Dsida Jenő: Vers egy régi szoborhoz
Vers egy régi szoborhoz
Pogány romok alól ástalak ki.
Ó, milyen borzasztók voltak a darabokban összeszedett
csonka tagok, füstös karok,
elhasadt lábak, szétrepedt ajkak!
Ó, milyen borzasztók voltak a darabokban összeszedett
csonka tagok, füstös karok,
elhasadt lábak, szétrepedt ajkak!
Fáradsággal nem törődtem, éjt-napot átdolgoztam,
míg újra-teremtettelek:
Milyen öröm volt, mikor járni kezdtél,
milyen eszeveszett boldogság, mikor megszólaltál!
míg újra-teremtettelek:
Milyen öröm volt, mikor járni kezdtél,
milyen eszeveszett boldogság, mikor megszólaltál!
Tagjaidba pírt leheltem és buja forróságot,
szívedbe vért öntöttem, az olvadt ércek
sziszegő, lobogó lángfolyamát:
tőlem született mindenegy gondolatod.
szívedbe vért öntöttem, az olvadt ércek
sziszegő, lobogó lángfolyamát:
tőlem született mindenegy gondolatod.
Lásd, most is, hogy egyedül járok a hervadt kertben,
e furcsa csodára gondolok. A búcsúzó fecskékről
hozzád tér vissza a mester borús tekintete.
Most már ne hagyj el.
e furcsa csodára gondolok. A búcsúzó fecskékről
hozzád tér vissza a mester borús tekintete.
Most már ne hagyj el.
1930. július 19.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
