A genealogiai tanulmányok művelésének terjesztéséről.
A genealogiai tanulmányok művelésének terjesztéséről.
A történelem, a multról szóló ismereteink közvetítője, kétség kívül egyike a legnemesb s legmagasztosabb tudományoknak s a mint már «Genealogia s történelem» czímű elmélkedésemben (l. «Turul» 1884. 1.) hangsúlyoznám, az emberi nemnek s azon mozzanatoknak története, melyeket egyes kiváló alakok bel- s külviszonyaik között évezredeken keresztűl átéltek. Pedig ahhoz vagyunk szokva, hogy a történelem hőseit emberi tökéletesség ősmintáinak tekintsük s ezen szokásunknak az a következménye, hogy ezen alakok működését, gondolkodási módját, törekvését, a történet kerekébe való beleavatkozást sokkal transcendentálisabban megbiráljuk; azon hibába esünk többnyire, hogy az ismertető jelek összegét, melyek szerint ezen alakokat megitéljük, nem mérjük azon kritika mértékével, melylyel közönséges halandók életét s működését máskülönben megbirálni szoktuk.
Ezen eljárásunk megbocsáható ugyan, de nem igazolható. Nem kell felednünk, hogy történeti multunk fényalakjai csak emberek s mint olyanok emberi hibák, fogyatkozások, szeszélyek s gyengeségeknek voltak alávetve, hogy emberként éreztek s szenvedtek; nem szabad bennök sem az örökké tartó szellemi erőnek sem az élettől duzzadozó 45s elpusztíthatlan testi épségnek ősmintáit keresnünk. Ha még ezenfelül megfontoljuk, hogy ezen történeti alakok élete s működése, érzése s gondolkodása számtalan esetben a mindenkori testi és lelki jólétüktől függött, ez maga pedig az egyéni, a társadalmi s a családi életben legkülönfélébb gerjedelmeitől volt áthatva: akkor azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy a mult egynéhány hősének megbirálásánál, ezen szempontból véve, oly megfejtésekhez jutnánk, melyekről eddig a biráló utókornak csak a legritkább esetekben volt tudomása.
Ezen birálatos álláspontnak a történelemben való képviselésére a genealogia nagy mérvben hivatott. – A mennyiben t. i. multjának számtalan lapján bebizonyítja, hogy valamely férfiúnak utódok nélküli elhalálozása, szerencsétlen házassága, valamely gyermekeknek születése vagy elhalálozása stb. hányszor gyakorolt döntő befolyást a nemzetek sorsára, arra van hivatva, hogy a multról szóló ismereteinkben azon tudományos álláspontot képviselje, mely a népek sorsára befolyással birt s az ember befolyás határain kivül eső tényezők mellé helyezze a tisztán emberi, az egyéni, családi s társadalmi bensőségtől áthatott tényezőt is.
E szempontból kiindulva, már most is azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy valamely exclusiv jellegnek felvétele s a genealogiai tanulmányoknak s kutatásoknak egy mértanilag körűlírt, idő s hely által megszabott területre való korlátozása feltétlen hiba a genealogia tudományos becse ellen.
Hisz egyrészt azon egyes hősök s családok – melyek hazájuk sorsára döntő befolyással birtak – genealogiájának felkutatása, tehát a tudományos genealogiának ismerete s gyarapítása, a szó legtágabb értelmében, korántsem képezi valamely határozott család vagy valamely határozott népnek tulajdonát; ily genealogiának ismerete az emberiség közös birtokát képezi; másrészt nem szabad elfelednünk, hogy valamely ország specialis történetében vezérszerepet játszott alakok genealogiája részint már igen is ismeretes, részint pedig történeti jelentősége miatt, időről-időre a kritika bonczoló kése alá jutott s hogy ilykép a genealogiai homályosság minden salakjaitól lehetőség szerint már felszabadíttatott.
A mi pedig ezen alakok s családokon kívül létezett; az a honi genealogus tevékenységének korántsem szolgáltat oly területet, melyet szigorúan véve tudományosnak lehetne nevezni. – Megengedem, hogy e genealogus valamely nem igen szerepelt család genealogiájának megvizsgálásánál s összeállításánál, a létező adatok szigorú megbirálása, a nem eléggé hiteleseknek rostálása s elválasztása, a téves s eddig talán érvényben volt adatok helyreigazítása által tudományos úton jár, de kutatásainaki tárgyáúl nem választott ki magának eredetileg tudományos alapot.
Ha a genealogiát mint tudományt akarjuk művelni, nem szabad azt speciális területre korlátozni, kell, hogy – már azon különnemű, a legkülönfélébb országokból s törzsökből származó családokba való beleavatkozás folytán -- mindazon alakokra kiterjesztessék, melyek korszaki, vallási s helyi különbség nélkül szerepeltek az emberiség történetében.
Igaz ugyan – mint már mondám – hogy azon személyek s családok genealogiájára s genealogiai viszonyai, melyeknek korszakuk sorsába való beavatkozásokról azt lehet mondani, hogy az összesség közös birtokába átment, részint már eléggé ismertek, részint pedig az eddigi genealogusok s kutatók által kisebb-nagyobb mértékben birálatilag felderíttettek; – de bátran állíthatom, hogy ily genealogiai tanulmányok kizárólag csak a közép- s az újkor családaival foglalkoztak s hogy a tudományos genealogia működésének még egy roppant területe parlagon hever, s ez az ókor genealogiája!
Mennél régibb korszakait kutatjuk az emberi multnak, annál tanulságosabbá, érdekesebbé, lélekemelőbbé s hasznosabbá válik kutatásunk eredménye a jelenkor számára. – Mai régészetünk s ókor-isménknek valóban nem lehet szemrehányást tenni a felől, hogy tagadnánk ennek igazságát.
A classika philologia pl. e tekintetben annyira emelkedett, hogy magasztosságánál fogva a bölcsészet után az első rangot foglalhatja el. – A classika philologia a nyelv ismeretét csak eszköznek tekinti; – a mennyiben a nyelv leginkább alkalmas arra, hogy valamely nép szellemét szemlélődés tárgyává tegye, arra használtatik a classica philologia által, hogy a nyelvemlékek felkutatása, a nyelv fejlődésének a helyi, személyi s tárgyi elnevezéseknek elemzése által azon szellemről adjon tanuságot, mely az emberiséget működésének legkülönfélébb mozzanataiban s mívelődésének nyilvánulásaiban kormányozta. – A mennyiben a népek bizonyos korszakaiból nyelvieken kívül egyéb emlékek nem szálltak reánk, a classika philologia ezeknek elemzése által kiváló történet-birálati jelentőségre emelkedik s a mennyiben a nyelvek összehasonlításának útján azon eredetét, közös leszármazását, rokonságát stb. felderíti, a jelenre nézve még nagyobb politikai s társadalmi jelentőséggel is bir, mert a nyelvünkre nézve látszólag egymástól idegen nemzetekben a történeti rokonság s vele kisebb-nagyobb mértékben kidomborodott rokonszenv tudatát is felgerjeszti.
Mit a classica philologiai a régi nyelv-emlékek felkutatásában s működése legrészletesebb tárgyainak megvizsgálásában visz véghez, azt magától értetőleg e sorok keretében meg nem 46birálhatjuk; csak annyit akarunk itt mondani, hogy az e tekintetben elért eredmények minden körűlmények között monumentalisoknak nevezhetők.
Hasonló dicséretet és elismerést érdemelnek kor-isménk többi ágai is. – A numismatika, az ókori építészet, sculptura s a művészeti emlékek felkutatása egyáltalában feladatukat oly remekűl teljesítették, hogy elmondhatni róluk, hogy az ókor felkutatásánál nem tévesztették el czéljukat, még legkisebb részleteikben sem.
S íme, az ókor-isme egy oly ágára akadunk, mely valóban nem a legcsekélyebb, s mely mindeddig észrevétlenűl maradván, felkutatását várja; ez az ókor genealogiája, mely a genealogiai társaságok működési köréből elvileg ki van zárva!
Ha valaha a hatalmasok szeszélye vagy valamely egyes embernek érzése, gondolkodása s a tisztán emberi s családi indokok általi befolyásoltatása embertársaira döntő befolyást gyakorolt, akkor ezt legnagyobb mérvben az ókorról állíthatjuk. – A tudományos genealogiának jogosultsága itt legmagasztosabb diadalait ünnepli.
Pedig az ókori genealogiának történeti kritikája által a homályos századok mennyi észrevétlenül maradt mozzanatát lehetne napfényre hozni!
E sorok írása alatt eszembe jut pl. hogy a két spártai király, Demaratos (uralk. 491-ig) és I. Kleomenes († 488) között létezett magánczivódást, mely tudvalevőleg népük politikai sorsára döntőleg hatott, kettejük politikai véleménykülönbségéből akarják következtetni; de eddig még senkinek sem jutott eszébe, hogy e magánczivódás okát másban keresse; pedig a genealogia megengedi, hogy ezen ok felkutatásának útját más irányban is kereshessük; – a két ellenség t. i. sógorsági viszonyban állt, mert Demaratos felesége s Kleomenes mostoha anyja ugyanegy nagyatyának unokái valának.
Ments isten, hogy azzal a történelem terén valami újat fedeztem volna fel! én már előzetesen s ünnepélyesen protestálok azon netán ellenem felmerűlhető szemrehányás ellen, mintha ez által egy eddig érvényes nézetet akarnék megdönteni; én csak futólagosan s drastikusan akartam itt megmutatni, hogy az ókor felkutatásában geneaologiai momentumokat eddig elejtettek.
A ki szemügyre veszi, mily döntő jelenetőséggel birt sok századon át a görög világban a «heraldika» leszármazás s hány esetben kormányozta valamely embernek valódi, koholt vagy bitorolt leszármaztatása a népek sorsát, az osztozni fog azon véleményemben, hogy az ókori genealogiának szigorú történeti megvizsgálása, minden mesésnek megrostálása s elválasztása, továbbá minden reánk átszállt hibás genealogiai adatnak helyreigazítása ókori ismereteinket roppantúl tökéletesíthetné vagy legalább is tágíthatná.
A tudományos jellegű genealogia az ókor genealogiájával veszi kezdetét s e nélkűl csak töredék marad!
Az ókori genealogiának a genealogiai társulatok által történt kizárásban a genealogiának gyakorlati becse ellen elkövetett hibát is lelünk; záradékúl csak még ezen állításunkat akarjuk indokolni.
Nagy Iván az 1883-iki «Turul»-ban eléggé hangsúlyozta, hogy az előbbkelőségre (= megkülömböztetésre) törekvés az emberi természet kiírthatatlan hajlama; – hogy a társadalmi kitüntetéseknek, t. i. a nemesség s czímeradományozásnak, szóval a czímesség intézményének kulturmissiója van, a mennyiben az egyesek kitüntetése által a többiek hasonló tettek gyakorlására buzdítassanak. Szükségesnek találja továbbá annak hangsúlyozását, hogy régi nemes családnak s valamely közönséges embernek családfája között azon külömbség van, hogy míg az egyik fél őseit számban tartotta, registrálta, addig a másik ősei neveit, illetőleg izenkénti származását, feledésbe hagyta merűlni, mert nem registrálta.
Nagy I. már magában a registrálásban is lel mívelődési ügyet, a mennyiben a míveltség bizonyos foka képezi egyik lényeges feltételét a registrálás lehetőségének s azon érzéknek is, mely tényezőűl s ösztönűl szolgál a családi emlékek fentartására s megőrzésére.
Általánosságban véve igaza van ugyan Nagynak; de ezen a czímességnek tisztán kultur-indokokon alapuló jogosultsághoz való fellebbezés mégis számtalan emberre fog akadni, kik hozzá vannak szokva, hogy a dolgokat alantabbi álláspontból birálják meg s kiknek csak a szembeszökő szokott imponálni. – Ha tehát az emberi természethez s a mívelődéshez fűzött momentumokra való utalás által a czímesség előbbkelőségének jogosultságát akarják indokolni, akkor e törekvés az ókori genealogia ápolásában hatalmas emeltyűt, imponáló argumentumot lel ad hominem.
Már megmondtam e lapokban, hogy az ember régmult idők s emberek életének leírása által leginkább tagadtatja el magát csodálkozásra és vágyódásra; továbbá már egész dogmává lett az, hogy minden egyes tudományt s az emberi mívelődés minden egyes kultur-törekvését az ókor lehetőleg korai korszakába visszavivés által az ókor szentesítette jogosultság nimbusával övezzék. – De a czímességnél ki veszi többre igénybe e jogosultságot? s hol találhatna több pro domo szóló imponáló érvet, mint ott, hol az ókori genealogia mélyébe leszállván, belőle azon bizonyítékot meríti a laikus számára, hogy az ember már kulturlényként való első fellépésétől kezdve iparkodott embertársaival 47szemben bizonyos előkelőségre emelkedni, s hogy egy történeti család s egy eszkimó családfája közötti külömbség nem csak egyedűl abban áll, hogy amaz őseit registrálta s ez nem, – mert ha ez utóbbinak őseit ismernők is, mégis csak eszkimók maradnának!
Manap, ha valaki maradandó hírnevet szerez magának, már meg nem történhetnék, hogy életmenete s jelentősége a lényegben folyvást változó hagyomány által elcsúfítassék, mert a hagyománynál jobb eszközökkel birunk a helyes felfogás és történeti hűség megőrizésére. – De az ókorban ez máskép volt.
A régieknek a történet számtalan lapján feljegyezett azon törekvése, hogy dicső multjuk nagyemlékű hőseit nemes és előkelő ősrégi családból való leszármaztatás által még nagyobb nimbussal fogják körűl – mely leszármaztatás helylyel-közzel még az istenekkel való rokonság magaslataira emelkedett, – továbbá azon tünemény, hogy az ókorban sok esetben csak valódi, koholt vagy bitorolt leszármaztatás tudta a lángésznek útját simítani s hogy az ókor emberei mai czímességünk összes előnyeivel úgy mint gyengéivel fel voltak ruházva: mind ezen tényezőknek, ha az ókori tudományos genealogiának tanulmányozása által napfényre kerülnének, a czímesség természetes és mívelődési jogosultsága leghathatósb gyakorlati bizonyítékaivá kellene válniok.
Szerény fejtegetéseimnek magva tehát abban rejlik: hogy a genealogiai folyóiratok helylyel-közzel az ókori genealogia eredményeit is tegyék közzé!
DR. WERTNER MÓR.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
