Dsida Jenő: Exegi monumentum

Exegi monumentum

Emléket állítottam szürke üszkén
az életnek, mely lassan elkopott:
egekbe szökken s felülmúlja büszkén

a híres Sándor-oszlopot.

Nem múlok el, ha testem porrá vedlik,
hárfaként zengő lélek leszek én,
dicsfény övezi arcom, valameddig

egy költő él a földtekén.

Orosz földön majd legendák keringnek
nevem felől, amikor eltünök,
megértenek a lengyelek s a finnek

s a pusztán élő kalmükök.

Rólam beszélvén, milliók zokognak,
mert gyermekem a bús, férges paraszt,
mert szabadságról zúgtam zsarnokoknak

s hallottam minden jajt, panaszt.

Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa.
Mindegy a bók s a gáncs, egyforma rút,
s dobd vissza, mit a senkik szolgamancsa

kínál: a babérkoszorút!

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!