A Nelipcsek származásrendje.
A Nelipicsek származására nézve legmeszszebbre nyulik vissza két XIV. századi oklevél. 1358 május 8-án a Domaldo comes direkt utódjai «nobiles viri Slavogostus et Domaldus Heliich fratres et Crevatinus filius quondam Georgii nepos et Nerad Miroslavig nepos etiam predictorum ac Rusin et Gregorius fratres filii dicti Slavogosti et Helias filius quondam Domaldi» a tengerpart különböző tájairól gyülnek össze Spalatóban és Ugolin érsek meg a káptalan előtt «suo nomine et pro filiis suis cedunt comiti Ioanni quondam Neliptii comiti Cetine, eorum consanguneo de terra in Cetina concessa per regem Andream, ratificantes privilegium ipsi concessum per regem Ludouicum et fatentur satisfactionem cessionis accepisse ....» Ezen oklevél révén Nelipics János, mint azoknak vérbelije, következésképen Domaldo utódja is, tulajdonosa lesz az 1210-iki adománylevélnek és a levél tényleg jó szolgálatot tett neki, mert eldöntötte a pert, melyet Erzsébet királyné előtt Dalmácziában való tartózkodása (1359–1360) alkalmából «Iwan et Lachkow filii Touordia et Tuerko filius Georgii Grubig,» a 12 horvát nemzetségből való származásukra büszke, de jelentéktelen nemesek ragaszkodva az egyforma igazság hires elvéhez, Cetina megyében való birtoklási jog miatt inditottak János ellen. A cetinai knez soronként czáfolja az ellenfele állitásait, de kedvező döntésre Lajos királyt főképpen az 1210-iki oklevél felmutatása inditja. E két oklevélből tehát látni, hogy a Nelipicsek rokoni viszonyban álltak az egykor oly hatalmas Domaldoval. De hogy milyen volt a rokonság foka közte és a dynasta-családnak nevet adó Nelipić († 1344) között, azt meghatározni eddig nem sikerült, mivel a származási rendben olyan hézag van, mely bő tért nyit a kombináczónak.
Legrészletesebben foglalkozott e kérdéssel már Milinovic emlitett tanulmányában és Gruber-Dane. Mig az első buvár Nelipicset Domaldo direkt sarjának mondja, a második előtt a származásának direkt volta bizonytalan. Azonban mindakettőnek a figyelmét kikerülte több igen fontos genealogiai adat. Azonkivül a kutatásaik nem terjeszkednek a XIV. század közepén túl s igy hálás munkát végzett Klaic, mikor a Nelipicsek genealogiáját újra tanulmány tárgyává tette. A genealogiai kérdésekben megszokott éleslátásával és a nyomtatott anyag alapos ismeretével majdnem mindent elért, a mit eddig el lehetett érni. Kivéve néhány apró hibát, azután a Nelipicseknek a Svacsics nemzetségéhez való tartozását, mely szerintem kétes vagy legalább teljesen másképpen formulázható és a következtetéseit, melyek az általam tárgyalt két oklevélen alapulnak, melyek azonban a család származásrendjét nem érintik, elfogadom tanulmányának a tengermelléki Nelipicsekre vonatkozó eredményeit. Legegyszerübb volna tehát a család geneologiájára vonatkozólag általánosságban ezen értekezésre utalni és bővebben a származásrendnek 141csak azon részeit vizsgálni, a hol vagy új (illetőleg Klaićtól fel nem használt) anyag áll rendelkezésemre, vagy a hol Klaićtól eltérően értelmezem a forrásokat. Mivel azonban a nyelv és a folyóirat, melyen az értekezés megjelent, nehezen hozzáférhető a magyar tudósok számára, még nehezebben pedig a benne idézett vagy köztudomásunak vélt és nem emlitett források és tanulmányok, azért nem lesz felesleges az egész genealogiát itt ismételni és meglehetősen rövid kritikai apparatussal ellátni; főleg azért sem, mert igy legjobb alkalmam nyilik Klaić kutatásait ellenőrizni és esetleges hibáit javitani.
A család származásrendjét két csoportban tárgyalom. Az első (A) csoport Domaldo utódjait tartalmazza, a kikhez a fentebb elmondott tények alapján a Nelipicsek is tartoznak. Mivel azonban nem teljesen biztos a kapocs, mely a B) csoportot hozzá fűzi Domaldohoz s mivel ezen csoportban a család azon tagjai vannak benne, kik az értekezésemben szerepelnek, én a látszólagosan megszakadt genealogiai fonál két részét két csoporttal szükségesnek véltem feltüntetni, jóllehet azt hiszem, hogy a két részt az első Nelipics személyében össze lehet kötni. Teljesség szempontjából bevettem ide az Isan-féle ágat is, jóllehet ennek nem jutott semmiféle szerep a bennünket érdeklő eseményekben. De az ág él a család ősi földjén, tudatában van dinasztikus hatalmának; a család fő tagjainak röviden odavetett jellemzése rá is illik, azért ezen ágra nézve – jóllehet itt bővebben szólhatnék róla, miután az értekezésemben nem foglalkoztam vele – csak száraz genealogiai adatokkal szolgálok, tartózkodván szereplését főbb vonásaiban ismertetni, mert az behatóbb méltatást érdemelne.
De kénytelen vagyok még egy genealogiát ide iktatni: a Dobrakucsai Nelepeczek genealogiáját (C). Nem mintha ez folytatása volna a dalmát Nelipicsek származásrendjének – hiszen a szlavon Nelepeczek bosnyák eredetűek – hanem ellenkezőleg, hogy könnyen észre lehessen venni, hogy a két család között rokoni kapocs nem található. Ezen ok első pillanatra különösnek látszik, főleg azok magyar kutatók előtt, a kik a szlavon Nelepeczek eredetét már ismerik, de eljárásom megokolt volta azonnal kiviláglik, ha elmondom, hogy Klaić félrevezettetve azon körülmény által, hogy a dubrakucsai családban a Nelepecz név előfordul és aztán vezetéknévül is használtatik, ezen családot Konstantin fia Nelipićtól származtatja.
A) Domaldo származásrendje.
Zoloyna (caecus); Saracenus comes, iupanus Clisse 1171; Domaldus 1200–1243; Bosyn 1243; Slovina; 1217–(1239); Rogerius 1239; Stepicius (Stepco) comes de Ceptina; 1272–1277; Petrus comes Spalati 1272
142B) A Nelipićek származásrendje.
Neliptius 1244; Isanus (Isaan) 1253; Georgius † 1304 előtt; Nelipizius, Neliptius (Nelyptius), vajda 1304–1344 juniusáig ~ Vladislava (Velislava) 1344–1346; Comes Isanus (Ysanus de Clavi) 1333–1335; Constantinus de Glavez (Kozthadin de Nechven) 1336–1347, † 1375 előtt; Comes Iwan (Johannes) 1344–1376, † 1381 előtt ~ Margherita mint özvegy 1381–1410; Comes Nelipitius (Nelepech) de Neguen 1375–1396 ~ Elena (Nelepičica) 1421; Comes Johannes filius Iwan (Kucz Ivaniš) 1383–1434 ~ Elisabeth (Alsabeta) 1402–1416, † 1432 előtt; Jelena (Jeliniza) 1408–1416 ~ 1. Hervoja Vukičić † 1416 ~ 2. István Ostoja boszniai király; Catharina (Catherinella) 1411–1439 ~ Frangepán Miklós fia János (Ánž) † 1436; Margaretha 1411–1462 ~ Pál fia Károly, korbaviai gróf
A horvát történetirók a zárai veszedelem névtelen irójának egy pontjára támaszkodván, 143a Nelipicseket a Svacsics nemzetségből származtatják. Ezennel a kegyelet tényleg ki van elégitve: a nemzetség, mely állitólagosan az utolsó horvát királyt, a Gvozdnál elesett Pétert adta, magához méltó életet folytat a királyosdit játszó családban. De sajnos a történelmi kritika előtt ez nem állhat meg. Tudvalevőleg a fentebbi adat irója nem volt pontosan értesülve a horvát viszonyokról. A kritikusok szeretik ugyan a horvát Anonymust horvát érzelmünek feltüntetni, müvében látják az egész szláv tengerparton uralkodó akkori véleménynek kifejezését. Következtetik ezt abból, mert szenvedélyesen gyülöli Velenczét. Pedig minden szavából érezni, 144hogy a köztársaságot nem egy horvát, hanem az aristokratikus származására büszke, a népet (mely akkor Zárában is még szláv) megvető patricius gyülöli, a ki csak egy politikai ideált ismer, városi hazája autonomiáját.
Ha Nelipics Svacsics nemzetségü, akkor őse Domaldo is az. Ez utóbbit pedig én kizártnak tartom. Domaldo egész szereplése, az egész «millieu», melyben forgott, arra vall, hogy Kacsics nemzetségü volt. Sok, de tömör községben él akkor a Kacsicsok hatalmas nemzetsége Zárától egész Raguzáig a törzsérzés teljes tudatában. A byzanczi udvarban, Velenczében a dalmát, román érzésü városok kis tanácsaiban, mint az Adriai-tenger rémét folytonosan emlegetik. A főfészke sziklás Almissa város, de a XII. század második felében, úgy látszik, Sebenico is. A mellett egyes szigetek is birtokában vannak. Nestos és Perlat, sebenicói comesek ellen, Miklós, Malduk, Pribislaus, Osor, almissai knezek ellen nem elég a nyugati császárság tiltakozása, Velencze flottája, a pápa átkát is zuditják rájuk, a magyar király pedig «cum robore regni et filiis duobus» fenyegeti őket. Almissa akkor tulajdonképen nem város, hanem tiszta szláv törzsjog szerint élő község, mely jog szerint idegen az, a ki nem tartozik a nemzetséghez. A «comes» itt nem «podestŕ», hanem törzsbeli zsupan. Olyan állapot eleinte Sebenicóban is volt, csakhogy ezen község Trau és Zára kettős befolyása alatt korán olasz mintáju várossá alakult át. Domaldo itt, úgy látszik, utolsó efféle törzsbeli comes; a tisztséget neki apja után nem a polgárok szavazata, hanem a «parentella» beleegyezése adta; azért ő az 1210-iki oklevélben csak «comes de Scebenig», jóllehet ebben az időben Spalato polgármestere is volt. A Kacsics nemzetséghez való tartozásában rejlik szerintem Domaldo rejtélyes nagyságának nyitja: a főbb dalmát városok azért választják comesnek, mert mint ezen nemzetség hatalmas tagja védhette őket az elviselhetetlen kalózkodás ellen. De ebben rejlik bukásának oka is: mikor a Kacsicsok a király legnagyobb haragját idézték elő, veszti kegyét Domaldo is. De tovább is tengeri hatalom maradt; testvérét egy szigeten fogják el. Ilyenek csak Kacsicsok lehettek.
Ugyanazon a nézeten von Lucius is, a ki – jóllehet tudomása van a Nelipicsek és Domaldo közötti rokonságról, az «Obsidio Iadrensis»-t pedig kiadta – Domaldot Kacsics nemzetségből valónak mondja. Meglehet, hogy Luciusnak e tekintetben okleveles adat állt rendelkezésére, mert tudvalevő, hogy müvei épen a nagy, tőle felhasznált, de számunkra elveszett anyag miatt mindig elsőrangu források maradnak.
De ha a névtelen iró értesitése egykorusága miatt minden áron fentartandó volna is, akkor az éles ellentét, melybe állitásával jutott a történelemmel és Lucius tanuságával szemben, kiegyenlithető, ha felteszszük, hogy Svacsicsok csak korai alága voltak a Kacsicsok számos nemzetségének. Analogiát találna ezen eset a Lapcsani nemzetségben, melytől a Karinjani ág állitólag Zvonimir király korában ágazott el, kielégitő magyarázatot 145pedig a szláv törzsek divergáló jellemében találhatunk, mely a XV. század folyamán a törzsérzés frisseségét tönkre tette. De ezen feltevés megmagyarázná azt a különös tüneményt is, hogy a Svacsics nemzetség összesen csak háromszor emlittetik, még pedig kizárólag elbeszélő forrásokban. Domaldo korában és egy idővel tovább is él még a család egyes tagjaiban a Kacsicsokkal való rokonság érzése; a Svacsicsok kialakuló hizsá-ját, domusát még a nagy tribus vagy község (Almissa, Sebenico) neve fedi. Később, mikor a Nelipicsek kerekednek felül, a család érdeke letagadja a jelentéktelen hizsá-val való rokonságot; igy elnyomják, hogy teljesen nyoma vész, akár csak a Gusics (Gussich) nemzetségé, mikor Korbaviában feltünik a «Curiacus comes» kapzsi hizsá-ja.
C) A Nelepeczy-ek származásrendje.
István 1244, 1299; Hrbvatin (Horvatinus) 1299 † 1305 előtt; Gergely (Stipanić) 1323; Vlakoslav (Wlkozlaw) 1315, 1322; Pál (Pavala Hravatęnič 1323 (Zemlnik ura) 1332; Vlakac † 1379; Gergely (Pavlović) 1357; László (Pavlović) 1357; Hervoja (Vukčić) † 1416; Dubrakucsai Pál 1365; Goyslaus 1365; Miklós 1365; Nelepecz 1365.; Benedek mester 1409, 1412, 1442; László 1412; Nelepecz Pál 1462 † 1469 előtt ~ Anna (1478 özvegy); Domokos 1469–1470 † 1514 előtt; (?) N. † 1507 előtt; (?) Mihály 1507, 1513; (?) István 1515; Dávid 1470, 1478; Nelepecz Ferencz 1496, 1507. Szlavon albán, 1510–1519 † 1523 előtt; László 1462–1476, † 1478 előtt ~ Anna 1478; Miklós 1469–1478; András 1469–1478; János 1469, 1471; Benedek 1370, 1471; Wolfgang 1523
Az adatok, melyekből kiviláglik, hogy a szlavon Nelepeczek a Hrvatin nemzetségből származnak, csak a Thallóczy legujabb értekezése révén lettek hozzáférhetők.
146István knez nemzetsége, mint Thallóczy megállapitotta, eredetileg a boszniai és szlavoniai határon fekvő Banica zsupat Kljucs várával együtt birta. Belőle történetileg István fiának Hrvatinnak családja válik ki, melyből származott Hervoja Vukcsics, a hires vajda. «A Subicsok, a Kotromanicsok és a Szlavoniában a XIV. sz. elejéig döntő szerepet játszó goriczai Bobonicsok hatalmi erejének a mérkőzése szabta még az irányát azon nemzetségeknek, a melyek létük fentartása érdekében a politikai viszonyok alakulása szerint majd egyikhez, majd másikhoz csatlakoztak. S megannyiok fölé emelkedik az Anjouk hatalma, a kik elnyervén a magyar koronát, hosszu ideig gyujtó pontját alkotják a délvidék összes viszonylatainak.» Mint a dalmát kis dinaszták előtt, ismeretlen előttük az állami érzés. A XIV. század közepén Kotromanicsok hatalmi köre alá tartoztak, mindamellett egy részük Tvrtko, a bosnyák bán ellen támadt (1337); Pavlovics Gergely Gereben várát, mely Bosznia északi határán feküdt, átadja a magyar királynak és érte kapja Dobrakucsát. Pár évvel később (1363) a család másik ága elhagyja Tvrtko pártját, Kljucs vára a bosnyák határszélen lévő zsupá-nak főhelye, Lajos király kezére kerül és Vlkoslav fia Vlatko (Latk) a Brstyanóczy család őse lesz. Kétség nem lehet, hogy Dobrakucsai Pál, a ki fiaival (Goyslaus, Miklós és Nelepecz) együtt szerepel az 1365-iki oklevélben Pavlovics Gergelynek a fia volt. Ezzel a közvetetlen kapocs, mely a későbbi jelentéktelen szlavon Nelepeczek és a hires bosnyák nemzetség között áll fenn, meg van állapitva és a kitüzött feladatunk befejezve. Befejezhettük volna tehát Dobrakucsai Pállal ezen genealogiai excursust is, ha az aránylag gazdag anyag, mely a Karácsonyi-féle kivonatokban e tekintetben rejlik, nem csábitott volna végigfolytatni a tagok sorát, a mi ismét uj kommentariusok adására kötelez bennünket.
A szlavon Nelepeczek családjából Klaić összesen négy tagot ismer (és ezek közül kettő egy személy). Ezekre nézve négy adatot talált Fejérben, Telekiben és a Mesić-féle regestákban. Az én összeállitásom nagyjában a Karácsonyi-féle magyar nyelvü kivonatokon alapszik, azért a nevek sorát magyar alakban nyujtottam. De ezen regesták természetesen nem készültek «ad hoc», azért néhány rokon viszonya «sub iudice» marad, néhány kombináczióm téves is lehet. E kommentariusban főleg a kétes helyeket fogom feltüntetni, azaz olyanokat, melyek kombináczió eredményei. A genealogiában felsorolt chronologiai adatok mindegyikét külön igazolni nem tartottam szükségesnek, mert a bizonyitékok könnyen megtalálhatók a Karácsonyi-féle kivonatokban az illető év alatt.
Dobrakucsai Pál utódjai, kiknek családi neve (Nelepeczy) a Nelepecz fiától ered, egy időig elég előkelő szerepet játszanak. Unokája «Magister Benedek filius Nelepecz» 1412-ben, mint bőkezü kegyúr szerepel; közügyekben is része van, mert 1442-ben mint Szlavonia nuncziusa Budán tartózkodik. De a XV. század második felében egy hatalmaskodás folytán hanyatlik a család. Nelepecz Pál és testvére Domokos t. i. megverettek és kiraboltak egy nemest. 147Azért a kőrösmegyei törvényszék fejvesztésre itélte őket. Az erről szóló itéletlevél a «megvert» ember özvegyének kezéhez jutott, minek folytán rokonsága üldözi a Nelepeczyeket. Hogy a bajból kimentsék magukat, Pál fiai és Domokos vérdijjal akarják kiengesztelni bosszúra vágyó ellenségeiket és a Dobrakucsában lévő részeiket kezdik eladogatni (1470). Vevő bőven akad. Itt vannak a Mindszentiek, Cseszmiczei Jánosnak későbbi összeesküvő társai, itt a Törökök, a Csáktornyai Ernusztok, a Kövendi Székelyek. Pár év mulva már készek az eladással. Csak egy bizonyos «László fia Mihálynak és öcscse Istvánnak» 1515-ig van még része Dobrakucsában, de akkor ők is eladják Székely Miklósnak, a ki 1486-tól kezdve Dobrakucsát adományként is birja. Ezt a Mihályt nem tudtam teljes biztossággal beleilleszteni a család származásrendjébe. A Karácsonyi-féle kivonatokban ezen kivül még egyszer szerepelnek: 1507 körül Perényi nádor elhalasztja a Nelepeczyeknek Székely Miklós ellen folytatott pörét. «A pört meg Nelepeczy N (!) kezdte, de ő elhalván, a pör testvérére Mihályra szállott. (Tört. Tár 1897, 522. l.). Az apja aligha azonos Pál fia Lászlóval (1462–1466), mert ennek fiai gyakran együtt emlittetnek, azután köztük nincsen olyan, kinek neve N betüvel kezdődnék. Ez ellen szól az 1507 körüli perhalasztás egész tartalma is. Azért azt hiszem, hogy ezen Mihály fia Benedekfi Lászlónak (1412), annál inkább is, mert nincsen belekeverve a fentebb elmondott bün következményeibe, melyek Pál fia László fiainak jószágaira nézve végzetesek voltak. A kronologia nem szól ellene, mert 1412-ben Benedek fia László kiskoru volt.
Az 1515-iki eladással, ugy látszik, a család véglegesen megszünt Dobrakucsa várának részese lenni. Nelepecz Ferencz, a ki a XVI. század elején majdnem egyedül maradt a családból, csak a vár tartozékaiban bir résszel (1517). Itt kastélyt épittet, hogy folytonosan zaklathassa Székely Miklóst; mert gyülöli a családi vára birtokosát; a hol csak lehet, kárositja, az országgyülésen becsületében nyilvánosan megsérti, az özvegyét üldözi. Ebben csakugyan őseire ütött. Valószinüleg 1523-ban halt meg, mert akkor már és csak egyszer emlittetik német nevü fia, Wolfgang.
Mint kis dynaszta tárgyalt a Nelepeczek őse Lajos királylyal 160 évvel ezelőtt, mint száz meg száz családdal egyenrangu birtokos letelepedett a szlavon földön, de mint Brstyanóczy Vlatkot a szlavon nemesek nem tekintették eleinte maguk közül valónak. Azonban gyorsan assimilálódik a család. Tagjai tisztán szlavon jellegü nemesek lesznek, birtokokat szereznek, de még inkább veszitenek, mindinkább háttérbe szorulnak gazdagabb érdektársaik mellett és elvégre csak apró boszukkal tudnak élni elveszett jószágaiknak szerencsés birtokosai ellen. A XVI. század első negyedében, mikor a végeken már szemmel látható az éles ellentét a gazdag ur és szegény nemes között, nyomuk vész a szlavon apró nemesek tömegében.