Berzsenyi Dániel: A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD
Bámult korunknak, századok Istene!
Buzgó örömmel feltekéntek,
S titkaidat huraim csudálják.
Lehelleteddel, s a te szemöldöked
Világokat ronthat s teremthet,
A nagy idők folyamit vezérlvén.
Harcolt szerettem nemzetem ekkorig!
Hány száz Charybdis s mennyi örvény
Várta nemes remeked halálát!
Már-már lecsüggött győzni szokott karunk,
Mikor hatalmas szárnyaiddal
Béfedezéd lebegő vitorlánk.
Melly annyi harc közt vivta ki hantjait,
S véráldozattal kérte vissza
Ősei szent viadalma bérét,
Köztűnk Perikles napjai nyiltanak;
Saturnus áldott lelke jött fel,
S vérbe merült mezeinkre szállott.
Nem dultak ádáz pártot ütő hadak,
A szent rokonvér nem kiáltott
A babonák tüze közt az égre.
Áldásba' ferdett a Tisza sikjain,
Áldásba' a vad Dráva berkin
S Fátra kopár farain lakó nép.
Fénylik közöttünk: jer, magyar, e napon
Nyisd meg dicsőűlt szent királyid
Templomait, s leborulva áldozz.
Körülted e nagy s ritka időszakasz!
Nézd, melly viszontság kénnye játszott
A legerősb szegeletkövekkel.
Trajánok s áldott Marcusok álltanak
Kormányodon, kiknek királyi
Homlokokon ragyogott az erkölcs.
Kar, mellyen ég s föld sarkai forganak,
Kar, melly dicsőűlt őseidnek
Rettenetes hadait vezette.
Eldődeidnek szép kora visszatér;
Csak lelkeden tartsd, mennyi sok szent
Vérbe került az igaz dicsőség.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir