral egybefüggve, észak-nyugati határát fedezték a főnemzettesttől elszakadt székely nemzetnek, mely a könnyebben védhető rengeteg havasok és e hatalmas határszéli várlánczolat védelme alatt tarthatá magát fenn rokontalanul annyi századokon át. Mert én koránsem fogadom el azon állitást, hogy a székely várat nem épitett, ezt tények czáfolják meg, mivel néhány várunkról, mint Bud vára, Zeta vára, Bágyi vár, Bálványos, csik-rákosi vár, kézdi-szt-léleki, kovásznai és Ika váráról biztosan tudjuk, hogy székelyek emelték, hogy azok már Szt-István előtt jóval állottak; más részről tudjuk azt is, hogy a várépítést minden népnél a szükség, a biztonság érzete fejlesztette ki, valamint tagadhatlan az is, hogy éppen a nemzeti önérzettel felruházott, hódolni nem akaró, harczias, s azért gyakran zaklatott népek mindig és mindenütt várakat emeltek, melyekben a hadtan akkori csekély fejlettsége az ostromfegyverek tökélytelensége mellett még nagyobb számu ellennel szemben is fenntarthatták magokat. És éppen miként más népnél, ugy a rokontalanul ide szorult székelyeknél is, ezen szükségesség, ezen önfentartási ösztön, ezen biztonsági érzet kifejthette és ki is fejtette a várépités szükségességét és annak tudományát; várban lakott akkor minden székely, mert azon 60–80 várban, melynek romjait és nyomait ma a Székelyföldön feltaláljuk, el is fért az akkor kis számu nemzettöredék; s éppen a várak (melyek nagy része azon korban már fekvésénél fogva is bevehetetlen volt) ily nagy számából magyarázható ki, miszerint e harczias kis néptöredék, ellenséges elemek közt ősi függetlenségét megőrizve, fenntarthatá magát.
Melyek Budvár, Kadicsa vára, Bágyi vár, Firtos, Tartod stb., ezek e munka I. kötetében tüzetesen vannak ismertetve.
De térjünk vissza Csombod várához. A várat magát kellőleg ismerjük; de környékén van még néhány elnevezésileg és hagyományilag nevezetes pont, melyeket nem szabad figyelmetlenül mellőznünk. A Csombod háta keleti oldalánál nyomul be, mint már emlitém, a Szénégető patak szük völgyülete. Ennek fenekén emelkedik fel a Bekecsből kiágazó Sőcsők cseréje kraterszerüleg elcsapva mélyedő magas csúcsával, e főcsúcsból egy a Csombod hátával párhuzamosan futó hegylánczolat nyulik le a Kis-Küküllő terére, e hegysor első ormát Örömök dombjának a hagyományok szerint azért nevezik, mert a Csombod várát ostromló ellenség vezére onnan intézte a hadműveleteket, s a vár bevétele után ottan vigadozott, örvendezett táborával. Alatta kiszáradt tóhelyek vannak, melyeket Ördöngös tavaknak hiv a nép. A nevezett hegyhát egy alantabb, a Csomboddal szemben, levő csúcsát Szomoráknak hivják; mint mondják, ennek kopasz oldalában régen szőlőültetvények voltak, s a mult században még gyakran poharaztak kedvtelve a Ny.-Szeredába egybegyült tekintetes karok és rendek az akkor tájatt hires szomoráki borból; ma oldala kopár, valamint kietlen annak Küküllőre néző déli bütüje is, melyet képdombnak (elrontva kék dombnak) hagyomány szerint azért neveznek, mivel a katholikus korban ott képek voltak kirakva (hihetőleg kalvaria volt) s oda jártak búcsúra.
A Köves patakon túl a falu között lefolyó – már emlitett – Várpataka mellett szintén van néhány emlékes hely; igy a patak-völgy fenekén levő legmagasabb csúcsot Hallgató dombnak nevezik, alsó, Küküllő-völgyére néző, másik csúcsát Akasztó dombnak; ennek tetején 25 évvel ezelőtt pinczéket fedeztek fel; mondják, hogy még ruhák is voltak falaira felaggatva, hanem azok az érintésnél összeporlottak. Most e pinczék mind beomladoztak. E hegy nyugati oldalát Oremusnak, keleti oldalát Büdös szállásnak azért nevezik a néphit szerint, hogy mikor a tatások Csombod várát ostromolták, a nép egy része a Hallgató tetőn elsánczolva védte magát, a tatárok néhányat – kik élelemért elszéledtek – elfogva, kínzással kényszeritették társaiknak azt kiáltani, hogy már az ellenség elvonulván, lejöhetnek, mire le is jöttek többen, kiket a tatárok megrohanván, legyilkoltak, ezek elrohadt hulláiról kapta azon hely Büdös szállás nevét, azok pedig, kik a Hallgató tetőről nem mozdultak, megmaradtak és a tatárok elvonultával lejövén, az Oremuson adtak hálát Istennek szerencsés megmenekültökért, honnan eredne a hegy elnevezése is.
Most pedig mellékelve Csombod vára alaprajzát (l. fennebb), búcsút veszünk Sóváradtól.
