Ady Endre: Forró szomjakban emlék
Olyanok, mint az álmaink szeretnék,
Nem kötnek a hitvány, pór tegnapok,
Ha hunn legendás, sok ezredü emlék.
S csak ifjan kóborg bennünk szomorún
Maradott népünk bús követü árnya,
Azután csönd lesz, futósak az árnyak
S viszkedt talpaink részeg táncot járnak.)
Vidéke, sorsa, népe, rongya, gondja,
Hogyne szaladott volna Margita
Szivet kinyitva és hajat kibontva
Villó viharu tavasz-nap gyanánt
Egy télből kikukkantott fagy-világból.
Mögötte és előtte a mi mennyünk
S nyomából nagy, zengő parancsa: menjünk.
Mit is fordult itt a világ körültünk
Néhány éven, mióta tüzesen
S hazarívón a boulevard partján ültünk?
Közelről minden hogy sujt, mi magyar
S hogy megbánjuk tavalyi, égő kedvünk
S milyen könnyen fut, aki ki nem bénul,
El-el mégis a magyar szakadékbul.
S azok is, akik hozzá hasonultak:
Itthon hamar tagad és menekül
S ott künn tömjénnel tiszteli a Multat.)
Nincs nagyobb hit, mint nincsetlen hitünk
S mi Margitánknak párja sehol sincsen:
Magából kikelt, szép, nyugtalan némber
Szeszély-Uristen minden kegyelmével.
Nagy krisztusságban neki-nekilendül,
Nyolc korszakot nyolc évvel érni be
A bús, tunya, magyar történelembül.
S fölhúzott gépként járunk le hamar,
Kiket sziven-érintett a nyilalt gomb
S kezdéseink kincsei itt maradnak
Értékesítő alj-sisera-hadnak.)
Szerelem? - nyolc év szerelme eluntat.
Tüzek, a mentül-messzebb lángolók,
Mentül-hamarabb s örömmel lehunynak.
Harcos férfi sok-sok mindent elér
S minden sikertől keserűbb a szája:
Siker-vágy, amely telhetetlen éget
Üdve csupán a közönségességnek.)
Csak kapós, tárós uccát les a szemmel,
Száguldón, rablón nem hiszi soha:
Van egy más fajta, ősi álmu ember,
Ki csupa-cél és Cél felé rohan
S kit fejbe sujt mégis minden elérés,
Mert célhoz érni vagy ostoba látszat,
Vagy névkártyája a gálás Halálnak.)
Élni akarván itthagyni magunkat
S nemhiába rosszak az utaink,
Átlót adunk sáros, görbült utunknak
S így lesz életünk csak az ifjukor
S így legkinzóbb épp a magyar öregség
S az életvágynak gyorsan halkul kedve:
Tükörbe néz és meg van öregedve.)
Kiket nem tart, de nem is vár fészek,
Úgy vágtunk neki őszi zordonon
Margita után az elröpülésnek,
Innen, ahol annyi abbahagyott
Harc, könny-özön, tér bennünket marasztalt.
Legyintett rájuk bús kezünk, a fáradt
S itt hagytuk mind a javíthatlanságnak.
Vagy itt vagyok, ha gőgöd meg nem tiltja,
Te vitted haza ifjú hivedet
S fáradt bolondod most te hoztad vissza.
Hogy minden voltál, ugye jól tudod
És hogy semmim sem, ugye bűn az átok?
Tied volt a kivánt és teljes Élet,
Enyém száraz száj, éhség, harc és vércsepp.«
»Történteidből bánsz-e valamit
S a jajokra emlékszel, miket küldtem,
Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz
S élsz tovább az Élet fölé kerülten?
Körülvágytak a legjobb valakik
S kedvedért tüzet gyémántok csiholtak,
Mitosz burkol el s lángkoszorut szőnek
Legendák: fölé ékes, barna fődnek.«
Mint otthon újból mindenki és minden?
Százszor érzem nagy remegésidet
Téged-kérő, paskolt idegeimben.
Fiadat, ki lelkem szerint fiam,
Ha csókolod, csak szellőnyit gondolj rám
S egyszer mélázzon fehér kezed jelre:
Ott roskadok szined előtt térdelve.«
Hogy Ottokár későn, de választ kapjon,
Szerelmesen és zengő-szomorún,
Anyáskodón beszélt hozzá az asszony:
»Óh, tudom én, hogy nincs többhöz jogom,
Sorsom most már a rabságos szabadság
S hogysem unott megismétlődés lennék,
Hadd lehessek forró szomjakban emlék.«
Azóta s most és olykor mintha intne
S a mi szétszéledett, hős csapatunk
Glédába áll és megifjodik szinte
S egyformán sírjuk titkon száz helyütt,
Mért nem lehettünk gyermekének apja
S hogy szűzre, hitre, célra, szép s ha jó is:
Méltatlanoktól jön metamorfózis.
S az idők mostan nagyon bibliásak,
Erjeszti lelkét, testét a magyar
Mások csókjáért és fiáért, másnak.
S eltörpülnek a honi huncutok,
Gigász-ördögök feje ver felhőket,
Margita kóvályg, mink is letörődtünk,
Nem leszünk semmi, már beletörődtünk.)
S tán nem kár érte, száz cerberus issza,
De hadd viselje gondunk csak tovább
Elhívott táltos, bölcs, nagy Tisza Pista
S sugárzó népe, az agytalan úr,
A Sobri-ügyvéd s betűtlen koldushad,
Névbe, címerbe kapaszkodó óság
S persze a pénzes, szent harács-zsidóság.)
Kik cirkuszba résen néznek a ponyván,
Várunk, de inkább elandalodunk
Margitáról s volt harcainkról lomhán:
Óh, sok, szent év, Sátán-vágyak sora,
Pazarolt hitek s örök, magyar hívság.)
Jó éjszakát, be jó, hogy minden elmegy,
Hit és dühök, Margita és szerelmek.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir