Juhász Gyula: Pogány leány... | Verstár - ötven költő összes verse

Pogány leány...

Pogány leány, én már fáradt vagyok,
Elbágyasztott az út, míg ide értem;
Rekedtté tettek a szilaj dalok!

Nagy út volt. Ismeretlen pusztán által,
A dalok bujapompás erdejébe,
Ujjongó daccal, dacos ujjongással!

Nagy út volt. Mennyi kósza nyíl süvöltött,
Szívemnek jött mind! Meztelen szívemnek!
De megvédett az ifjúság, az ördög!

Be elfáradtam! A nagy álmodó már
Aludni menne, álmodozni térne.
Csituljon el a vád, a dal, a zsoltár!

Be elfáradtam! Szürke, kis szemekből,
Ó mennyi gyanú, ármány villogott rám.
Be féltem én, be féltem én ezektől!

Mert látod ó pogány leány, nekem
A szemeimben tilos tüzek égnek:
Az élethez nagy, bűnös szerelem

És semmi macskaláng vagy kutyaérdek.
Hiába, áruló az én szemem,
De, gondoltam, tűzrózsás mámorokban,
Nagy látásokban majd elégetem!

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!