Kibéd a Sóváradot követő első falu, Marosszéknek legnagyobb (2500-at meghaladó lakossal) és legszebb faluja*, mely az Uron és Tabika patakok Kis-Küküllőbe (jobbpartilag) ömlésénél fekszik. Az elsőnek völgyében kőszénerek vannak és a Fenes pataknál egy dúsan felbuzgó savanyuvize; ugyszintén Kibédnél van a Kis-Küküllő völgyének első szőlője; e szőlők alján nagyszerű gyümölcsösek tünnek fel, melyek csak a későbbi idők szorgalmának köszönhetik lételöket, a lakosok pedig ennek főjövedelem-forrásukat.
Az 1567. regestrumban mai nevén 20 kapuval fordul elő. Határának kiterjedése 6553 hold és 86 öl, ebből 1807 hold 1018 öl szántó, 849 h. 983 öl kaszáló, a többi legelő, erdő és terméketlen. Lakháza van 460.
Ennyi, mit a természettan terén tarlózhatunk; a történeti tér sem gazdagabb, mert mi csekély feljegyezni való van, az sem megy a Rákóczi-forradalmon felül. Az egyház-község jegyzőkönyvében e korszakról az van feljegyezve, hogy 1709-ben a labanczok, kiket Oláh Bölkényi Vaszul kapitány vezetett, egészen felégették templomostól együtt e falut; ezek lődözték meg nemes Dózsa Andrást, fiait Andrást, Ádámot és Dávidot. Cserei Mihály* pedig ellenkezőleg a kuruczok által prédáltatja fel Kibédet, mint irja: „Fekete Vaszil tolvaj kapitány penig Marosszékre által jövén Kibéden – mivel a szegény falusiak a General (Fabri) parancsolatjából a kapukat betöviselték vala, hogy a féle koborlok ne üthessék mingyárt bé magokat a faluba – a falut egyben égette és az ott levő becsületes nemes emberek Dozsáék – kik nékem is vérszerint való atyámfiai voltak – a templom keritésében futván be előttük, kihuzták onnan s kegyetlenül megölték, a templomot is felégették, 1709-ben”.
Hist. 427 lap. Az ujabb Tört. czimü gyüjt.
A régi templom* helyére ekkor épült uj, de a régiből megtartatott egy csinos körtető és horony-tagozattal biró régi kapu.
Mely az egyházközségi jegyzőkönyv szerint 1552-ben épült volt.
Kibéd igen sok jeles embert adott a hazának. Kibédi volt Mátyus István jeles orvos, ki 1761-ben egy akkor nagyon hires munkát adott ki a Dietikáról, de kinek legfőbb érdeme abban van, hogy a m.-vásárhelyi ref. collegiumot oly gazdagon ajándékozta meg; ugy szintén kibédi a jeles Péterfi család is. Melyből – mellőzve a jelenleg élő igen érdemes tagokat – felemlitem Lászlót, ki 1788-ki jun. 3-án született Kibéden, atyja idevaló pap és igen jeles készültségű ember levén, maga adta első nevelését, mit Vásárhelyt a collegiumban folytatott; 1804-ben a Teleki-könyvtár őrévé neveztetvén, mint ilyen ennek lajstroma készitésében nagy és fáradhatlan munkásságot fejtett ki, e mellett az akkor hires német könyvet „Die Peripatetiker des 18-ten Jahrhunderts” magyaritotta, 1810-ben Erdőszádára hivatva, gr. Degenfeld Otto és Imre nevelését vezette, mely idő alatt több jeles physikai és mértani értekezést irt. 1826-ban sárospataki, 1829-ben nagy-enyedi tanár lett, hol Bessenyei Annát vette nőül. 1848-ban Boros-Bocsárdon szüretezett, itt a fellázadt oláhol elfogták, s a 61 éves tisztes öreget szekér elébe fogván, köveket huzattak vele, midőn pedig azt nem birván, összeroskadott, szalmával betekerve égették el. (N.-Enyedi Album. Pest, 1851. 37. lap.) Testvére Pál az orvosi pályán tündöklött, s mint ilyen országszerte hires volt.
Legkisebb testvére Albert külföldi eyetemeken járva, nagytudományú s főként nagy nyelvész volt. – Debreczenben tanár, honnan 1831-ben Nagy-Enyedre jött mint régi nyelvek tanára, s végre Bukurestben lett ref. lelkészszé, hol 1850-ben halt el.
Kibéden van egy igen nevezetes és nagyon hosszu perokmány a 16. századból, kibédi 4 lófőséghez tartozott makkfalvi határon levő földekért perelnek 1571 és 1582 tájt többen. E perből nagyon érdekes és sajátságos perfolytatási modor tünik ki, de főleg érdekes az, hogy az alperesek mindenike után oda van irva, hogy melyik székely nem melyik ágához tartozik, előfordul pedig: „Ábrám nem Nagy ága, Eorleocz nem Sepreod ága, Jeneo nem Zomoru ága és Meggyes nem Kurth ága*
Az érdekes okmányt egész terjedelmében közt Benkő K. Marosszék ismert. 228–230 lapján.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
