6. DÁLNOK

Full text search

6. DÁLNOK
1332-ben Dálnuk néven jelentkezik a forrásokban. (Documente. XIV. C., III. 150, 196.) 1496-ban Dalnic, 1587-ben Dálnokfalva (C. Suciu: Dicţionar istoric) formában fordul elő.
1332-ben plébániatemploma van, papja, Diko, kézdi esperes, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint maga és társai után 40 régi banálist fizet (Beke: Az erd. egyházmegye. 125.; Documente. XIV. C., III. 150.), 1334-ben pedig 6 garast. (Documente. XIV. C., III. 196.)
1538-ban Gergely a plébános (Beke: Az erd. egyházmegye.125., jegyz.), 1556-ban meg István, aki egyben a kézdi szék alesperese is. (Juhász: Ref. egyházmegyék. 46.; SZOKL. III. 314.)
A ma is álló templom építését az 1400-as évek elejére teszik, ami lehet egy régebbi templom újítása vagy egészen új templom. Inkább az előbbi feltevés helyes, mert az 1978. évi restauráláskor a gótikus elemek mellett román kori részletek is előbukkantak. Ugyanekkor falfestményeket is felfedeztek. (Fórum. 1978.; Kovács: Magyar ref. templomok. 668.)
Szt. Katalin tiszteletére volt szentelve. (Székelyföldi vártemplomok 113)
A különálló torony és a templom közé épült összekötő templomrész újabb. A régi helyett épült új torony mai alakját 1922-ben nyerte. (Kovács: i.h.)
A templomot várfal vette körül; erre az 1675. évi leírás utal, amely templomkastélyt említ. (Entz G.: Székely templomerődök. 2.)
A középkori tiszta katolikus lakosság a reformáció idején református lesz, a templommal együtt. A XVIII. században református anyaegyház. (Benkő J.: Transsilvania. II. 191.)
Az 1978. évi feltáráskor rovásírást is felfedeztek. (Fórum. 1978.)

Református templom

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir