Arany János: ERDÉLY
Amit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély!
Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.
Félve lépdel lábad, amikép megszoká.
S még mindig szemedben börtönödnek éje.
Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.
Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.
Aminek szükségkép esni kellett, Erdély.
És nem emlékeznél régi napjaidra?
Elfeledted volna multad annyi hősét, -
Míg szerencse pártolt s még inkább dicsőség?
Elfeledted volna - hiszen nem volt régen -
A vergődő sast az oroszlány körmében?
És hogy akinek most lába szennyét nyalod,
Fejét ingatá az óriásnak karod?
Az idők hulláma összecsap feletted:
A történet elhagy s lapjain tenéked
Nem szentel jövőre egy betű emléket.
Bocskai, Rákóczi, Bátori és Betlen
Nagysága beárnyaz törpe lételedben:
Ah, e dönthetetlen sziklái a multnak
Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak!
A szent szabadságért lángoló szív, Erdély:
Mikor zsibbadás ült minden külső tagon,
Te valál az, aki lüktettél szabadon.
Most mi vagy? megromlott sánta-béna kéz-láb;
Tehetetlenségnek szolgasága néz rád:
Zsarnokod nem fárad többé láncra tenni,
Megtanulta már, hogy - nem bírsz szabad lenni!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir