Csergheő Géza. (1841–1895.)
Csergheő Géza.
(1841–1895.)
(1841–1895.)
A búcsúzóban levő 1895-ik év mély gyászt hozott társaságunkra. A magyar heraldika büszkesége, Csergheő Géza, igazgató választmányunk tagja, ez évi, november 8-án 54 éves korában meghalt.
206A legmélyebb fájdalom hangján kell megemlékeznünk e halálesetről, mely oly váratlanul fosztott meg bennünket a jeles tudóstól. Csergheő Géza tudományos érdemeit, működésének jelentőségét, eredményeit e sorokban felesleges méltatnunk. Ismernie kell azt mindenkinek, a ki a magyar heraldikával foglalkozik, tudnia kell mindenkinek, a ki társulatunk történetét figyelemmel kíséri. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a magyar heraldika büszkeségét veszítette el benne; nem túlozunk, ha a legelső magyar heraldikusnak nevezzük őt, a ki azt a tudományágat, melynek elméletét Nyáry Albert báró emelte nálunk tudományos magaslatra, a gyakorlati alapon művelve s a történelemmel eleven összeköttetésbe hozva, megteremtette a magyar heraldikát s benne a históriai adatok kimeríthetetlen kincses bányáját nyitotta meg a hazai történettudomány művelői számára.
Csergheő Géza régi nemesi családból született 1841 július 26-án Heiligenstadtban. Atyja, nemestacskándi Csergheő Lőrincz, miniszteri osztálytanácsos és nagyatyja Csergheő Ferencz a magyar királyi testőrség soraiban szolgáltak; ő maga is katonai pályára lépett s részt vett az 1859-iki és 1866-iki olasz hadjáratokban, 1869-től 1872-ig a magyar királyi testőrségnél szolgált, majd tíz évet töltött Brixenben a tiroli vadász-ezrednél. 1882-ben őrnagyi ranggal vált meg a tényleges szolgálattól s előbb Ungváron, 1888-ban pedig Budapesten telepedett meg. Katonai pályája alatt mindig talált időt és alkalmat kedvencz tárgyának, a heraldikának művelésére, melyhez a hajlamot nagyatyjától, Csergheő Ferencztől örökölte; 1871-ben öt társával együtt ő alapította meg a bécsi Adler heraldikai társulatot s tiroli tartózkodása alatt kifejtett munkásságát hirdeti a vorarlbergi tartományi múzeumban általa alapított pecsétgyűjtemény és a brixeni herczegpüspöki múzeum régiség- és czímerosztálya, melyet ő rendezett be 1875-ben. Igazi tere azonban itthon nyílt tehetségeinek, mikor hazájába visszaköltözve, kizárólag a magyar heraldika művelését tűzte ki élete feladatául. Miként oldta meg ezt a feladatot, arról tanuskodnak tudományos folyóiratainkban s első sorban a Turul hasábjain megjelent czikkei, melyekkel iskolát teremtett a magyar czímertan művelői között s nagy műve a magyar nemesség czímereskönyve, mely a Siebmacher nagy czímeralbumának sorozatában jelent meg.
Ezt a nagy munkát Nagy Iván társaságában kezdte meg és Csoma József segítségével fejezte be, de a munka javarésze az ő fáradsága s az eredmény a magyar nemesi czímerek oly gyűjteménye, mely terjedelmével s heraldikai, családtani, történelmi adatainak gazdagságával úgy a hazai, mint a külföldi tudományos világ részéről osztatlan elismerést vívott ki számára.
Kilenczedfél évi fáradságos munka gyümölcseként e páratlan becsű művel ajándékozta meg nemzetét; alig készült el azzal, már is módot teremtett nagy műve folytatására és hozzáfogott Bárczay Oszkár és Bojnićić Iván társaságában az erdélyi és horvátországi nemesi családok czímereinek feldolgozásához. Ezt a munkát azonban nem fejezhette be. Nagy fokú idegesség és vesebaj vett erőt szervezetén s a daliás termetű erős férfi csakhamar önmagának romjává változott. Halála mindazonáltal váratlanúl következett be, oly váratlanúl, hogy társulatunk elkésve értesülvén a szomorú hír felől, csak utólag adhatott kifejezést méltó részvétének a veszteség felett, mely a jeles tudós elhunytával a tudományt érte.
A szomorú hírt igazgató választmányunk november 28-iki ülése a legmélyebb fájdalommal vette tudomásul; jegyzőkönyvben örökítette meg az elhunyt érdemeit és részvétnyilatkozatot intézett a gyászoló családhoz. Ezenkívül elhatározta, hogy emlékbeszédet mondat az elhunyt felett és Csergheő Géza legjobb barátját, munkásságában leghívebb társát, Csoma Józsefet bízta meg e kegyeletes tiszttel.
De nem e külső jelek után kell mérnünk a kegyeletet, melylyel társulatunk az elhúnyt emlékének adózik. Az igazi emléket ő maga állította magának műveiben, melyeket a késő nemzedék is úgy fog ismerni, mint egy élet munkásságának legszebb eredményét.
D.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
