Csokonai Vitéz Mihály: Az estve | Verstár - ötven költő összes verse

Az estve

A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,

Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.

Haldokló súgári halavánnyá lésznek,

Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.

Az aranyos felhők tetején lefestve

Mosolyog a híves szárnyon járó estve,

Melynek új balzsammal bíztató harmatja

Gyöngy cseppjeit a nyílt rózsákba hullatja.

A madarkák meghűlt fészkeik szélein

Zengenek búcsúzó nótájok rendjein.

Szomorún hangicsál fészkén a pacsirta,

Feljebb csak a dalló filemile bírta.

A vadak, farkasok űlnek szenderedve,

Barlangjába mordúl bömböl a bús medve.

Ah! ti csendes szellők fúvallati, jertek,

Jertek füleimbe, ti édes koncertek;

Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;

A ti nyájasságtok minden bút eltemet.

Lengjetek, oh nyájas zefirkék, lengjetek,

Lankadt kebelembe életet öntsetek!

Míg érzek, - míg szólok, - egy kis nyájas szellet

Rám gyengén mennyei illatot lehellett.

Suhogó szárnyain a fák árnyékinál

Egy fűszerszámozott theátromot csinál,

Melybe a gráciák örömmel repűlnek,

A kellemességnek lágy karjain űlnek.

A csendes berkeknek barna rajzolatja

Magát a hold rezgő fényénél ingatja.

Egyszóval, e csendes melancholiának

Kedves rejtekei örömre nyílának.

Késs, mély, borzasztó éj, komor óráiddal,

Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!