Arany János: A HONVÉD ÖZVEGYE
...Gyarlóság, asszony a neved! |
Csak egy rövid hó: még a gyász cipő sem |
Szakadt el, melyben könnyé olvadott |
Niobeként kísérte ki szegény |
Atyám holttestét: s ím ő, éppen ő |
Férjhez megyen... |
HAMLET |
Kemény, véres volt a csata;
Tengernyi néppel küzdve, megtört
A felkelők kicsiny hada;
De megtartá a tért, hol aznap
Élet-halálra ütközött:
Mert ott esett el mind, a téren!...
A honvéd is azok között.
Nehéz két sebbel kebelén;
Két seb... mind a kettő halálos -
Egyik jobb, másik bal felén;
Nyílt, éktelen, mély, iszonyú, de
Már fájdalom nélkül amaz;
A másik, ámbár láthatatlan,
Gyötrőbb... mert a szívben van az!
Az ifju felnyög, felkiált -
"Rövid éltemre koszorúnak
Föltenni e dicső halált;
S panasz nélkül fetrengenék itt,
Ha eltiport testemen át
Diadalra száguldanának
A harci fújó paripák.
Éretted, óh te drága hon,
Nem esett volna ily hiába...
Múló jegy, összedőlt romon:
Ha áldozat gyanánt esém el,
De nem mint síri áldozat,
Mely vérrel önti bár meg a sírt,
Beléje életet nem ad.
Ez a halál-vetette ágy,
Ha láthatnám még egyszer őket -
Kikért ez a szív élni vágy;
Ha végálomba csókolhatná
A hív nő e bágyadt szemet,
Miután egy búcsu pillanattal
Megláttam őt s gyermekemet.
Bús téli fán kis árva lomb,
Játéka minden förgetegnek,
Mely gyönge ágaidra ront.
Isten veled, hölgy... oh te nem rég
Menyasszony, és már özvegyem:
Mért oly soká nem élek, mint fog
Szerelmem élni szíveden!"
Egyedül - annyi nép között!
Bajtársi még látták elesni,
Nem már, midőn elköltözött.
Széles, nehéz, sötét szárnyával,
Mikép egy óriás madár,
Árnyazta bé a vérmezőt egy
Homályos felleg... a halál.
Borult a völgyre vastagon;
Elkezde a harcos enyészet
Rabolni a halottakon:
Nem ismeri többé meg a nő
Férjét - az apa nem fiát;
Rokonért rokon, mátkáért mátka
A tért hiába futja át.
A kósza hír is kötve hitt:
Sokáig várta sok beteg szív
A harcból vissza kedvesit.
A honvéd ifju hölgye is várt...
Napról-napra kikérdezett
Minden madárt, minden szellőt, mely
A harcmezőről érkezett.
Kihalt szivében a remény;
Viselte már a hervatag bút
Arcán - nem még a gyászt mezén;
Majd fölvevé a bánatos mezt
És... arca rózsaszín leve:
Ő is azokhoz lőn hasonló,
Kiknek "szép özvegy" a neve.
Kelyhét, a méhek és lepék,
Gyülvén hozzája szép imádók,
Kinyílott szívét meglepék;
Azóta szellőt is, madárt is
Még sürgetőbben vallata:
S midőn, amit várt, bizonyos lőn...
Kezet más ifjunak ada.
S midőn a nászi vigalom
Beálla, szíve sima volt már,
Mint rég elült ó sírhalom,
Melyen az élők gyönyöréül
Hímes virágos fű terem...
De már alant porában a port
Rég elenyészté a verem.
Hullámzik a dal és zene;
Sugár gyanánt lejt a menyasszony,
Hódít, varázsol kelleme;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar:
Benn az öröm jár tölt kehellyel,
A zene szól, a tánc szilaj.
Megnyilatkozik a terem:
Küszöbjén sárga, véres arccal
Megáll a honvéd hirtelen.
A vigadók egymásra néznek,
Rémülve felsikolt a hölgy,
Alatta, mint mélységes örvény,
Indul, forog, süllyed a föld.
Vendég miatt, óh szép ara!"
Így búg a honvéd bánatos, de
Komoly, ünnepies szava -
"Ne reszkess a férjtől, ki férjed
Körében ím meglátogat,
Nem fogja visszakövetelni
Sem szívedet, se jobbodat.
De nem láttak tanú szemek,
- Amit te hinni úgy siettél -
Halálomról meggyőzzelek.
Igen! mi elváltunk: szabad vagy;
Enyém a sír, tiéd a jog, -
Mert a halottak nem pörölnek,
És én azok közül vagyok.
Korán vetéd el azt, korán,
Meglehet, e gyász néha-néha
Emlékeztetett volna rám:
És eldobád - hajh, mint csalódtam! -
Azt is, aminél egyebet
Alig szerettél bennem: egykor
Hiú bálványod... nevemet.
Inkább magamra emelem:
Annyi őszinte érzeményért,
Mit eltékozla kebelem,
Annyi reményért, mely csalárd lőn,
És annyi esztelen hitért,
Szerelmemért, mely végtelen volt...
És íme most itt van: mit ért!
Ki, mint te, oly hamar feled -
Még egy rövid szó gyermekemről,
Azután, hölgy, Isten veled:
Légy anyja és nem mostohája,
Nehogy eljöjjek egy napon,
És elvezessem kézen fogva
Őt is oda, hol én lakom!..."
Szól a zene, a tánc szilaj;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar; -
Mi elrémíté a menyasszonyt,
Nem volt egyéb, mint képzelet,
Mosolygva nyújtja karját táncra...
Aztán feled, feled, feled!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir