Arany János: SZÉCHENYI EMLÉKEZETE
Egy röpke szóban annyi fájdalom; |
És átvonaglik róna, völgy, halom. |
Önnön hangjától visszadöbbene; |
Van-é még a magyarnak istene. |
Mely minket a kétségbe buktatott: |
Napján az Úrnak, ki feltámadott. |
A hosszu, téli fásult dermedés, |
Nagy ünneped, dicső Fölébredés! |
Irántunk hő mosolyra engede; |
Kilebbent a tavasz lehellete; |
Életre pezsdült a kór sivatag; |
Büszkén rohant le a szilaj patak. |
Gyümölcshozó év biztató jele, |
Midőn egyszerre villám sújta le. |
Te víg tavasz-nap! ujjongó mezők!... |
Élünk-e hát mi? búsan kérdezők. |
Olcsó időnek hasztalan soka; |
Mely szebb jövendő biztos záloga; |
Így összehat kezünk, szivünk, agyunk, |
Ő az, ki által lettünk és vagyunk. |
Beteg valál, s nem érzéd, oh magyar; |
Sírt még hogy adna, állt az ős ugar. |
Úgy lőn nekünk a romlás - élvezet; |
Nem volt remény már, csak emlékezet. |
Elhagyni a szelíd ég nem kivánt; |
E holttetembe érző szív gyanánt, |
Bénult idegre zsongitó hatás, |
Önérzet, öntudat, feltámadás. |
Ő megszerette pusztuló faját. |
Hogyan viselte súlyos nyavalyád? |
Hány izgatott, álmatlan éjjelen? |
Kimondá: "a magyar lesz" - hogy legyen! |
Azt, ami fő, s mindent befoglaló: |
Mivelhogy tudomány nélkül való." |
Bújt az önérdek, fitymált a negéd: |
Felgyújtá az oltár szövétnekét. |
Szétszórt bolyongók a vész idején. |
Fénye világol sorsunk ösvenyén. |
Enyhet találjon áldó magzatunk! |
Mit a nagy Jóltevőnek adhatunk. |
Némuljon el, lant, gyönge szózatod. |
Klió, te készítsd legdicsőbb lapod! |
Honfi-erény magasztos érdemét, |
Abból alkosd Széchenyi jellemét. |
Ki kürtöl, és lerogy a régi fal; |
Fülepet ostoroz lángajkival; |
Kit bősz csoport elítél, mert igaz; |
Elég... a példa fáj: Széchenyi az! |
Csak hátra néze, mint Lóth asszonya, |
Átfut szivén a nemlét iszonya; |
Rózsát az arcra élet színe fest; |
Munkálni, hatni, küzdni vágy a test. |
Nem kézzel írt könyv, mely bölcsel, tanít, |
Egekbe nyúló hármas pyramid! |
Dőljön nyugatról a sivár homok: |
Melyet ti megjelöltök, a nyomot. |
Reményben gazdag, tettben szapora; |
Ifjú! ez a kor: "Széchenyi kora." |
De ne imádj: a munka emberé - |
Mily biztosan lejt a közjó felé. |
Kik műve által lettünk magyarok; |
Mi napba néző szárnyas Ikarok. |
S midőn a harc dúlt, mint vérbősz Kain, |
Egy új Kasszándra Trója lángjain! |
Nyugalma egy álarcozott halál; |
Nagy szellem! íme, köztünk nem valál. |
Hogy ébredésünk hajnalát ne lásd? - |
Tagadnod kelle - a feltámadást?... |
Hamvad ne sértse káromló beszéd, |
Mely soha így még nem volt a tiéd! |
A sujtó karra félve ismerünk: |
Küzdelmeinkhez új erőt nyerünk. |
Hová tekintesz földeden, magyar, |
Örök dicsőség fénysugárival? |
Ha eszmeváltó díszes körbe gyűlsz, |
Ha tenni, szépre, jóra egyesülsz; - |
Fékét, s szabályhoz törni kénytelen; |
S Trajánusz híre újból megjelen; |
Nyujt Corvin agg várának hű kezet, |
Széchenyié mindez emlékezet! |
Ragyogja minden távol és közel: |
Nem értők - Széchenyi szivéhöz el. |
Hordván közöny havát és gúny jegét: |
Őrizze életosztó melegét. |
Te, az enyészet ágyán porladó! |
Egy nemzeté, ím, e hálás adó. |
Meg kelle törnöd - oh, mily áldozat! - |
Adjunk, Igaz! tenéked igazat. |
Mióta, nagy szív, benne nyúgoszol; |
Mióta, nagy név, hozzá tartozol. |
Az istenülés perci már ezek! |
Reménnyé váljon az emlékezet. |
Dús élte kincsét, ámbár napja múl; |
Egy éltető eszmévé fínomul, |
Amint időben, térben távozik; |
Óhajt, remél, hisz és imádkozik. |
Nem mindenestül rejt a cenki sír; |
Oh, mert ily sebre hol van balzsamír?... |
Egy nemzet gyásza nemcsak leverő: |
Van élni abban hit, jog és erő! |
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir