Eötvös József: A NYUGALOM.
Űl a remete,
A homályos erdőségen
Függ tekintete.
Hosszu harcz után,
S fehér zászlókat tüzünk ki
A várak falán:
Már felvonta rég
Fehér színü lobogóját
A szent békeség.
Az ifjút ide,
És e kunyhó szűk körében
Folyt le élete.
Múlt korára ő,
Mint egy védfal áll előtte
Az elmult idő.
Így imádkozik -
Hogy elmúltak a keservek,
S szívem nyughatik.
Régen nyugszanak,
S kínos vágyim s a reménység
Már nem bántanak.
Állok mostan itt,
És a vész, bármint dühöngjön,
Fel nem háborít«.
Űl a remete,
Fájdalom és öröm nélkül
Hallgat érzete.
Gyermek közeleg,
És az aggot tisztelettel,
Így szólítja meg:
Hogy boldog legyek!
A faluból jöttem hozzád,
Eprekért megyek.
Nemde szépeket?
A szomszédok is csodálják
Kicsi kertemet«.
A jó gyermeket,
S ez, rózsáit általadva,
Vígan elsiet.
A rózsákra néz,
S rég lecsillapúlt szivében
Feltámad a vész.
Hol gyönyört igért
Neki is a gazdag élet,
Mint küzdelmi bért.
Szerelemről szólt,
S elmerűlve nézetében
Ő is boldog volt.
Szebb virágira
Gondol vissza - s egy nehéz csepp
Húll rózsáira.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir