Csokonai Vitéz Mihály: A rózsa | Verstár - ötven költő összes verse

A rózsa

Gyakran a setétes üregű barlangnak

Rejtekébe fényes kincshalmok lappangnak,

Gyakran a természet láthatatlan karja

A keserű alá az édest takarja,

A kezeket sértő tövissek bokrai

A lágy tapintású rózsák hajlékai,

Melyeknek ha színét s kinyílását nézem,

Csudálkozásomat szűntelen tetézem.

A nyílás ideje amíg el nem haladt,

Kucorog a rózsa zőld boríték alatt,

Majd osztán levelit széjjelebb taszítja,

Gyenge bimbócskáit részekre hasítja,

S pirosló újjait onnan kimutatja,

Mellyel a kíváncsi szemet csalogatja.

Végtére kinyílván egészen kebele,

Kereken egymásra tekerűl levele,

Leveleit pedig oly szín palástolja,

Hogy azt a festő kéz hiába majmolja.

A hajnal is midőn ettől kölcsönözött

Színnel ékeskedő köntösbe öltözött,

Ilyen ruhájában feltetszik az égen,

Diadalmaskodik vénusi szépségen,

A gyenge orcáknak rózsaszín fedele

Forró szeretetet sok szívben nevele.

Maradj tehát festő, penzel minden mázza;

Mert e' néked minden műved megalázza.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!