IV. Gyécsa* királyfi.
IV. Gyécsa* királyfi.
Magyar nyelven e nemzeti név a régibb forrásokban a következő alakokban fordul elő: Geyssa, Geisa, Geicha, Geche, Geythsa, Geytsa, Geisca, Geiza, Geuca, Goviso, Gyessa. Kézai Simon krónikás (1272-1280) Gcycha-nak írja.
Magától értetődik, hogy e név a legrégibb Magyarországon kivüli kutfökben a legkalandosabb ferditésekben szerepel. Emlitésre méltók a következők: Geitzas; Jatzas, Goutso, Geuczha, Gizo, Deuca, Guotsco, Gouzo, Ioutscha, Geitsa, Goize, Giezo, Jessa, Getta, Kautse, Joas; Merseburgi Ditmar Dewix-nek mondja s ez nagyon is közeleg az eredetihez. Kézai Simon – mint már mondtam – Geycha-nak nevezi; a legrégibb korszakokban pedig azt találjuk, hogy két magánhangzó közé a könnyebb kiejtés kedvéért a v betüt beszurták és ezáltal keletkezett a Gyevics. A németek sem a gy sem a cs hangot nem ismerték. Ditmár a gy helyett d-t, cs helyett az x betüt vette (melyet egy 1208-ban kiállitott, a Hazai Okmánytár VII. 6. old. közölt okiratban találunk, hol Bolondócz helyett a Blundix nevet olvassuk) s igy lett Gyevicsből Dewix.
II. Gyécsa magyar királynak († 1162) az orosz Fruzsinával kötött házasságából négy fia volt, kiknek harmadika, Gyécsa 1152 körül született. Elsőszülöttje, III. István követte őt a trónon és meghalt 1173-ban. A legközelebbi trónörökös volt a második fia, Béla, kinek trónrajutását azonban egy az egész főpapságtól támogatott párt azért ellenezte, mert a királyfi ifjuságának nagy részét Görögországban töltötte, minek következtében 117attól tartottak, hogy ebből felekezeti s nemzetiségi surlódások eredhetnének. Az özvegy Fruzsina szintén inkább kedvencz fiának, Gyécsának a pártját fogta. Igy jutott Béla a trónra, de a vele elégedetlen párt még mindig annyira forrongott, hogy Gyécsa elérkezettnek látta az időt arra, hogy (1176-ban) egynehány hive kiséretében sógorához, V. Lipót osztrák herczeghez meneküljön és a Béla részéről fenyegető megtorlást kikerülje. Béla ezt egy Ausztria ellen inditott hadjárattal viszonozta, melynek részleteit nem ismerjük; azt sem tudjuk vajjon kiszolgálták-e Gyécsát, vagy vajjon e hadjárat alatt magyar kézre került; azt tudjuk, hogy fogságából kiszabadult, mire a vele szintén sógorságban levő Szobjeszló cseh herczeg udvarába menekült, ki őt azonban hiveivel együtt Bélának kiszolgáltatta. 1177-től 1189-ig Gyécsa a király börtönében sinlődött. 1189-ben történt, hogy I. Frigyes német császár keresztes hadjárata alkalmával III. Bélát meglátogatta, ki őt Esztergomban fényesen fogadta. Béla második neje, a franczia Margit, arra használta fel a magas vendég jelenlétét, hogy a fogoly sógor érdekében Bélánál történendő közbenjárását kikérte. Béla engedett a kérésnek, kikötötte azonban, hogy a börtönből kibocsátott Gyécsa 2000 magyar harczos élén a császárt ennek keresztes hadjáratában kövesse. Igy is történt. E magyar segitőcsapat parancsnokai között volt Csák nb. Ugron győri püspök is. Midőn a hadsereg görög területre lépett, Frigyes császár és Angelos (II.) Izsák akkori konstantinápolyi császár között viszályok keletkeztek, melyeket helylyel-közzel csak fegyveres uton tudtak kiegyenliteni. III. Béla, kinek Margit nevü leánya Izsáknak neje volt, hiába tett meg mindent, hogy e viszálykodásokat szépszerüen csititsa s miután ebbeli fáradozásának eredménytelenségéről meggyőződött, még sem találta tanácsosnak, hogy csapatai Frigyes császár oldalán veje ellen harczoljanak. Visszahivta tehát a még Bolgárországban időző harczosait. Hat magyar báró (köztük Ugron püspök is) engedelmeskedett a hivásnak és visszatért az összes fegyveres erővel, mig három más főur az összes kisérettel a keresztes sereghez csatlakozott. Gyécsa királyfi számára magától érthetőleg nem létezett hazatérési engedély. Feltétlen bizonyosnak vehetjük, hogy a börtönből való elbocsátása a Magyarországból való örökre szóló számüzetéshez volt kötve; ilyfajta számüzöttek tartózkodására s az illetőknek oly helyen való állandó internálására pedig akkori időben valamely keresztes háboruban való részvételt találták a leghelyesebb utnak és legbiztosabb eszköznek. Gyécsa további sorsára csak a következő egyedüli okirati adat vonatkozik: 1210-ben t. i. Magyarországban oly párt alakult, mely II. András nyomoruságos kormányzatával meg nem elégedve, ezt trónjától megfosztani s helyette az uralkodó család valamely más tagját a trónra emelni akarta. Az elégedetlenek tudták, hogy Gyécsa fiai Görögországban tartózkodnak és oly levelet menesztettek hozzájuk, melyben őket Magyarországba való visszatérésre s az uralkodás átvételére felszólitották. Domald, Sebenico helytartója, valahogy neszét vette a dolognak, fogságba ejtette a küldönczöket, megfosztotta őket a náluk talált irataiktól, mire a bilincsekbe verteket Andrásnak kiszolgáltatta.*
II. Andrásnak 1210. évi okirata: «Cum quidam principes Ungarić iniquum adversus nos machinantes consilium, in Graeciam ad filios Geichae cartas et nuntios transmisissent, ut in Ungariam venientes, eorum consilio et auxilio adiuti regnum nostrum usurparent etc.» – Fejér: Codex diplomaticus Hungarić III. 1., 101.
Mielőtt azonban elmélkedéseink fonalát tovább szőnnők, figyelembe kell vennünk, hogy a régibb krónikásforrások e Gyécsát helylyel-közzel bizonyos Guthard, Gotthard, Guithard, Guitard-dal, kit szintén II. Gyécsa fiának vesznek, részint felcserélik, részint azonositják. A mai kutatás megczáfolhatatlanul bebizonyitotta, hogy e kérdéses Guitard sohasem létezett és hogy alatta kizárólag Gyécsa királyfi értendő. Nagyon is hihető, hogy a német krónikások e magyar nevet nem tudták könnyen kiejteni; de az még kérdéses, vajjon a Goutszo, Guotsco, Gonzo-Goize-ből a Gotthard nevet gyártották-e. Guithard vagy Guitard-nak nincs értelme. Hauteville-i Róbert, az 1085-ben elhalt normann gróf (1057 óta), később (1058) Apulia herczege, a Guiscard melléknevet kapta; ezt azzal magyarázzák, hogy Róbert vagy a normannok között a legnagyobb ravasz (= róka) volt, vagy pedig különböző országokban való kóborlása alatt uradalmat szerzett; ennek alapján nem tartom valószinütlennek, hogy «Guitard» alatt esetleg 118Guiscard volna értendő s hogy e nevet, illetve megjelölést a királyfi idegen hangzásu nemzeti nevéből gyártották és végre annak a lehetőségével is kell számolnunk, hogy Gyécsa a görög udvarban az ott igen gyakran kifejezésre jutott szokással egyetértőleg valamely előttünk még ismeretlen nevet kapott, a mint ezt Álmos († 1129) királyfival (II. Béla atyjával) és Piroskával, I. László magyar király leányával, III. Bélával és ennek Margit nevü leányával történt, kik magyar nevüket a konstantinápolyi udvarban kivétel nélkül görög hangzásuval cserélték fel.
«Az Árpádok családi története» cz. 1892-ben megjelent művem 619-ik old. a Rubempré-családról Moreri adatai alapján egyet-mást rövidesen elmondtam, a nélkül, hogy az Árpádoktól való leszármazását mélyebben beható birálat tárgyává tettem volna. A Croy-Chanelek árpádházi leszármazásának megismertetése alkalmával (620–629. old.) azzal elégedtem meg, hogy a Horváth Mihálytól kezdeményezett uton járva, mindazokhoz csatlakoztam, kik a családnak III. Andrástól levezetett származása alapján tagadó álláspontra helyezkedtek és az egész ügyet – ez álláspont magaslatáról – teljes joggal szédelgésnek és családtörténeti lehetetlenségnek nyilvánitották.
Az «Árpád és az Árpádok» cz. 1908-ban megjelent gyüjtőmű 135-ik oldalán következőleg nyilatkoztam. «Azokhoz, kikről komolyan feltételezhetjük, hogy águkat folytatták, tartozik Kálmán herczeg, Boris (Kálmán király fiának ) fia s II. Gyécsa fia Gyécsa. Mindketten Görögországban fejezték be életüket. Kálmánról egyetlen forrás sem állitja, hogy fiutódokat nem hagyott volna maga után. Gyécsáról egy magyarországi okirat azt mondja, hogy fiai 1210-ben Görögországban éltek stb.»
Mióta mindezeket megirtam, eltünt ismét egynehány év. Történelmi forráskutatások, nevezetesen azok, melyek a történelem bármily néven nevezendő ugynevezett segédtudományaira vonatkoznak, semmi körülmények között, még minden elővigyázat és a rendelkezésre állott anyag leglehetőbb figyelembevétele mellett sem mondhatók lezártaknak, mennyiségileg és minőségileg kimeritetteknek. A naponta kutató ész, mely a tárgyától látszólag nagy távolságban és eredményre nem jogositó területen fekvő forrásokban még mindig kutatásához és szakmájához közel fekvő valamit lát, még akkor is bukkan ujabb adatokra és nyomokra, ha már munkáját bevégzettnek tartja s ennek az a legegyszerübb magyarázata, hogy nem tudjuk magunkat – sajnos – a rendelkezésünkre álló összes anyag önálló kikutatásához és megbirálásához hozzászoktatni; annak következtében elődeink hamisan járt utain haladva aztán hamis nyomon tovább-tovább járva, magától értetik, hogy hamis eredményt találunk. Én fenti kutatásaim alkalmából az eddigitől eltérő uton jártam és a következő eredményhez jutottam:
Miután okirati bizonyossággal tudjuk, hogy Gyécsa királyfinak 1210-ben legalább is két fia volt, hogy a jelen sorokban tárgyalt családoknak oly közös ősük volt, ki határozottsággal tőlük nem nagyon messze fekvő nemzedéki fokban keresendő s hogy a tárgyalt első családtagok időrendi viszonyai az 1210. évből való leszármaztatásával a legjobb egybehangzásban vannak: a még alább tárgyalandó következmények és eredményekkel egyetértőleg és annak a legteljesebb figyelembevételével, hogy erre vonatkozó mai ismereteink szerint ez máskép nem is lehet: jogositva vagyunk annak elismerésére, hogy a Croy, Crouy-Chanel és Rubempré-családok közös őse egyes egyedül csak a számüzött Gyécsa királyfi személyében található,* ha pedig ezen eredményt elfogadjuk, akkor kitünik belőle a következő:
Hogy mily merész és kalandos utakat jár az irodalom akkor, midőn e családok Árpádházi-ősatyát meg akarja határozni, mutatja legjobban a német Pierer-féle Universal Lexikon (1858. IV. 551.), melynek értelmében II. Béla, magyar király 1120 körül Airaines és Crouy (Croy) urának örökösleányát nőül vette s ezen házassági összeköttetése utján a Crouy nevü grófi család egyenes ősévé lett. Igaz ugyan, hogy a nevezett forrás hangsulyozza, hogy ezen kritika nélküli leszármaztatás mondán alapszik, de már maga e mondának emlitése is a legnagyobb irói könnyelmüség.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
