38. ERZSÉBETVÁROS

Full text search

38. ERZSÉBETVÁROS
1332-ben jelentkezik első ízben oklevélben Ebes néven. (Györffy: Az Árpád-kori. III. 551.) 1368-ban Ebesfolwa, 1448-ban Ebesfalva, 1664-ben Ebesfalva a neve. (Györffy: i.h.; C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Henrik a pápai tizedjegyzék szerint 4 régi banálist fizet. (Györffy: i.h.; Documente. XIV. C., III. 145.)
1446-ban Apafi Györgyné végrendeletileg szőlőst hagyományoz a templomnak. Az oklevélből azt is megtudjuk, hogy az Szent György tiszteletére volt szentelve. (Urkundenbuch. V. 265.; Teleki Codex. II. 39.)
1461-ben Gáspár a plébános. (Urkundenbuch. VI. 97.)
A XIV. századi templom alapjait 1988-ban fedezik fel: gótikus templom volt, több szöggel (5/8) záródó szentéllyel. (Fabini)
A reformációig a hívek katolikusok. Ekkor a templommal együtt reformátusok lesznek. 1727-ben Szendrey János, az Apafi uradalom adminisztrátora a középkori Szent György-templomot visszaszerzi a katolikusoknak. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 165, 259.; Schematismus. 1882. 78.)
A hagyomány úgy tartja, hogy a Szent György-templomot a XV. század elején Apafi Lénárd építteti, s ha ez igaz, akkor ez a XIV. század elejéről ismert templom utóda.
A katolikus egyház az örmények Szent Antal szerzetének 1753-ban Szent Péter és Pál tiszteletére épített templomát később megvásárolja. (Schematismus. 1882. 77.)
A XVII. század végén Erdélybe települt örmények, miután Ebesfalván is katolizálnak, 1708-ban örmény szertartású katolikus plébániát szerveznek. 1725-ben építik első templomukat a Szentháromság, majd 1768–1790 között hatalmas templomot emelnek Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére. De megtartják az 1725-ben épült templomukat is.
1771-ben Török Tivadar Keresztelő Szent János tiszteletére építtet templomot. Ezt a templomot az evangélikusok veszik meg 1927-ben.
1740-ben Dániel Pál és Todor Lukács szent kereszt felmagasztalása tiszteletére kápolnát építtet, 1751-ben pedig Isekucz Miklós a főtéren. (Schematismus. 1882. 77.)
Az örmények 1738-ban megvásárolják az államtól az egykori Apafi uradalmat, és ekkor nevezik el Ebesfalvát Erzsébetvárosnak (Elisabethpolis). Így a XVIII. században római katolikus és örmény katolikus egyház van és református parókia (Benkő J.: Transsilvania. II. 166, 188.), és e század elején is, (Helységnévtár. 1913.) és lutheránus templom.

Katolikus templom

Örmény katolikus templom

Református templom

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir