Ady Endre: Márkó király
Égő falvak füstje látszik. -
Szerbországnak minden hegye,
Minden völgye vértől ázik...
Már rabolja, fosztogatja,
Letűnt a pogány »hold« előtt
Szerbországnak fénylő napja.
Márkó király, harcba készül:
Megmenteni drága honát,
Vagy vele halni vitézül.
Válik édes búcsu szaván:
»Csak te légy mindig hozzám hű -
Úgy megmentem drága hazám!«
Nem viszi a bősz csatába:
»Reád bízom szép hitvesem,
Félek itt hagyni magába'!«
Megmenti a drága hazát,
Elcsábitá feleségét
A bizalmas, álnok barát.
Öröm s vígság járt nyomában,
Harci-verseny és mulatság
Volt királyi udvarában.
Szállott át a rengetegen,
Vérontás-vágy vett erőt már
Ismét a fáradt seregen.
Sűrü rengetegbe tévedt
S bár leszállt az est homálya,
Egyre mégis befelé ment.
Sík téren pillantá meg őt,
Játszva folyó, kicsiny patak
Folyta keresztül a mezőt.
Ruhát mostak hófehérre;
Dalt daloltak éppen akkor,
Midőn Márkó odaére:
Megtámadta ellenségét;
Barátjára - hős Dukára
Bízta bájos feleségét.
Végigküzdve ezer csatát,
Hű barátja elcsábitá
Feleségét - szép Helénát.«
»Ütni fog a bosszú-óra;
Halál reá - kínos halál -,
Halál a gaz csábitóra!...«
Hamvát felkavarja a szél,
Minden apró porhamuja
Tiltott szerelemről beszél.
Hűtlenné vált drága párja,
De őróla dalol most is
Szerbországnak ifja, lánya.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir