Babits Mihály: KÚTBAN
kút fenekén és kút közepén:
tudnám bár, mit egykor tudtam,
elmesélhetném.
csupa Hüvelyk Matyi, törpe nép:
apró szemük áthatol éjén,
vékony lábuk a vízre lép.
csámpás csápu, kaszás bogáré,
férfiuk rút és hölgyük szép, mint
megannyi picinyke vízi királyné.
fekete fényű gyémántpadló,
rajta királyukat árnyfogatban,
könnyü fogatban húzza hat ló.
Apró szakadékok, hulló kövi réteg.
Tudósaik azt rég kiméricselék,
hogy meddig a víz, a gyémántsima rétek.
ott van a vég, mélyrejtélyü határ
a kaputlan fal s alagutlan töltés
végnélküli vak akadály.
minekünk az üres levegő
(bár szállni kivánnánk, mint a madár, mint
a fecske, a fönt lebegő).
(A világnak lehet-e vége?)
Igy él a sötétben vén és fiatal
a sötétség picike népe.
Reng a víz attól, loccsan az ár;
inti is az unokákat a vénség:
"Amerre a kútvödör, arra ne járj!"
míg össze nem omlik a kút
és minden e törpe világban
még nagyobb sötétbe jut.
a nyilás helyére a csorda lép
s eltűnik, mintha nem is lett volna
az emberi szem nem látta nép.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir