Dsida Jenő: Elmegyünk | Verstár - ötven költő összes verse

Elmegyünk

(Zólyomi László)

A föld remeg s a tengerek
s a föld fölé emelt terek
s a térbe ékelt holt tavak
vergődnek és vonaglanak.

Itt már a félelem arat,
itt semmi, semmi sem marad,
csak néma jaj és balga kín
a szenvedések napjain.

A kéreg minket így visel
s habár kívül nincs semmi jel,
alatta leng, felette ráng
a nyaldosó, fekete láng.

A szívünk száraz lett belül,
az ördög is mellükre ül
s ha csillag gyúlna végre kis
fénnyel, kialszik fénye is.

Kiittuk mind a kútakat,
bejártuk mind az útakat,
de mint zuguccán árva bolt,
minden sívár és megrabolt.

Ember, ló bús igát von itt,
kutyuskám hajnalig vonít,
ezer mártírhang esdekel
s fegyvergolyótól esnek el.

A vágy is csupa undor itt,
a csillapult vágy undorít.
Azért kérdem keservesen:
Mi lesz velünk, szerelmesem?

Jobb lesz, ha bújdosó utunk
keressük már és megfutunk,
ne ártson semmi ellenünk -
Mi értjük egymást: elmegyünk.

Nem kell nekünk csak kék mező,
csak szél, mezőkről érkező,
csak kék szavak és kék imák
s Isten kezéből kék virág.

1929

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!