SZÉCSÉNY.

Full text search

SZÉCSÉNY. Vár, és nagy Mezőváros Nógrád Várm. földes Ura Gr. Forgách Uraság, és többek, lakosai katolikusok, fekszik Losontzhoz 3 3/4 mértföldnyire; ’s az Uraságnak szép kastéllyával jelesíttetik; a’ Sz. Ferentz’ Szerzetebéli Atyáknak Klastromjok is van benne; határja középszerű, vagyonnyai külömbfélék. Épűlt a’ Vár egy lejtősen felemelkedett dombon, igen kies helyen, mert Ipoly vize felől a’ széles térség, más felől pedig távol az erdős hegyek nevezetes ellátást szolgáltatnak. Nem meszsze vala hozzá régenten Szent György Vára. minekutánna Nógr. Vármegyét Mehemet Basa igen keményen fenyegette, közönséges kőltséggel megerőssíttetett; de őrző katonái megfélemledvén, üressen hagyattatott, maga pedig Árokházi Lőrintz vólt akkori Kapitánnya az Ozmanoknak fogságjokba kerűlt, és így a’ Várat Ali Eunuchus minden tsata nélkűl elfoglalta, Hazan szemes Vitézt helyheztetvén belé, a’ ki a’ szomszéd vidéknek elég sanyarúságokat okozott. Ostromlotta azután Balassa János, de szerentsétlenűl, mert Házán Fileki Basa segedelmekre érkezvén az ostromlottaknak, tetemesen megverte őket, ’s 650 főket megöltek, ’s ugyan annyit rabságra is kerítettek. Sérelem nélkűl maradott azután, míg Pálfy Miklós által tsekély ostrom után viszsza vétetett, ’s meg is erőssíttetett; de Koháry István által, a’ ki erejéhez nem bízhatott, felégettetve elhagyattatott 1663dikban, ’s mintegy 20 esztendőkig sok Ozmanok’ kártékonykodásaiknak fészkek vala, míg a’ Bétsi ostromról 328viszsza-útazott Lengyelek által viszsza nem szereztetett. Annakutánna Eszterházi Pálnak parantsolattyára, ismét elégettetett. 1705-ben pedig Rákóczinak közönséges Gyűlése által híresíttetett.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir