Nagy Iván. Családtörténeti Értesitő. Szerkesztik és kiadják: dr. Komáromy András és Pettkó Béla. III. évfolyam, 1901. 1–8. füzet.
Nagy Iván. Családtörténeti Értesitő. Szerkesztik és kiadják: dr. Komáromy András és Pettkó Béla. III. évfolyam, 1901. 1–8. füzet.
Az évfolyam megnyitó s tegyük hozzá, legbecsesebb czikke Komáromy András dolgozata a jobbágynemesitésről. Jól megválogatott példákban mutatja be, miként egészitette ki magát a nemesi rend a mohácsi vészt követő három században a jobbágyságból s czáfolja azt az általánosan elterjedt nézetet, hogy a XVII. század folyamán néhány forintért bárki is 208vehetett magának armálist. Kiváló érdeme a szerzőnek, hogy a száraz tárgyat kellemes olvasmánynyá tudta formálni. Magyary Kossa Sámuel két folytatásban a Roffi Borbély család történetéhez közöl adatokat; munkája nem csak genealogiai, hanem művelődéstörténeti szempontból is figyelemreméltó. Horváth Sándor Czimerlevél hamisitások és hamisitók feliratu czikkében nehány hamisitvány kapcsán az armálishamisitásokat sorozza kategóriákba. Nagy kár, hogy jórészt ismert s egy darab kivételével mind Abaujmegye levéltárából eredő anyagot használt, holott eféle hamisitások a legtöbb vármegye levéltárában bőségesen találhatók; hogy többet ne emlitsünk csak Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegyéé is őriz vagy egy tuczatot.
Czikkének egyik állitását nem hagyhatjuk szó nélkül. Malonyai Balog Éliás hamis armálisának leirásánál helyesbiteni akarván a Turul 1896. évfolyamában a 151. lapon ezen érdekes kuriózumról megjelent pár sornyi ismertetést, azt mondja hogy kizártnak tartja azon véleményt, mely szerint a szóban forgó oklevél XVI. századi hamisitás s megdönthetetlen biztossággal kimondhatónak véli, hogy az a XVII. század végén vagy a következő elején készült. Következteti pedig ezt az irásból, a melyről pár sorral előbb maga is elismeri, hogy az a XVI. századit akarja utánozni. Oly irásnak a korát, a mely valamely más időbeli ductust utánoz, apodictice meghatározni igen nehéz; azt pedig, kinek van a kérdésben igaza, a Turulbeli közleménynek-e, vagy Horváthnak, hasonmás nélkül szinte lehetetlen eldönteni. Azonban szabad legyen a XVI. század mellett egy az irásnál jóval erősebb bizonyítékot felhoznunk. S ez a czimerábra, a melynek XVI. századi volta minden hozzáértő előtt kétségtelen. A XVII–XVIII. századi hamisitó semmi esetre sem rajzolt volna sisak és takaró nélkül czimert, sem az ezen korban rendkivüli czimeralakra nem esik a választása s ha mégis ezt választja, úgy minden bizonynyal a maga korának megfelelően alakitja. Ellentmond Horváth állitásának az a körülmény is, hogy a Balogh családnak, a mely ezt az armálist 1725-ben Abauj vármegye előtt felmutatta, ez időben s az ezt megelőző száz évben hamis armálisra egyáltalán nem volt szüksége, miután birtokában volt II. Mátyás király egy donácziós levele is; ezt pedig az időben is többre tartottak bárminő régi armálisnál. (Csoma, Abauj Torna vármegye nemes családjai, 73. l.) Téves az is, a mit a czikkiró az oklevél formulájáról mond. Szerinte az kétségtelenül valamely I. Mátyás-féle armálisról van véve, mivel benne a király czimei között ott áll: «nec non Slesie et Lucemburgensis dux, ac Moravie et Lusatae marchio. Csakhogy ezt a czimet II. Ulászló is viselte s ezt a hamisitó bizonyosan az 8 eredeti okleveléről vette, talán épen arról, a melyet aztán armálissá gyurt át. Ha megfelelő koru czimerlevél is állott volna rendelkezésére, úgy az Ulászló-féle mintára csinálta volna tákolmányát s akkor az megegyezne ezen királyunk czimerleveleivel. De gondos összevetés azt mutatja, hogy az oklevél leginkább Zsigmond király armálisaival egyezik; miért keressük tehát az analogiákat Mátyásnál. Azt is figyelembe kell venni, hogy mig a hamisitó Zsigmond-féle czimerlevelet középrendü családoknál is könnyen kaphatott, addig Mátyástól származóhoz alig férkőzhetett, miután ezen uralkodónk czimeres oklevelei aránylag ritkák voltak s majdnem mind előkelő tekintélyes családoknak szóltak, a kiknek leveles ládáihoz nem minden himpellérnek volt kulcsa.
Az állandó rovatok ez évfolyamban ugyanazok, mint az elsőben. Pettkó Béla folytatja a királyi könyvek czimerleirásainak közlését; sajnálandó, hogy a becses anyagról nem készittet különnyomatokat is, kiegészitéséül az előbb megjelent nagybecsü lajstromnak. Illésy János az 1754–55-iki nemei összeirás névsorának folytatását adja. A Magyarország családai rovatban pedig ujból becses pótlásokat kapunk Nagy Iván munkájához. A következő családokról vannak többé-kevésbbé tartalmas ismertetések: Antal, Császár, Cselkó (de Cselkólehota), Csúzy-Cseh, Farkas (de Nagy-Jóka), Győry (de Makráncz), Hajnik, Halasy, Horkay, Károlyi (de Károly), Maróthy (de Maróth-egyház), Légmán (de Óhid), Oszternéber, Rusa (de Ságh), Szemerey, Turányi, Temesvári, Ugron, Ujházy (de Rozsnyóbánya et Budamér), Vita (de Disznajo). Ezeken kivül még a tárczában van szó a Torvaji Ugron családról és a Draskóczyak «Milkó» ágáról.
E rövidke felsorolás halvány képét sem adhatja a Nagy Ivánban foglalt óriási adathalmaznak. Minő fontossággal bir a folyóirat a családtörténetre, a második folyamhoz tartozó, de csak az idén szétküldött névmutató igazolja, a melynek segélyével egyetlen folyamban nehány ezer magyar családról találhatunk adatokat.
V. E.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
