Ady Endre: A föltámadás szomorúsága
A föltámadás szomorúsága
Piros, nagy köd-tályogok közül
Sunyított rám a csalfa Nap,
Midőn így szólék:
Kelj föl és légy szabad.
Tán Budapesten, talán máshol.
Alig emlékszek valamire
A néhai világból,
De szomoruan föltámadtam.
Sunyított rám a csalfa Nap,
Midőn így szólék:
Kelj föl és légy szabad.
Tán Budapesten, talán máshol.
Alig emlékszek valamire
A néhai világból,
De szomoruan föltámadtam.
Sírom sziklái szétgurultak,
Füstölt a Golgota s kiléptem
Föltámadottan, tétován
Mély Sárkány-sírjából a Multnak
S mint akinek kevés a vére,
Elindultam új apostolok
Keresésére.
Füstölt a Golgota s kiléptem
Föltámadottan, tétován
Mély Sárkány-sírjából a Multnak
S mint akinek kevés a vére,
Elindultam új apostolok
Keresésére.
Vihar s üvöltő Tátra-erdők
Voltak az én Tamásaim,
Kik sebeimnek nyílásain
Ujjaikat mártván benyúltak.
Ködök szálltanak
S ködökön át
Megromoltan és feledőn
Hagytam el a Multat.
Voltak az én Tamásaim,
Kik sebeimnek nyílásain
Ujjaikat mártván benyúltak.
Ködök szálltanak
S ködökön át
Megromoltan és feledőn
Hagytam el a Multat.
És megint szólék: én nem tudom,
Ki vagyok, éltem-e, élek?
Valakinek neve vagyok
Vagy örököse egy halott
Szomoru nevének?
Lázamat az est, postámat
A posta,
Mintha régen-régen hozná,
Úgy hozza.
Ki vagyok, éltem-e, élek?
Valakinek neve vagyok
Vagy örököse egy halott
Szomoru nevének?
Lázamat az est, postámat
A posta,
Mintha régen-régen hozná,
Úgy hozza.
De jött a reggel, fázva rémlett
És én nem tudtam, micsoda
Emlékek
Tarlójáról jött ez a reggel?
És én nem tudtam, micsoda
Emlékek
Tarlójáról jött ez a reggel?
És sebeimet tapogattam,
Fájtak, égtek förtelmesen,
De mikor kaptam, hogyha kaptam?
Hol jártam én,
Hát éltem már én?
Ki sírhat most tán énmiattam,
Ki vagyok és merre megyek?
Fájtak, égtek förtelmesen,
De mikor kaptam, hogyha kaptam?
Hol jártam én,
Hát éltem már én?
Ki sírhat most tán énmiattam,
Ki vagyok és merre megyek?
Aztán bolyongtam: tót zsoltárok
Harsogtak a fenyvesekben.
Micsoda zsoltárt is tudtam én
Kedvesebben
Valamikor?
Csak hallgatok,
Mert már mindent elfeledtem.
Hallom, hogy távolból érkeznek
Ide mások.
De hol a Távol, hol a Közel
S hol vannak köztük
Állomások?
És mintha sohse jöttem volna
S csak itt vagyok:
Szemek, levelek, táviratok,
Nem tudom, miért keresnek.
Harsogtak a fenyvesekben.
Micsoda zsoltárt is tudtam én
Kedvesebben
Valamikor?
Csak hallgatok,
Mert már mindent elfeledtem.
Hallom, hogy távolból érkeznek
Ide mások.
De hol a Távol, hol a Közel
S hol vannak köztük
Állomások?
És mintha sohse jöttem volna
S csak itt vagyok:
Szemek, levelek, táviratok,
Nem tudom, miért keresnek.
Én nem tudom, miért néznek rám
Kutató arcok?
Arcomon nincsen régi írás
S a régi harcok
Nagy legendája elmosódott
Vén arcomon, vén fejemen.
Olyan vagyok,
Mint rosszul kezdett
És meg se kezdett szerelem.
Kutató arcok?
Arcomon nincsen régi írás
S a régi harcok
Nagy legendája elmosódott
Vén arcomon, vén fejemen.
Olyan vagyok,
Mint rosszul kezdett
És meg se kezdett szerelem.
Szőke leány, szent, ifju cédrus
Büszkélkedik fényes napon
Néha előttem
S fogcsikorgatva, hallgatagon
Rohanok messze tőle én.
Emlékezek vagy csak fájok?
Ha élnék, ha szeretne,
Ha volnék. Gondolkozom:
Lyányom lehetne.
Büszkélkedik fényes napon
Néha előttem
S fogcsikorgatva, hallgatagon
Rohanok messze tőle én.
Emlékezek vagy csak fájok?
Ha élnék, ha szeretne,
Ha volnék. Gondolkozom:
Lyányom lehetne.
S amott egy-két virágos hajú
Asszonyra nézek álmélkodva,
Óh, mintha egyszer bolondja
Lettem volna fiatalnak,
Ilyennek, párnak,
Idegenek és kire várnak?
Beszélnek hozzám,
Asszonyra nézek álmélkodva,
Óh, mintha egyszer bolondja
Lettem volna fiatalnak,
Ilyennek, párnak,
Idegenek és kire várnak?
Beszélnek hozzám,
Cirógatnak kandi szemekkel
S úgy érzem, hogy hátam mögött
Áll egy idegen, másik ember,
Hozzá beszélnek.
S úgy érzem, hogy hátam mögött
Áll egy idegen, másik ember,
Hozzá beszélnek.
Valami úgy fog, mint rabot,
Mint alvajárót a tetőn,
Kit én is nézek reszketőn,
Mint furcsa távolit.
S amit én mondok, oly hüvös,
Mint jégbarlangba orditón
Besivító vihar-szavak.
Valahol hóban elakadt,
Valami messze hómezőn
Az én régi valóm.
Mint alvajárót a tetőn,
Kit én is nézek reszketőn,
Mint furcsa távolit.
S amit én mondok, oly hüvös,
Mint jégbarlangba orditón
Besivító vihar-szavak.
Valahol hóban elakadt,
Valami messze hómezőn
Az én régi valóm.
És csitt, amott tenger vonít
Régi fájást,
Irgalmatlant és távolit.
De ez a tenger fenyves erdő.
Régi fájást,
Irgalmatlant és távolit.
De ez a tenger fenyves erdő.
Igen: tengerek, városok,
Asszonyok, vágyak föllebegnek
S rajtuk Páris a korona.
Ragyogóbbak, szebbek,
Mint a legforróbb látomások.
Volt-e hozzájuk közöm egykor,
Vagy ezt mind mások
Ölelték és csodálták?
Asszonyok, vágyak föllebegnek
S rajtuk Páris a korona.
Ragyogóbbak, szebbek,
Mint a legforróbb látomások.
Volt-e hozzájuk közöm egykor,
Vagy ezt mind mások
Ölelték és csodálták?
Óh, jaj annak, aki föltámad
S nem érzi önnön életét,
Beszédje kongó báb-beszéd
S báb-szinpad bábja ő maga,
Kérdés, kisértés és titok.
Én azt várom: valaki majd
Hívni fog
S édes, meleg szájjal
Súgja meg majd, hogy ki vagyok.
Itt tó van a Tátra ölén,
Csillogó, tiszta, vad,
Keresem benne a századokat,
Az életemet,
A sírtáró dalokat.
Keresem magam közelségét,
A szállaló Időt
S a tükröt, a varázsosat,
A megismertetőt.
És megáll az Élet
És tudom, hogy most már semmi sincs,
Senki sem él
És semmi sem igaz.
Keshedt, vén arc vigyorg a tóból
És nem tudom: ki az?
Föltámadtam, jaj, föltámadtam.
S nem érzi önnön életét,
Beszédje kongó báb-beszéd
S báb-szinpad bábja ő maga,
Kérdés, kisértés és titok.
Én azt várom: valaki majd
Hívni fog
S édes, meleg szájjal
Súgja meg majd, hogy ki vagyok.
Itt tó van a Tátra ölén,
Csillogó, tiszta, vad,
Keresem benne a századokat,
Az életemet,
A sírtáró dalokat.
Keresem magam közelségét,
A szállaló Időt
S a tükröt, a varázsosat,
A megismertetőt.
És megáll az Élet
És tudom, hogy most már semmi sincs,
Senki sem él
És semmi sem igaz.
Keshedt, vén arc vigyorg a tóból
És nem tudom: ki az?
Föltámadtam, jaj, föltámadtam.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
