FERENCES TEMPLOM

Full text search

FERENCES TEMPLOM
Az 1882. évi Schematismus (79.) szerint a ferences templom és kolostor 1410-ben épült. Ezt erősíti meg a Wadding Lukács-rendi történetíró által közölt oklevél, melyben IV. Jenő pápa engedélyt ad, hogy a törökök által lerombolt rendházakat az Observans ferencesek újra felépíthessék. Ezek között szerepel a Vinesiaenek írt Medgyes is. (György: A Ferencrendiek. 272.).
A város déli kapuját a hozzá közel álló Szent Erzsébet-kápolnáról nevezték el Szent Erzsébetnek. A ferencesek templomához tartozott. A rendházról és templomáról a későbbiek során 1500-ból,1506-ból, 1531-ből és 1554-bő1 vannak adatok, amikor a szerzetesi élet lassan-lassan itt megszűnik.
A ma is álló templom stílusa is jelzi korát: szép hálóboltozatos gótikus mennyezet fedi, és gótikus boltozatú a sekrestyéje is.
A reformáció után a város kórháznak használja a templomot: „a nobis postea nuncupata Hospitalis Ecclesia”. A templom tetőzete rossz, a rendház pedig részben romos.
Megtalálták régi oltárának maradványait, melynek két szárnyas táblája Szűz Mária életét szemlélteti: Annunciatio, Nativitas, Dormicio. (György: i.m. 273.) Tornya újabb kori.
A reformáció idején az egész város katolikus, utána lakossága lutheránus lesz, a templomokkal együtt. Az erdélyi fejedelemség megszűnése után a katolikusok a maguk részére is templomot követelnek. Kérésük 1721-ben teljesül. A zárdát részben újra kellett építeni, s amíg a templomot rendbe teszik, a sekrestyét használják.
A XVIII. században Medgyesen lutheránus és katolikus anyaegyház van (Benkő J.: Transsilvania. II. 166, 206.) E század elején pedig lutheránus, római katolikus és református anyaegyház. (Helységnévtár. 1913.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir