Arany János: TENGERI - HÁNTÁS | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

TENGERI - HÁNTÁS

Ballada

Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;

Körülállja egynehány fa,

Tovanyúlik rémes árnya;

S körül űli a tanyáknak

Szép legénye, szép leánya.

"Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.

Ki először piros csőt lel,

Lakodalma lesz az ősszel.

- Tegyetek rá! hadd lobogjon:

Te gyerek, gondolj a tűzzel.

- Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;

Sanyarú volt beleszokni:

Napon égni, pirosodni,

- Hüvös éj lesz, fogas a szél! -

Derekának hajladozni.

Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;

Mint a búza, piros, teljes,

Kerek arca, maga mellyes,

- Teli a hold, most buvik fel -

Az egész lyány ugyan helyes.

Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,

Maga oly bús... mi nem éri?

Furulyája mindig sí-ri,

- Aha! rókát hajt a Bodré -

Dalos Esztert úgy kiséri.

Dalos Eszti - a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;

De ha álom ért reájok,

Odahagyta kis tanyájok'

- Töri a vadkan az "irtást" -

Ne tegyétek, ti leányok!

Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;

Hova jár, mint kósza lélek,

Ha alusznak más cselédek?...

- Soha, mennyi csillag hull ma! -

Ti, leányok, ne tegyétek.

Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;

Dalos Eszter nem kiséri,

Maga halvány, dala sí-rí:

- Nagy a harmat, esik egyre -

Csak az isten tudja, mér' rí.

Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;

Éje hosszú, napja bágyadt,

Szive sóhajt - csak egy vágyat:

- De suhogjon az a munka! -

Te, halál, vess puha ágyat.

Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;

Dalos Eszter csak nem jött ki:

Temetőbe költözött ki;

- Az a Lombár nagy harangja! -

Ne gyalázza érte senki.

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;

Ki-kimén a temetőbe

Rossz időbe', jó időbe':

- Kuvikol már, az ebanyja! -

"Itt nyugosznak, fagyos földbe."

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,

Muzsikát hall nagy-fenn, messze,

Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami nagy, kiterült ponyván repülnek tova.- A. J.

Dalos Eszti hangja közte,

- Ne aludj, hé! vele álmodsz -

Azt danolja: "gyere! jöszte!"

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb

Kapaszkodnék, de nem éri,

Feje szédűl: mi nem éri?...

- Tizenkettőt ver Adonyban:

Elég is volt ma regélni.- "

Lohad a tűz; a legények subába -
Összebúnak a leányok csuhába;

Magasan a levegőben

Repül egy nagy lepedő fenn:

Azon ülve muzsikálnak,

Furulyálnak, eltünőben.

(1877 júl. 15)

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir