Batsányi János: A haldokló Orczy Istvánhoz | Verstár - ötven költő összes verse

A haldokló Orczy Istvánhoz

István! Te, ki valál nemzetséged fénye!

Szüleid, rokonid, barátid, reménye!

Kit születés, erkölcs, elme tudománya

Szépített természet minden adománya!

Im! kit mint csillagot, most néztünk házodban,

Haldakolva fekszel utolsó ágyodban!

Sárgult arculatod elhányta rózsáit;

Halál vonja rajta kékes barázdáit.

Hidegség foglalja minden tetemidet,

Végső homály fedi ékes szemeidet;

Nem érzed szüleid szíves kiáltásit,

Nem hív barátidnak zokogó sírásit?

Úgy van! - Teremtődnek mert ez akaratja:

Légy élted tavaszán halál áldozatja. - -

Csak például adott téged ő minékünk,

Hogy ifjúságunkban légy zsinór-mértékünk,

S mivelhogy eléggé ismérünk, sajdítja,

Testedből lelkedet ismét kiszólítja.

Eredj áldott lélek! vedd el jutalmadat,

Várjad magad után jövő barátadat!

Bezárván kezeim hülő szemeidet,

S sírodba kísérvén hideg tetemidet:

Elsiet majd lelkem kirendelt helyére,

Boldog Elysium kies mezejére;

S letévén itt előbb természet adóját,

Együtt dicsőíti veled megváltóját.

(1785)

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!