Imrefi

Full text search

Imrefi. (Szerdahelyi). Imrefi János és Gimesi Forgács Margit fia János megbizottjának Tordai Vas Imre deáknak előadása szerint ezen János apja korán elhalt; aranyneműje 2500 frt értékben F. Margitnál maradt, de ennek második férje Gyulafi László a maga szükségeire fordította, mit ez halálos ágyán el is ismert. Ez alapon Vas kielégítést kér, mire Báthori Kristóf 1583 junius 25-dikén meghagyja K.-Szolnok vármegyének, hogy F. Margit örököseitől vegye el mindazt, mi a felperest illeti. Alperesként Gyulafi László fia István szerepel, kinek megbizottja Ákosi Kidey Péter.*
*GKG. A. fasc. II.
Ugrai Gergely, Szerdahelyi Imrefi János megbizottja 1584-ben új itéletet kér, miért Gyulaffy Istvánt Báthory Zsigmond elé idézik.* Báthori Zsigmond 1585 (?) decz. 16-dikán mond itéletet Rátotthi Gyulaffy László, mint felperes,(?) s Szerdahelyi Imrefy János, mint alperes(?) közt fennforgó s az aranyingóságokra vonatkozó perben.* Imrefi János 1597-ben Forgács Zsigmondnak adja a Gyulafi László magvaszakadása esetére neki adományozott birtokokat oly kikötés mellett, hogy ha Forgács fiutódok nélkül hal meg, akkor a birtokok ennek testvéreire szálljanak.* (Szerdahelyi Imrefi) János 1599-ben is köt bizonyos egyezséget anyai nagyapjával (Gimesi Forgács Zsigmonddal),* még pedig Cseh vára felett.* A váradi káptalannak 1604. Szent Háromság vasárnapja utáni csütörtökön kelt oklevele szerint Imrefi János átruházza a Cseh várához való jogát, melyet Zsigmond fejedelemtől nyert, Gyulafi Lászlóra és ennek mindkét nembeli utódaira oly módon, hogy csak ezek kihaltával szálljon vissza reá a birtok. Ezen 641oklevelet 1607 márcz. 25-dikén megerősíti Rákóczi Zsigmond fejedelem.* Imrefi Jánost Bocskai 1605-ben a lippai ráczok megfékezésére küldte. Báthory Gábortól 1608-ban Somlyót, Alvinczet, Diószeget nyerte. János fia Mihály, kivel a család kihalt.*
*A váradi káptalan 1584 ápr. 17-diki jelentése Báthory Kristófhoz az 1584 febr. 20-diki parancslevélre. – GKG. A. fasc. II.
*GKG. A. fasc. II.
*U. o. C. fasc. XIX.
*U. o.
*Lelesz, Prot. 45. ofl. 1. an.1599.
*GKG. C. fasc. 1.
*Nagyv. L. V. 234. l.
1612 szept. 2-dikán néhai Balázs Deák István özvegye Hobordanczky Katalin, továbbá Sennyei Miklós özvegye Balázs Deák Borbála megbízásából Pesti János a váradi káptalani requisitorok előtt tiltotta Szerdahelyi Imreffy János özvegyét Iffin Katalint és fiát Mihályt a Sennyei-féle birtokoktól, melyek közül Közép-Szolnok vármegyében valának Magasfalva, Pribékfalva és Hosszufalu, Krasznában pedig Zilah fele.*
*Gr. Kr. ltár. IV. 80. l.
1614 máj. 13-dikán Szerdahelyi Imrefi Jánosné Iffiu Katalin javait: Nagy- és Kis-Paczal, Bajom, Széltaló és Bártfalva felét hűtlenségbe esés miatt Kapi Andrásnak és nejének Somkeréki Erdélyi Borbálának adja Bethlen Gábor, valamint e javak másik felét is, melyet Bethlen Imrefi János fiától Mihálytól elcserélt.*
*GKG. C. fasc. 1.
1629 máj. 22-diki tanúvallomás szerint Imreffy Jánosnak nem volt elegendő pénze, a mikor Gyulafi Lászlóval be akarták venni Székelyhidat.*
*U. o. l. szekrény utolsó fiók.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir