Juhász Gyula: Botond apánk Bizancban
Turáni vére még lobogva lángolt,
Országokon által vígan barangolt.
Bár napkelet volt ringató bölcsője,
De lelke dús és bús Nyugatra pártolt.
S a Rajna nektárját buzgón kiitta.
Temérdek szolgát küldözött előre.
Kemény kaland volt néki ez az élet
És lángborát mély áhítattal itta.
Asszonyt ölelni és ellent levágni:
(gy jó a világ és így szép az élet!
A Dómok drága kincsét megcsodálta
(És nem röstelte az iszákba vágni.)
Az unalom: csak ez volt öldösője,
Az unalom a halál nyirkos ágya.
Botond apánk is fényes Délre tartott,
A harc turulja szállongott fölötte.
Hol isten a császár, a népe szolga,
Vágyott kalandot, tornát, harci sarcot.
S a kurjantását nem hallotta senki,
De bárdcsapását minden meghallotta!
Szemét az új, szűz csudákon feledte,
Bizanc a minden és a többi semmi!
Aranyosabb a glória a képen,
Itt szebb a nőtest és a férfielme.
Botond apánkat a hideg kirázta
Csodát csodáló gyermek gyönyörében.
Nem aranyat, az Nyugaton is sárga,
Nem boritalt, az Keleten is lángol.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir