A Mecséry-Zichy sógorság.

Full text search

A Mecséry-Zichy sógorság.
A «Turul» ez évi első füzetében megjelent «Két Mecséry czimer» czimü dolgozatom végén a két bárósitott Mecséry-család egymáshoz való viszonyát a Zichy Zichy Mihály és báró Mecséry Dániel sógorsága alapján óhajtottam volna megvilágítani.
E kisérletem – eredményre még nem vezetett, azonban módomban van a sógorsági kérdés homályát némileg – ha biztos eredmény hijával is – eloszlatni.
Czikkem megjelenése óta kezembe jutott Zichy Zichy Mihálynak, Moson-megye alispánjának 1818. évi márczius 11-én kelt gyászjelentése, mely eleddig a Zichy család zalai (Somogy megye) 133levéltárában lappangott s jelenleg Flesch Lucy urhölgy gyüjteményében van.
A gyászjelentésből kiviláglik, hogy Zichy Mihály alispán felesége Fischer Jozefa volt, – a kit a gyászlap azonban csupán nemesnek – vagy legalább is bárónőnek nem – mond. Mert az hihetetlen, hogy oly előkelő család, mely a gyászjelentést házi-tisztje (valami hopmester-féléje) által adatja ki, a családtagok rangját kellően kifejezésre juttatni elmulasztaná.
És itt van egy nagy érthetetlenség, a melynek nyitjára képtelen voltam rájönni. A Zichy család ugyanis ezt az elődjét szintén mint nem bárót ismeri. Közemlékezetben él itt, hogy mily szép volt Jozefa, a miről különben beszél a zalai kastély ebédlőjében látható arczképe is. A család azonban úgy tudja, hogy Jozefának nővére volt az a Janka, – a ki Mecséry Dániel tábornoknak a felesége lett s e testvéri kapocs és szeretet jeléül kapta Zichy Mihályné – Fischer Jozefa nővérétől Mecséry Dánielné, Fischer Jankától azt a két olajfestésü arczképet, mely a Mecséry házaspárt ábrázolja s bár teljesen roncsokban, még ma is megvan, Zalán.
E Fischer Jankáról azonban teljes hitelü helyen az mondatik, hogy bárónő volt. Igy van a királyi könyvekben feljegyezve* s igy van a M. N. Muzeum könyvtárának czimeres leveleit leiró jegyzékben* is.
Lásd Illéssy-Pettkó. 139. lap.
Lásd Áldásy i. m. 358–359. lapok.
Igy most teljesen zavarossá lesz az a keresett sógori viszony.
Mellesleg it megjegyezzük, hogy Zichy Mihálynak a gyászjelentésben emlitett két fia, Ferencz és Sándor közül ez utóbbinak volt Eperjessy Juliától szülött fia Antal, a tudós és Mihály a művész, a kinek ismét unokája az a Flesch urhölgy, kinek gyüjteménye az érdekes gyászjelentést őrzi.
REXA DEZSŐ.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir