Berzsenyi Dániel: KISHEZ
S nem kéri senkitől érdeme jutalmát,
Mert azt magában érzi.
A bajnok mosolygva rohan a halálnak;
Hogy vére gyümölcsöt teremjen honjának,
Éltét örömmel végzi.
Néma falak között hervad arculatja,
Fejét mély gond epeszti.
Álmatlan szemei mécsekkel virradnak;
Kizárja örömit a ragyogó napnak,
Az áldást úgy terjeszti.
De el nem érheti eléggé ecsetem
Az eredeti szépet.
Bölcselkedő Múzsád, socratesi lelked
Mennyei kincseit rózsák közé rejted,
Hogy megfoghasd a szívet.
S a tiburi Phoenix magas ömledését
Egy alakban mutatod.
Bájos szinnel fested az erkölcs szépségét,
Az álorcás bünnek felfeded rút képét,
S tőreit elszaggatod.
A csapongó elmét szelíden oktatod,
Mint fellengjen az égen.
Nagy érdem: de bérét e föld meg nem adja,
Csillagkoronáját csak ott fenn várhatja
Mnemosyne keblében.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir