Dsida Jenő: Három falusi ének | Verstár - ötven költő összes verse

Három falusi ének

Aranypor van a levegőben
és pátriárkák szívéből
füstölgő, ősi, nagy megelégedettség.
Süt a nap.
Két kicsi borjú
eszik a kezemből,
zsenge falevelet:
olyan ártatlanok és szelidek
és szeretnek engem.
A templomból zúg-búg az orgona,
emberek énekelnek
tudatlan, egyszerű szájjal
s galambok ülnek a
toronypárkányra:
fehérek és szürkék.
Messzi világból ideszállnak
minden haragvó, békétlen szivek
és elülnek az akácfák
és orgonabokrok alatt.
Áldásra emelt kézzel
szőkeszakállú
szelid ember
ballag át a falun,
a tiszta napsütésben.

II.

Huszonkét évvel ezelőtt
Gondolat voltam a szakadékok alján.

Fény voltam
egy tizenhétéves gyerekasszony szemében.

Most már nekem is
van szemem, szomorúságokat látok,

vidám dolgokat nevetek
s szeretem a kandallót, meg a nyári napot.

Saját íróasztalom van,
s rájöttem, hogy ember a nevem.

Este számadást csinálok,
vagy kisétálok a békazenés tó partjára

s áhítattal csodálkozom:
milyen különös dolgok közepébe jutottam.

III.

Annak, aki igaz szemmel lát,
Minden kavics aranykavics.
Már a szomorúfűz is kihajtott
és bennem is kibomlott a vágy:
vándorolni
messzi világba.
Gyönyörű, gyönyörű reggeleken
harmat húll a szívemre
s tudom, hogy cserfasoron
vár
az aranyhajú,
kékszemű Isten.

Abafája, 1929

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir