Kágya. (Kaga.)

Full text search

Kágya.
(Kaga.)
Mint már láttuk, a Gutkeledeknek s általok nemzetségi apátságuknak, az eggedinek birtoka. 243
Sajátságos sorsa volt. Gyér történeti adataink mellett is arról értesülünk, hogy alig egy negyedszázad alatt kétszer kellett elpusztulnia. 1285. körül Albert Zalauch (Szalók?) fia összeperel Kágya urával, Kozmával, s boszuját a falun tölté ki: kunjaival reá tör, földig rontatja, lakosait mindenöktől kifosztja, még az Isten házát is feltöreti, hogy kirabolja.* Alig áll helyre a falu, nehány év mulva hasonló sors éri csupán azzal a különbséggel, hogy most Péter eggedi apát tüzött össze Kágyának uj birtokosával, Ivánkával, s a romlást az előbbeni hozta a falura.*
Hazai okmánytár: VII. 199. l.
Nagy I: Anjoukori okmánytár. I. 623. l.
Különben már 1404-ben szó van Kis-Kágyáról,* ami nyilván mutatja, hogy két Kágya volt, amint a bécsi codex is kettőt említ: egyiket Kozma, másikat Domokos, majd Chak comes birtokában; ezek Kágyája első évben tizenkilencz kepét fizetett, másikban harmincnyolczat, a Kozmaféle Kágya ellenben először harminczat, majd tizenhetet. Papjának szeretetadománya ugyanakkor egy fertó volt, tehát a község egyházi javadalma a jobbak közé tartozott. Később azonban, kétségkivül az említett dulások következtében, annyira hanyatlott, hogy lelkésze, Tamás az 1332–1337. években csak hat-hét garas pápai tizedet fizethetett.
Budai orsz. levéltár kincst. oszt: N. R. 936. 7.
Sok viszontagságot látott egyházának alapfalai a nagy-kágyai temetőben, egy szép magaslat tetején még látszanak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir