Dsida Jenő: Szökevények a fák közt | Verstár - ötven költő összes verse

Szökevények a fák közt

RÉVEDEZŐ UTÓPIA VERSBEN

Úgy-e, kedveském, itt maradunk, e tájon, e zöldben,

e fák közt, lepkevirág közt, lombkoronák közt,

itt érik lassudan őszre nyarunk.

Nem megyünk vissza.
Itt maradunk.
Itt maradunk és jók maradunk, remete férfi és

remete nője, szentek, az egymás két szeretője.

Lengeteg édes hangulatokkal járjuk az ordas

rengeteget, és csiklandó fura fordulatokkal

fogok regélni rengeteget. Mialatt odafent

sugaras pihenésbe borul össze az őslombok

pihegése s arcodon árnyuk zöld szine reszket,

kéklő szemedet karikára mereszted.
Festeni is fogok. Csodaszép lesz!
Mindenegyes képem csodakép lesz. Ha lehullott

lepled a part porában s cuppan alattad a kék

aranyos tó, angyalt pingálok, mint a régi

Giotto,

tested mását a lelkem sugarában.
Kampós bottal, egyszerű pásztor, mászom a csúcsot

s napkihúnyáskor - távoli hívásodra feleletül -

megnyúlt árnyam a völgybe vetül.

Gondtalan évek. Mintha hajamba tűznél valami

súlyos fényszóró virágot, úgy érzem az égen a holdvilágot.

Pislogó piros rőzsetűznél, végtelen erdőn, halk

dalok közt, lassan lépkedő angyalok közt

simulok hozzád a lágy mohára... Zsongó gallyak közt, angyalok közt

készülünk a kedves halálra.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!