Csokonai Vitéz Mihály: Baráti búcsúvétel | Verstár - ötven költő összes verse

Baráti búcsúvétel

Már hát külön választ a végzés bennünket,

Megosztja egymáshoz forradott szívünket.

E kötéssel eggyé azért kellett lennünk,

Hogy annál keserűbb búcsút kelljen vennünk.

Hát amit annyi sok esztendő érlele,

Most vész el, s nem lehet már most élni vele?

Óh, gyászos végezés irtóztató pontja,

Mely két szerető szív frigyeit felbontja,

S így a legkedvesebb vagyonunktól megfoszt,

Mikor két barátot kegyetlenűl megoszt.

Barátság, barátság, óh édes nevezet,

Melyre sohajtással sok szív emlékezett,

Be gyakran méreggel van mézed keverve,

Bontván örömünket szívünk új keserve.

Véltem, hogy egymástól hóltig el nem válunk,

Megoszlatónk lehet csupán csak halálunk:

De lám, más lappangott, lám, a fatum alatt,

Amely most közöttünk vont örökös falat.

Különválunk tehát egymástól egészen,

De lelkünk tovább is egymás mellett lészen.

Bár én nyomorogjam Spitzberg havassain,

Te járkálj a festett hottentót partjain,

Én Amerikán túl vonjam magam hátra,

Téged tartóztasson a forró Sumátra,

Az én estvém légyen tenéked reggeled,

Mégis együtt élek s együtt halok veled.

Mostan kedves képed utóljára látom,

Ah, már isten hozzád, szerelmes barátom.

Hozzád ez utólsó szó rebeg ki számon,

Légy te hív Pithias, leszek én hív Dámon.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!